A cikk meghallgatása

Kevés olyan ország van a világon, amelyeknek kapcsolatrendszere annyira bonyolult és ellentmondásos lenne, mint Oroszországé és Törökországé. Csak egy példa: Törökország – miközben kis híján háborúba bonyolódott Oroszországgal és több proxi-háborút is vívott hatalmas szomszédjával – úgy is Moszkvától vásárolt légvédelmi rakétarendszert, hogy emiatt összeveszett az USA-val és többi NATO-szövetségesével. A kérdésnek külön aktualitást ad, hogy az USA-ban egyre többen sürgetik: Washington költöztesse át Görögországba az eddig a törökországi İncirlik támaszponton állomásozó amerikai repülőgépeket, s többekben felmerült annak lehetősége, hogy az amerikaiak helyére akár az oroszok is pályázhatnak.

Ellentétek itt és ott

Két dudás egy csárdában – talán ez írja le legjobban a török-orosz viszonyt: Moszkva és Ankara is növelni kívánja befolyását a Fekete-tenger térségében, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, a Közel- Keleten, a Balkánon, legújabban pedig Észak- Afrikában is, így kódolva vannak a konfliktusok.

Az utóbbi években szinte egyetlen olyan válság sem volt ezen térségekben, ahol Oroszország és Törökország tartósan egy oldalon állt volna: Ankara például folyamatosan javítja kapcsolatait a Moszkva egyik fő ellenségének számító Kijevvel, és már katonai felszereléseket is szállít Ukrajnának, s hasonló a helyzet Grúziában is: amikor 2008-ban az orosz hadsereg néhány nap alatt tönkre verte a kaukázusi állam hadseregét, a grúzok részben török fegyverekkel harcoltak az ellenség ellen.

Néhány hónapot és térséget leszámítva Szíriában is ellentétes oldalon állt a két ország, s amikor egy török vadászgép 2015. november 24-én lelőtt egy orosz katonai repülőgépet, rövid ideig úgy tűnt, közvetlen fegyveres konfliktus alakulhat ki a két középhatalom között (Oroszország 145 milliós népessége, és GDP-je is közel kétszer akkora, mint Törökországé, az évente 60 milliárd dollár körüli orosz katonai kiadások pedig háromszorosan múlják felül a törököt). Az igazi háború ugyan elmaradt, ám Vlagyimir Putyin orosz államfő olyan szigorú szankciókkal sújtotta szomszédját, hogy ankarai kollégája, Recep Tayyip Erdoğan – tőle igencsak szokatlan módon – személyesen kért bocsánatot a Kreml urától. A büntető intézkedések miatt ugyanis leálltak a közös energetikai programok, a korábban tömegesen érkező és sokat költő orosz turisták pedig elkerülték a törökországi tengerparti üdülőhelyeket.

Líbiában is ellentétes oldalon álltak az oroszok és a törökök – Moszkva az észak-afrikai ország nagyobb részét ellenőrzése alatt tartó Haftart segítette zsoldosokkal és pénzzel, míg Ankara az ENSZ által is elismert Nemzeti Egységkormányt támogatta. A Balkánon is egymással ellentétes érdekek vezérlik a két országot: a Koszovó függetlenségét elismerő Erdoğan egyszer azt mondta, hazája olyan komoly befolyást szerez majd a térségben mint az Ottomán birodalom idején, míg Oroszország – amely jelentős gazdasági befolyást szerzett Szerbiában és fegyvereket is ad az országnak – a pánszláv eszmét felhasználva igyekszik még inkább megvetni a lábát a félszigeten.

Legutóbb pedig Karabahban feszült egymásnak Ankara és Oroszország. Amikor tavaly szeptemberben Azerbajdzsán megtámadta a területére beékelt, örmény többségű és örmény vezetés alatt lévő Karabahot, Törökország mindenben segítette az azerieket: fegyvereket – elsősorban drónokat és harcjárműveket – adott Bakunak, s a Kaukázusba vezényelt olyan milicistákat is, akik korábban Szíriában harcoltak a törökök szövetségeseiként. A karabahi válságba való aktív török beavatkozás újdonságnak számít, eddig Moszkva úgy vélhette, tőle függ, meddig marad meg az 1994-es – és az örmény győzelmet megerősítő – tűzszüneti egyezmény után kialakult status quo. Oroszország ugyanis Örményországgal és Azerbajdzsánnal is jó viszonyban volt – és mindkét országnak adott el fegyvereket – most viszont kénytelen belenyugodni abba, hogy Törökország is fontos szereplővé vált a térségben. Míg Oroszország a szovjet múltra hivatkozva igyekszik fenntartani befolyását, a törökök a nyelv és a kultúra összetartó erejére építenek: nem csak az azeriek tartoznak a türk nyelvcsaládhoz, hanem a türkmének, a kazahok és a kirgizek is.

Orosz rakéták a NATO-tagországban

Ennyi ellentét és potenciális konfliktus után akár meglepő is lehet, hogy a két ország többször, több kérdésben is együttműködött egymással.

Az egyik legfontosabb az, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárolt Oroszországtól, és annak ellenére sem mondta le az üzletet, hogy az USA kizárta Ankarát az F-35-ös szupervadászgépek vásárlói köréből, és az amerikai törvényhozás tagjai további szankciókat is követeltek Erdoğan rezsimje ellen. A NATO-ban ugyanis nem veszik jó néven, hogy a katonai szövetség egyik tagországában ott legyenek az egyre inkább ellenfélkét számon tartott oroszok, akik megpróbálhatják kifürkészni a NATO titkait. Az is kérdéses mi lesz az incirliki amerikai légitámaszpont sorsa: az USA-ban többen kezdeményezték az amerikai gépek Görögországba való áthelyezését, ám akadnak, akik attól tartanak, az oroszok igyekeznek mindenhova betenni a lábukat, ahonnan az amerikaiak távoztak.

A versengés ellenére a Balkánon is néha egymást támogatva lép fel Oroszország és Törökország, és Szíriában is voltak olyan időszakok, amikor a két ország katonái közös járőrözést folytattak. A barátkozás hátterében elsősorban az áll, hogy Moszkva és Ankara is igyekszik megmutatni az EU-nak és az USA-nak: ha a Nyugat sokat bírálja az oroszországi és a törökországi emberi jogok helyzetét, vagy nem ismeri el a két ország jogos, illetve jogosnak gondolt érdekeit, akkor mindkét ország képes más szövetségeseket találni. Ezzel áll kapcsolatban, hogy Oroszország és Törökország is egy amerikai hegemónia nélküli, multipoláris világot szeretne.

– Törökország nem NATO-határvidékként, illetve örökös EU-tagjelöltként szeretné látni magát, hanem komoly térségbeli befolyással rendelkező autonóm hatalomként. Az erős államokkal, például Oroszországgal és Kínával fenntartott jó kapcsolat ezért Erdogan szemében nemzeti érdeknek számít

– írta Dimitar Becsev szakértő, a német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézete (SWP) oldalán megjelent elemzésében.

A másik összekötőkapocs az energia ügye: Oroszország és Törökország is érdekelt abban, hogy az orosz gáz fennakadások nélkül jusson el Európába, s a Török áramlat olyan vezeték, amely részben kiválthatja az Ukrajnán keresztüli tranzitot.

Szeretlek is, meg nem is

A szakértők szerint a következő hónapokban nő majd a távolság Oroszország és Törökország között, az elemzők úgy vélik, Oroszországot bosszantja a kaukázusi török nyomulás, míg Erdoğan vissza kíván venni az EU bírálatából, és megpróbál óvatos lenni az új amerikai adminisztrációval. Komolyabb összetűzés azonban egyelőre nem várható, folytatódni fog Törökország lavírozása Oroszország és a Nyugat között.