B A Balkanac
Fényírás muzsikaszóra (áttételesen Jovica Fitzgerald világbajnok mozigépésznek)
Hol volt, hol nem volt, valamikor még a háború előtt rég, a messzi nyolcvanas években létezett Újvidéken egy dzsesszfesztivál. Évente sorra kerülő jeles rendezvénynek számított. A jó ég sem emlékszik már a hivatalos nevére, csak a szervezői, mozgatói, egykori lelkes mozgatórugói talán, mint például e sorok körmölőjének-pötyögtetőjének, részben másolójának egyik kedves barátja, Bicskei Zoltán. Népszerű becenevén Fufu, aki aztán sokáig még a Tisza-parti Magyarkanizsán tartotta életben az újvidéki dzsesszfeszt öccsét. Utóbb szegény öcsike is összecsuklott, ám szerencsére a régi dicsőségek emléke még él. – Ez az írás – ha szűköcske lehetőségeivel is, de – erről szól.
Illetve már nem is róla szól, mert róla már szólt sok szép dicsérő mondat. Zengett valósággal arról az örömmuzsikálásról, amelyben olyan legendák jeleskedtek, mint a rég megboldogult fogatlan trombitás, Chet Baker, aki majd tárt karokkal veti ki magát egy amszterdami hotel ablakából az újvidéki produkciója után. Vagy Sam Rivers, az úgyszint veterán, ugyanakkor a szerekről lejött legenda. A együttesek közül például az Art Ensemble of Chicago, élén a Great Pretender Lester Bowie-val – nehéz is lenne mind és mindenkit felsorolni. Egyébként, ahogy látjuk, Bowie is távozott az élők sorából körülbelül abban az időben, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta. Vagyis hát bombázta azt, ami abból még megmaradt. Az esemény fő helyszínét, az Újvidéki Rádió M-stúdióját ugyanakkor nem tarolták le a nyugati szövetségesek. Azt, ahogy a friss infók szólnak, megteszi most az új városrendészet.
Megjegyzendő, hogy a friss alakulások ellen sincs működő fegyverünk, ahogy a régiek ellen sem volt, úgyhogy nincs nóvum a sztoriban. Azonban emlékezni még lehet, reméljük. Emlékezni a helyi erők fellépéseire is. Személy szerint Argyelán Tiboréra, Kovács Tickmayer Istvánéra, Boris Kovačéra stb. Azokra az önfeledt hajnali jamekre az andalítóan szocreál, pasztaszagú telepi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben, ahol Dresch Mihály, Grencsó István, Benkő Róbert és a többiek tündököltek. Nem utolsósorban Szabados György. Azonban az ő súlyától végzetesen megbillenne, mint aránytalanul megpakolt rakományával a hajó, ez a kis betűkből álló lélekvesztő. Ám helyszűke ide vagy oda, felidézve azokat a füstbe ment nyolcvanasokat, semmiképp sem szabad megfeledkeznünk azokról az örömteli burekos reggelekről, amelyek utóbb ránk köszöntek a Tolnai-féle könyökcsőre emlékeztető telepi kanyarban akkor még a portékáját zavartalanul áruló szkipetárnál.
Nos, a lényeg az a hasznos folytatás szempontjából, hogy ott valahol születhetett meg az egyik állandó magyarországi, nevezetesen győri vendég, Hartyándi Jenő fejében – az az ő emblematikus fonott szakálla fölött – a Mediawave fesztivál ötlete. Annak a magyar színhelyű nemzetközi vegyes fesztiválnak a gondolata, amelyben a film összefonódik a zenével, ahogy az a mozitól különben sem idegen. Azóta a Mediawave/Fényírók fesztiválja – a nagy újvidéki dzsesszfeszttel ellentétben – még létezik, bár a látogatottsága megcsappant az évek során. Legalábbis azokhoz az aranyidőkhöz képest, amikor is annyian látogattak oda, hogy a hatóságnak be kellett avatkoznia, nehogy a rendezvény egyik kültéri eseményénél az érdeklődők terhe alatt leszakadjon a Rábát átívelő híd. – Ezt maga Hartyándi mesélte később nevetve, és nincs semmi okunk kételkedni akkor még derűs szavaiban. Ahogy az egyik “fényíró” vendégének, Emir Kusturicának a véleményében sincs, aki nehezen szétválaszthatatlan egységben látja a filmet meg a zenét. Amit – ahogy azt anno a győri közönség előtt is elmondta – ő Fellinitől tanult meg még fiatal korában, és azóta sem gondolja másképp. Főleg, amikor Nino Rotát hallgatja.
Nyomatékul a Zabranjeno pušenje együttessel a helyszínen tartott is valamikor egy emlékezetes koncertet Emir a gumilabdaként pattogó, éneklő showman dr. Nelével. Westernnel kezdődött, aztán valamiféle jellegzetes balkáni rock-folkba ment át a dolog, amolyan pitbull-technóval elegyen. Különben azt hiszem, a Macskajaj volt akkor épp a fősláger. Vegytiszta frenetika. Ami meg az eddig nem emlegetett bluest illeti, bizonyára a Mediawave történetének egyik legmarkánsabb figurája marad az égimeszelő Big Lucky Carter, fekete bőrű blues muzsikus, aki a fesztivál keretében 2001-ben Párhuzamos Kultúráért díjban részesült.
Ami meg 2021-et illeti, Mediawave ha egyáltalán lesz idén, tekintettel a helyzetre, az nem Győrben lesz. A város vezetőségének már rég sikerült megszabadulnia ettől a kulturális nyűgtől is, úgyhogy szabadon fellélegezhetett. Az idei programról az olvasható a neten, hogy annak megnyitójára szerencsés alakulás esetén április 29-én kerül sor Kiscsőszön. Kérem, akit érdekel folytatásban a Fényírók zenés fesztiválja, a többit már bogarássza ki magának a neten. Még csak annyit innen, részemről, aki személyesen is sok éven át szerepeltem a Mediawave zsűrijében, hogy nekem az összes fesztiváli év egyik legemlékezetesebb kisfilmje a Hazám. Azaz Moja Domovina, My Country, Miloš Radović szerb miniatűr groteszkje. Mindössze kb. tíz perc az egész, azonban örökre “pukkasztó”. HIT THE ROAD JACK…
B A Balkanac
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!
(P.S.– B.A. /B./)
– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.
Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.
Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.
Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)
Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.
Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.
Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?
Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?
Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.
Ex, béke poraidra.
– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.
Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.
Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.
PROGRAM
10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd
15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság