A gyanúsítottak 23 napot töltöttek az újvidéki Klisa börtönben. Goran Ješić, Vajdaság egykori miniszterelnök-helyettese, szabadulása után bírálta a fogva tartás körülményeit, mondván, hogy a börtön túlzsúfolt,...
– Ja – vágja rá erre Domi –, a főnévi igenevek. Ja, ja, indián Hamlet… Ja… mindig szerettem az indiánokat
Aztán egyre többet keveredtek előttünk a jelen és a múlt. Amikor nemrég (november elején) utoljára beszéltem Domival telefonon, mondta, hogy vissza akar jönni Újvidékre, legalább látogatóként...
Kedden az ellenzék képviselői lezárták az újvidéki ügyészség épületének bejáratát, és ezzel megakadályozták, hogy a bíróság és az ügyészség dolgozói bejussanak a munkahelyükre. Ugyanakkor a szerbiai...
Ebből a cikkből nem csak arra kapunk választ, hogy mi okozta az újvidéki tragédiát, hanem arra is, hogy a kínaiak miként csinálnak 49 euróból 600 eurót,...
Sulyok Tamás Belgrádban kijelentette: itt az ideje, hogy a balkáni csatlakozás valósággá váljon. A magyar köztársasági elnök itt nyilván a 2003-as thesszaloniki nyilatkozatra utalt, amellyel az...
A 14 éves támadó nem hivatalos információk szerint árva, nevelőszülőknél nevelkedett. A szerb sajtó úgy tudja, hogy nem volt közkedvelt az osztályban, a szülők problémásnak írják...
Több kérdés is felmerül az egész „konfliktus” kapcsán, tekintettel arra, hogy a fideszes frakciót már korábban úgynevezett karanténba zárták, ami miatt nem kapnak vezető tisztségeket. Így...
A probléma kettős: egyrészt a vajdasági vizeket sikerült másod- és harmadosztályúra silányítani, miközben már hivatalosan is kezdik belátni, hogy ha mindez így folytatódik, akkor Vajdaság ivóvíz...
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a belgrádi Politika című napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy pártja jelen formájában nem tudja támogatni a kötelező katonai szolgálat visszaállítását. Pásztor...
A nagybecskereki vállalat nem kevesebb, mint 100 hektáron terül el. Maga az államfő is azt mondja, olyan, mint egy kis város; autóval kell körbejárni. Mégsem láthatta...
Az ötlet 2022-ben merült fel először. Tavaly, amikor a kormány először beszélt az "Ugrás a jövőbe – Szerbia 2027" nevű projektről, Aleksandar Vučić szerb államfő rögtön...
Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke kérdéssel kezdte beszédét: Hol vagy István király? - majd beszédének folytatásából kiderül, édesapjára, a VMSZ tavaly elhunyt elnökére is céloz, aki...
A holttestet a tűzoltók találták meg, miután a rendőrség hívására betörték a lakás ajtaját és bejutottak az ingatlanba
Vajdaságban július 10-e és 12-e közötti időszakra időzítették a képviselőtestületek megalakítását és a polgármesterek kinevezését. Szerbiában több mint húsz éve nincs közvetlen polgármesterválasztás, a pártok és...
2023-ban 11 fizikai támadás és 46 komoly fenyegetés érte az újságírókat. Ehhez képest a 2024-es adatok még elrettentőbbek, hiszen az idei év első három hónapjában a...
Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke már beszéde elején hangsúlyozta, hogy a siker abban rejlik, hogy az emberek, a közösség tagjai mindvégig számítani tudtak a pártra, beszéde...
Semmi köze ennek már ahhoz az életérzéshez, amikor izgatottan vártunk a határon, hogy átérjünk a Kelebia és Tompa közötti „senkiföldjére”, és ott adómentesen megvásároljuk a cigarettát...
A szavak csodálatosak, összekötnek bennünket, (de) szerbül, horvátul, bosnyákul, románul, magyarul, ukránul vagy jiddisül kellene beszélni, „vagy „mindezek keverékén, / hogy az itteni világ lényegét megértsük