A színház nem szavakat ad, hanem életeket. Mozdulatban, csendben, tekintetben van a valódi történet - mondta egy interjúban Bicskei István, aki csendesen távozott közülünk
Szenttamáson nem volt olyan család, amelyiknek ne lett volna rokona, ismerőse vagy baráti köréhez tartozó tagja, akit valami módon ne érintett volna a megtorlás, Pintér József...
A VMSZ 2023. szeptember 13-án írta alá koalíciós szerződését a Szerb Haladó Párttal. Pásztor elmondása szerint a dokumentum érvényes, nem szükséges újratárgyalni, és mindkét fél továbbra...
2025. március 27-én, 84 éves korában elhunyt Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakja, a magyar irodalom korszakos jelentőségű alkotója –...
A belgrádi és újvidéki események azt mutatják, hogy Szerbiában valakinek - vagy a diákoknak, vagy a kormányzatnak - elfogyott a türelme, illetve hogy az egyetemisták nem...
Mindeközben viszont a szerb kormány - amelynek elnöke több mint egy hónapja lemondott - úgy tesz, mintha még mindig a kezében lenne az irányítás. Kormányülést tart,...
Közben a szerb sajtóban egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon mik a diákok további tervei, és hová vezet ez a lázadás? A diákok általában...
A szerb elnök megállapította meg, hogy „Vajdaság Szerbia, és Szerbia Vajdaság”, és felszólította a tömeget, hogy közfelkiáltással fogadja el a Vajdasági Deklarációt, ezzel politikai ütést mérve...
Vajdaság nem csupán Szerbia része – Vajdaság maga Szerbia. Vajdaság a név, Szerbia a vezetéknév; és ahogyan nincs Szerbia Vajdaság nélkül, úgy Vajdaság sem létezhet Szerbián...
A VMDK vezetője megjegyezte, hogy Vajdaság nemcsak a szerbek ügye, hanem mindenkié, aki ott él, és az államfő a deklaráció esetében inkább az érzelmekre próbál hatni,...
Vajdaság státuszát az 2006-os népszavazás és alkotmány megerősítette, a mostani Deklaráció tehát napipolitikai, netalán nacionalista célokat szolgál! Merthogy a szerb alkotmány megengedi új tartományok létrejöttét vagy...
Érdemes arra is figyelni, hogy miket beszél Miloš Vučević ügyvezető (kvázi) miniszterelnök, mert ő nem tud annyira szofisztikáltan fogalmazni, mint a gazdája. Most például a valamikor...
Miloš Vučević ügyvezető miniszterelnök az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy ő nem játszana ezzel, komoly vizsgálatot követelne és fokozná a biztonsági intézkedéseket az elnök körül, miután...
Január 20-a fontos nap lehet a szerbiai diákmegmozdulások esetében, mert meg kellene megkezdődnie a második félévnek a közép- és az általános iskolákban, de a tanárok egy...
A szerbek barátkozni akartak, mondjuk úgy, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás szellemében. Az alkalom tehát kínálta magát, hogy elismertessük velük az 1944/45-ös vajdasági népírtás tényét,...
Az idei évhez képest jelentősen kisebb költségvetést és a további 25 napirendi pont elfogadását - belgrádi mintára - vita nélkül háromnegyed óra alatt zavarta le a...
A BALK olvasói azt tapasztalták, hogy négy napig nem frissült kedvenc délszláv magazinjuk, és valóban ez történt: csütörtök óta egyetlen új cikk sem jelent meg az...
Juhász Bálint nemigen lacafacázott, mindössze 45 percig tartott ugyanis a vajdasági parlament ülése, miközben az ellenzék odakint mindenféle zajkeltő eszközökkel szórakoztatta magát, egészen a sípoktól a...
A szerb kormány tagjai szinte minden sajtótájékoztatón verbális támadásokat intéznek a független/ellenzéki újságírók ellen, amiben maga Aleksandar Vučić szerb elnök jár elöl, de ott liheg a...