Connect with us

Bulgária

ШИРОКА МЕЛНИШКА ЛОЗА: Churchill bolgár szerelme

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A bolgár borok nem olyan híresek, mint az olasz, a francia vagy netalán a magyar „mámorkeltő nedűk”, de azért voltak kedvelőik, akik nagy tiszteletet mutattak irántuk. Az egyik brit miniszterelnök idejében naponta több mint egy liter fogyott el az egyik bolgár borból a Downing Street 10-ben. De melyikből?

Viszki és bor

Kevés olyan jól dokumentált figurája van a történelemnek, mint Winston Churchill.


A legendás brit miniszterelnökről elképesztő mennyiségű könyvet írtak; de filmben (legutóbb Gary Oldmannek Oscar-díjat is hozott a 2017-ben bemutatott A legsötétebb óra), sőt, mostanság sorozatokban (The Crown, Peaky Blinders) is megörökítik alakját.

És mindenhol ugyanúgy ábrázolják, jellegzetes külsővel, viselkedéssel, öltözködéssel – valamint az elmaradhatatlan szivarral és viszkivel.

Pedig mást is előszeretettel fogyasztott.

Ahogy arra már bulgáriai úti beszámolómban is felhívtam a figyelmet,

-a “brit bulldog” nagy borkedvelő volt, és igazán szívébe (gyomrába, májába) zárta a balkáni ország nedűit.

Az ellenség bora

Bulgária legkisebb városában, a falunyi Melnikben skanzenjellege ellenére a mai napig virágzik a borkultúra, a gyönyörű fekvésű település jelentős részben ebből él.

Komoly megrendelőnek számított Winston Churchill is, ládaszám importáltatta rezidenciájára a “siroka melniska” nevű szőlőfajtából készült vörösbor-különlegességet.

A kifejezetten kellemes ízű száraz bort kortyolgatva az ember hamar megfejtheti, miért lett ez Churchill kedvence: zamata erőteljes dohány- és tölgyfahordó-jegyeket hordoz, ismerős terep ez egy szivar- és viszkirajongónak.

A melniki vörösborból Sir Winston derekasan fogyasztott, a beszámolók szerint évi 500 litert rendelt belőle.

– És ezen a szokásán Churchill a II. világháború alatt sem változtatott, amikor Bulgária a náci Németország szövetségese, vagyis ellenséges állam volt.

Ez a sztori pedig nemcsak a különc politikusról, de a Balkán egyik legpompásabb borvidékéről is sokat elárul.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap