Connect with us

Magyarország

BLUE BETYARS: Szeparatistáknak nevezték a TSC szurkolóit, akik állítólag Nagy-Magyarországot akarnak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szerbiában nekimentek a magyar miniszterelnök által támogatott TSC-nek, mert a topolyai csapat szurkolótábora „délvidéki rangadónak” nevezte az újvidéki Vojvodina és a TSC közötti összecsapást. A mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget, a politikai vádaskodás azonban ezzel nem fejeződött be.

„Keményen a szeparatista provokációkról”

Ezzel a címmel és a fenti képpel jelentetett meg cikket egy szerbiai napilap, a leginkább Vučić-barát Informer, amely szerint az újvidéki Vojvodina edzője „brutális választ adott a topolyai TSC szélsőséges szélsőséges szurkolóinak provokatív üzenetére”.


– Ez észak-szerbiai derbi volt, a nagy és oszthatatlan Szerbiában, amely során két szerb klub csapott össze, ezzel tisztában kell lenni, ez így van most, és így lesz a jövőben is. Azt akarom még mondani, hogy a szerb klubok derbije magas színvonalú játékot hozott, és a döntetlen a legreálisabb eredmény

– nyilatkozta az pályán ás pályán kívül történtekre reagálva Nenad Lalatović, a Vojvodina vezetőedzője.

A szerb kormányközeli Informer közzétette a TSC szurkolótáboráról, a Blue Betyarsról készült alábbi képet is, amelyhez egy másik cikkben a következő kommentárt fűzte:

– MIRE VALÓ EZ, URAIM!? POFÁTLANSÁG! A TSC szurkolói éltetik a „nagy-magyarországot”!

– írta végig kis betűkkel a „nagy-magyarország” kifejezést az Infromer, a szerb Szuperliga első fordulójának rangadójával kapcsolatban.

Az Informer ugyanebben a cikkben arra hívta fel a figyelmet, hogy a TSC szurkolói csoportja júniusában egy „100 év bánat” feliratú zászlóval emlékezett meg a Trianoni Megállapodás 100. évfordulójáról.



Booking.com

Régi sláger

A Blue Betyars a Facebookon reagált a szerb kormánypárti sajtó írásaira, amelyet „mesterségesen generált botránynak neveztek.

A szöveget a „félrefordítás elkerülése érdekében” szerb nyelven tettekék közzé.

– Van egy régi vicc a könnyűzenei koncertek és a családi veszekedések hasonlóságáról: mindkét esetben először az aktuális dolgok kerülnek terítékre – majd azt követően a régi slágereket veszik elő. A „Délvidék” kifejezés egy ilyen régi sláger, amely szükség esetén előkerül

– kezdte válaszát a Blue Betyars.

– Két évet töltöttünk a szerbiai bajnokság és a szuper liga során a szerbiai stadionokban, és mindezek után hitetlenkedve nézzük ezt a jelenlegi hajszát, amelyet akkor indítottak ellenünk, amikor (sajnos) egyáltalán nem voltunk jelen a mérkőzésen. De használtuk ezt a szót, és a nyakunkba akasztották a botrányt.

– jegyezte meg a topolyai TSC szurkolói csoportja.

A Blue Betyars Facebook-bejegyzésében felsorolja azokat a dehonesztáló újságcímeket, amelyekkel az üggyel kapcsolatos cikkek jelentek meg a szerbiai sajtóban.

A kedvencüknek az objektiv.rs hírportál egyáltalán nem objektív megfogalmazását tartják, amely szerint a „magyar szeparatisták káoszt okoztak a Vojvodina elleni meccsen”.

– Ott sem voltunk a Vojvodina elleni mérkőzésen

– jegyzik meg a TSC szurkolói, akik szerint azért támadják őket, mert az általuk támogatott klub működése nem illeszkedik a szerbiai hagyományokhoz.

– Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy miről van szó: az általunk támogatott klub nagyon sikeresen működik, nem illeszkedik a „klasszikus helyi rendszerbe”, és ez sokakat zavar. A klub professzionálisan működik, így olcsó médiakampányokkal nem támadhatják meg – ezért a csapat szurkolóin verik el a port. Csakhogy vegyék figyelembe: a szurkolói csoport tagjai olyan emberek, akik tisztességesen dolgoznak és alkotnak Szerbiában, és természetesen a szerb államnak fizetik az adót. És betartanak bizonyos szabályokat, amelyek között az egyik legfontosabb, hogy tartózkodnak a provokációktól.

A Blue Betyars ezzel lezártnak tekinti a vitát, és közölte, hogy nem kívánnak további üzengetésbe bocsátkozni senkivel sem.



Booking.com

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap