SZERB KARÁCSONY: A hagyományok nagy része a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza

Ha bárki is azt gondolta volna, hogy a slava megünneplése az egyetlen eltérés az ortodox szerbek és más nemzetek között, akkor téved! A keresztények többsége két héttel ezelőtt ünnepelte a karácsonyt, a szerb karácsonyra viszont ma és holnap kerül sor. De nem csak az időpont más, hanem az „ünnepi menetrend” is, hiszen különleges hagyományok és szokások jellemzik a ortodox szerb karácsonyt.

A szerb ortodox egyház a jeruzsálemi, az antiochiai, az orosz, a grúz és a japán egyházzal együtt a karácsonyt a Juliánus („régi”) naptár szerint tartja – minden évben január 7-én. Ezt előzi meg a szenteste, amelyet – mint magát a karácsonyt is – családi körben ünnepelnek. Az ortodox szerb karácsonyt övező szokások nagyon színesek és érdekesek, és mint a szerb ünnepek esetében gyakran előfordul, a hagyományok nagy része a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza.

Szerb karácsony

A szentestét megelőző nap a karácsonyi böjt utolsó napja, ezért főleg hal kerül az asztalra. Régi szokás, hogy a szerbek az esti órákban szalmát visznek be a házba, és szétszórjuk a földön. A szalma egy részét az asztal alatt helyezik el. Ott a kisgyerekek gyűlnek össze, hogy csipogjanak mint a kiscsibék, az idősebbek pedig szárított gyümölcsöt, édességet és aprópénzt adnak nekik. A szerb karácsonyi népszokások túlnyomó többségéhez hasonlóan a karácsonyi hagyományok is a természethez és a termékenységhez, valamint a Naphoz, mint minden rituálé középpontjához, vezethetők vissza.

A falvakban a fiatalabb férfiak egyike-másika az éjszaka folyamán őrzi az este meggyújtott tüzet, hogy reggel – az első napsugár megjelenésekor – puskalövéssel jelentse be a karácsony elérkezését. Ennek a szokásnak a megtartása manapság már nem egyszerű, viszont a kaliforniai Jackson városban élő szerb közösség „sztárrá vált” az Egyesült Államokban a zajos és kissé veszélyes karácsonyi szokások megőrzésének köszönhetően. Ébredés után a család tagjai gratulálnak egymásnak, ez a „mirbožanje”, az elnevezés pedig az ilyenkor kimondott szavak összevonásából ered: „Isten békéje – Krisztus született!” (Mir Božji, Hristos se rodi), a válasz pedig: „Valóban megszületett” (Vaistinu se rodi).

Az ünneplés központi része a karácsonyi faág vagy fatörzs, a „badnjak” bevitele a házba. Ez nem fenyő, hanem tölgyfa, amely az örökkévalóságot, valamint az ősök és leszármazottak közötti folytonosságot szimbolizálja. Az otthonokban és a templomok előtt ilyenkor nagy tüzek gyúlnak, amelyekben a fatörzset, a badnjakot égetik el, miután borral, búzával, mézzel „ajándékozták” meg. Az égő karácsonyfák, vagyis badnjakok szikrái a boldogságot, az egészséget, a haladást és gazdagságot jelképezik.

A szerbek különleges ételeket szolgálnak fel karácsonykor, a legfontosabb a szalonnás hús, leggyakrabban a sült malac, amit forralt pálinkával és forralt borral fogyasztanak. Ezenkívül a hagyomány fontos része a „česnica”, azaz a sült kenyér vagy pogácsa, amelyben egy érme rejtőzik. A család tagjai darabokra tépik a kenyeret, hogy mindenkinek jusson belőle. A hagyomány szerint akinek a kenyérben lévő érme jut, az különösen szerencsés, és arra hivatott, hogy a következő évben sikeres legyen, és sokat keressen. Szokás, hogy karácsonykor mindenki valamilyen munkába vagy vállalkozásba vág bele, hogy egész évben sikeres legyen és előre lépjen.

Talán a legérdekesebb – a fiúk számára mindenképpen – az a szerb karácsonyi rituálé, hogy a szerb családok karácsonykor vendéget, vagyis úgynevezett „položajnikot” fogadnak. A položajnik egy fiatalember, azaz egy fiú, aki különleges vendégnek számít a rokonságban és szomszédságban, mert szerencsét hoz. Kötelezően jobb lábbal lép be abba a házba, amelyet felkeres, és miután kiszolgálták, bekapcsolódik a „badnjak” égetésébe. A szenteste közeledtével ősi imádsággal fordul Istenhez és a természeti erőkhöz, hogy a házigazdának sok gyermeket, a földekről gyümölcsöt, az istállóba nyájat, valamint gazdagságot, egészséget, jólétet és minden mást adjon. A položajnik a házigazda ajándékaival távozik.

Ez az egész történet úgy hangozhat, mintha valamilyen távoli, ókori népről lenne szó, amelynek kevés köze van a modern világhoz és a kereszténységhez. Ez némileg igaz is, hiszen a karácsony megünneplése összefüggésbe hozható azokkal a hagyományokkal, amelyek a szerbek körében már a kereszténység előtt léteztek, mint például a slava. Persze, ez nem szerb különlegesség, mivel az úgynevezett pogány szokások egy részét más nemzetek is megőrizték. A szerb ortodox egyház érdeme csak annyi, hogy elfogadta és a mai napig ápolja a karácsonyi szokásokat, gazdagítva az egyházi hagyományt, és konzerválva a népi hiedelmeket.

A karácsony a szerbeknél mindenekelőtt családi ünnep, amelyet elsősorban az otthonokban, és nem a templomokban tartanak. Szerbiában, de a környező országokban is, a meglehetősen súlyos járvány arra ösztönzi a szerbeket, hogy karácsonykor maradjanak otthon a családjukkal, és mondjanak le a tömeges rendezvényekről és ünnepségekről. Ha pedig mindehhez egy kis hó is esne, akkor teljes lenne a karácsonyi hangulat.