Vajdaság Szerbia: az elfogadásra váró deklaráció szövege

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a Vajdaságról szóló deklarációt (nyilatkozatot) „népi közfelkiáltással” fogadják el a holnapi a szávaszentdemeteri nagygyűlésen, amely délután négy órakor kezdődik, és csak ezt követően kezdi meg a Szerb Haladó Párt az egyeztetést koalíciós partnereivel, például a Vajdasági Magyar Szövetséggel, amelyet így gyakorlatilag kész tények elé állít.

A deklaráció ezt követően kerül a szerb parlament elé, az egyelőre nem világos hogy a képviselők mikor fogadják el, Miloš Vučević kvázi miniszterelnök kvázi lemondásának elfogadása előtt vagy után.

A boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnökével, Milorad Dodikval Banja Lukában tartott közös sajtótájékoztatóján Vučić úgy értékelte, hogy a Deklaráció a Vajdaságról Szerbiában nevet viselő dokumentum „rendkívül bölcsen megfogalmazott és megírt” dokumentum.

Ezt a „rendkívül bölcsen megírt dokumentumot” közzétette a jobb és rosszabb időket is megélt belgrádi Politika napilap, a BALK ennek alapján közli, a fordítás elkészítésében a mesterséges intelligencia közreműködött, kommentárt nem fűzünk a dokumentumhoz.

Deklaráció a Vajdaságról

A legújabb események az észak-szerbiai tartományban – a szeparatista eszmék és mozgalmak újjáéledése, a „vajdasági nemzet”, nyelv és ortodox egyház eszméjének nyílt támogatása, valamint egy úgynevezett „Vajdasági Platform” bejelentése – arra köteleznek bennünket, hogy aktív társadalmi és politikai cselekvéssel megvédjük a szerb állam területi integritását és egységét.

E célból, a Szerbia polgárainak szuverén akaratából elfogadott alkotmányból kiindulva, amely kimondja, hogy Szerbia a szerb nép és minden benne élő polgár állama, valamint hogy Szerbia területe egységes és oszthatatlan, a szerb polgárok számára a következő népi nyilatkozatot terjesztjük elő:

1. A szerb Vajdaság történelmi fejlődése

A szerb nép folyamatos történelmi jelenléte a Pannon-síkság szélesebb területén a kora középkor óta dokumentált, egyik legfontosabb öröksége pedig Cirill és Metód szent testvérek IX. századi tevékenysége e vidékeken.

A szerbek, mint a keresztény Európa védelmezői az oszmán hódítással szemben, a XIV. századtól kezdve nagyobb számban telepedtek le, és a szerb despota uralkodók, a Lazarević és Branković dinasztiák, birtokaikat kiterjesztették az Al-Duna környéki területekre.

Bár rövid életű volt, Jovan Nenad birodalma a XVI. század elején Bácskában, Bánátban és Szerémségben a szerb középkori államiság újjáélesztésének vágyát tükrözte, hasonlóan a század végén kitört nagy bánáti felkeléshez, amely után a törökök Belgrádban elégették Szent Száva ereklyéit.

Kapcsolódó cikk

Vučić az ellenzék ellen uszított, és Vajdaság elszakadásával riogatott

A szerbek a nagy 1690-es népvándorlás után katonai védőbástyaként szolgáltak a keresztény Európa számára, s kiváltságaik révén megőrizték kultúrájukat, vallásukat, hagyományaikat és szokásaikat. A szerb egyházi-nemzeti gyűlések a modern kori szerb államiság helyreállításának biztosítékai maradtak.

A Karlócai Metropólia 1708-as megalapítása a szerbség szellemi és nemzeti oszlopa lett a Habsburg Monarchiában, kulcsszerepet játszva a szerb ortodox identitás és nemzeti kultúra megőrzésében, előkészítve a szerb területek végső egyesítését és a Szerb Patriarchátus helyreállítását.

A szerbek már az első letelepedésükkor igényt tartottak Vajdaságra. Az ortodox egyház, a Peći Patriarchátus és a Karlócai Metropólia révén őrizték a középkori államiság örökségét, valamint a szerb nép hagyományait és etno-kulturális sajátosságait.

Az egyházi-iskolai autonómia és a népi önkormányzat lehetővé tette a szerb nemzeti konszolidációt, valamint a kulturális, vallási és oktatási intézmények megőrzését és kiépítését, melyek közül kiemelkednek a Tarcal-hegyi (Fruška gora) kolostorok, a Matica Srpska, a Karlócai Gimnázium és Teológiai Iskola, az Újvidéki Szerb Ortodox Gimnázium és az első szerb tanítóképző Szenttamáson (Srbobran).

A szerb értelmiség és polgárság, valamint a gazdasági elit folyamatosan támogatta a XIX. században a fiatal szerb állam növekedését és felszabadulását az oszmán uralom alól.

Az 1848-as Karlócai Májusi Gyűlés, amely visszaállította a szerb ortodox egyház metropolitájának pátriárkai rangját, és egyesítette Szerémséget, Bácskát, Bánátot és Baranyát a Szerb Vajdaságban, a szerb modern államiság egyik alapköve lett.

Svetozar Miletić munkássága örökké beleivódott a szerb nép történelmi emlékezetébe. Mint az Egyesült Szerb Ifjúság alapítója, a Szerb Népi Szabadelvű Párt vezetője, valamint Újvidék polgármestere, aki a szerb nyelvet hivatalossá tette a városban és kitűzte a szerb trikolórt, méltó helyet foglal el a nemzet atyáinak panteonjában.

Az 1918. november 25-én megtartott Nagy Nemzetgyűlés döntése, amelyben Bácska, Bánát és Baranya egyesült a Szerb Királysággal, valamint Szerémség egy nappal korábbi csatlakozása, a nemzeti akarat megnyilvánulása és az ősi törekvések beteljesülése volt, örökre beírva a történelembe.

2. Vajdaság államosításának folyamatos kísérletei és az úgynevezett „vajdasági nemzet” eszméjének erőltetése

A vajdasági szerb etnikai, szellemi, kulturális, történelmi és politikai örökség tagadása mellett a jugoszláv kommunisták a Komintern elvei alapján olyan álláspontot fogadtak el, miszerint az egykori Szerb Vajdaság valójában egy különálló államisági képződmény, amelynek nincs lényegi kapcsolata Szerbia és a szerbség többi részével, amely a Száva, a Duna és a Drina folyóktól délre és nyugatra található.

A Deklaráció első oldala

Az ilyen, államilag modellezett Vajdaság különállóságának hívei következetesen figyelmen kívül hagyták az észak-szerbiai tartomány polgárainak 1918-as döntését az egyesülésről, és Vajdaság történelmét kizárólag a „vajdasági népesség” kollektív tudatának kiépítésének szempontjából vizsgálták, egyfajta „szent autonómia” koncepciójára alapozva. A szerb nemzeti identitás lebontásának évtizedes folyamatában következetesen és átgondoltan népszerűsítették a vajdasági politikai, szellemi és nemzeti identitás eszméjét.

A történelmi, társadalmi, gazdasági és nemzeti alapok nélküli, mesterségesen létrehozott vajdasági szeparatizmust eufemisztikusan „autonomizmusként” határozták meg.

A nem létező „vajdasági nemzet” és annak fiktív államisága megteremtésére tett kísérletek során a kommunista hatóságok – majd később az úgynevezett „proeurópai” és „polgári” politikai erők – nem támaszkodhattak Vajdaságban élő más nemzetiségekre, mivel azok természetes módon és jogosan védelmezték saját nemzeti identitásukat. A jugoszláv kommunisták a „vajdasági identitás” elfogadásának kötelezettségét kizárólag a szerb népre rótták.

Ezzel párhuzamosan az oktatási rendszer, a média és különböző közigazgatási intézkedések révén egy hamis narratívát építettek ki, amely szerint Vajdaság autonóm szerveződési modellje a kisebbségi közösségek érdekeit szolgálja. A valóságban azonban ez az elképzelés veszélyeztette e közösségek kultúrájának, hagyományainak és nyelvének megőrzését.

3. Vajdaság alkotmányos-jogi helyzete a második világháború után – az autonóm tartomány státuszának folyamatos bővítésétől a kvázi föderális egységen át a standard politikai-területi autonómia kereteihez való visszatérésig

A szocialista Jugoszlávia első három évtizedében Vajdaság autonómiája folyamatosan bővült politikai és jogi értelemben, meghaladva minden ismert összehasonlító jogi normát. Ezt végül az 1974-es Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) és Szerb Szocialista Köztársaság (SZSZSZK) alkotmányai is megerősítették, amelyeket később az 1974-es Vajdasági Szocialista Autonóm Tartomány (VSZAT) alkotmánya követett.

Ebben az évben jogilag lezárult a föderáció föderalizálásának folyamata, vagyis a föderáció konföderációvá alakítása, és Szerbia két autonóm tartománya gyakorlatilag köztársasági státuszt kapott a köztársaságon belül. Ebben az időszakban Vajdaság legmagasabb jogi aktusa fokozatosan fejlődött egy alacsonyabb szintű normából, majd statútummá, alkotmányos törvénnyé, végül pedig önálló alkotmánnyá. Már a tartományi alkotmány bevezető elveiben is kiemelték, hogy „VSZAT csatlakozott Szerbiához a JSZSZK keretén belül.”

Kapcsolódó cikk

DEKLARÁCIÓ: Már autonómia sem jár Vajdaságnak?

Az autonómia fogalmának összehasonlító jogi elmélete és gyakorlata szerint példátlan módon, Vajdaság saját alkotmányának elfogadásával elérte politikai-jogi csúcspontját. Az 1974-es alkotmány után Vajdaság saját alkotmányozó, törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási hatalommal rendelkezett, önálló adórendszert és rendőrséget működtetett, valamint bizonyos nemzetközi jogi szubjektivitással is bírt, ami kizárólag szuverén államokra jellemző. Így a szocialista Jugoszláviában az autonómia fogalma minden ismert jogi és politikai keretet túllépett, és hozzájárult Szerbia dezintegrációjához.

Ezt a folyamatot 1988 és 2000 között megállították, azonban a 2000. október 5-i politikai változásokat követően újra napirendre került a „vajdasági kérdés.” Az első jogi lépés ezen az úton a 2002-es úgynevezett „Omnibusz törvény” volt, amely már ekkor megsértette az akkor még érvényben lévő 1990-es szerb alkotmány politikai-területi autonómia koncepcióját.

A 2006-os Szerb Alkotmánnyal ellentétesen – amely az autonóm tartományokat „az alkotmány által létrehozott autonóm területi közösségeknek” határozza meg, „ahol a polgárok megvalósítják tartományi autonómiájukat” – elfogadták a Vajdaság hatásköreiről szóló törvényt és a 2009-es Vajdasági Statútumot. E két jogi aktus alapot adott Szerbia dezintegrációjára és szeparatista törekvések előmozdítására.

Ezek az aktusok módosították Vajdaság autonóm tartományként való alkotmányos meghatározását, kiterjesztették eredeti hatásköreit olyan területekre, amelyek Vajdaság számára az alkotmány alapján nem lehetnek adottak, és eltérő kormányzati rendszert írtak elő, mint amit az alkotmány meghatároz.

Ekkor a tartomány végrehajtó szerve először kapta meg a Vajdaság Autonóm Tartomány Kormánya elnevezést, valamint a „politika meghatározásának és irányításának” hatáskörét, amely az alkotmány szerint kizárólag Szerbia Kormányának jogköre. Az alkotmányellenes Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia létrehozását is előirányozták.

Az Alkotmánybíróság először a törvény lényeges rendelkezéseit nyilvánította alkotmányellenesnek, majd a statútum mintegy kétharmadát, beleértve annak legfontosabb részeit is.

4. A szeparatista törekvések megállítása és Vajdaság alkotmányos keretek közé való visszatérése (2012–2014)

A 2014-es új Statútumot az Alkotmánybíróság döntésének tiszteletben tartásával, teljes mértékben a 2006-os Szerb Alkotmány jogi kereteivel összhangban fogadták el. Mint alacsonyabb szintű jogi aktus, teljes mértékben összhangba hozták az alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel. Az új Statútumban Vajdaságot Szerbia elválaszthatatlan részeként határozták meg, „ahol az európai elvek és értékek ápolása történik.” Ez a Statútum, összhangban más jogszabályokkal, a Vajdaság számára biztosított autonómia megfelelő mértékét tükrözi, amelynek határait a Szerb Köztársaság Alkotmánya húzta meg.

A Deklaráció második oldala

5. Vajdaság mint multikulturális, multinacionális és multikonfesszionális közösség a polgári egyenlőség elve alapján

A szocialista Jugoszlávia idején Vajdaság területén működő egyházi egyházmegyék a hatóságok hatalmas nyomása ellenére is fenn tudták tartani a liturgikus életet és a szerb nép hagyományait. Társadalmunk demokratizálódásának időszakában, gazdasági és politikai válságok, valamint háborús megpróbáltatások közepette a Szerb Ortodox Egyház egységesítő erőként és a szerb identitás kulcsfontosságú elemként bizonyult e térségben.

Vajdaság a határontúli szerb nép szabadságvágyának gyümölcse, ugyanakkor otthona minden vallási, etnikai és nemzeti közösségnek, azok kultúrájának, anyanyelvének, szellemi értékeinek és hagyományainak.

Kapcsolódó cikk

El a kezeket Vajdaságtól! – ez az új jelszó Szerbiában

Az utóbbi tíz évben kibontakozó szerb–magyar kapcsolatok reneszánsza a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Vajdaság autonómista–államosító modellje nemcsak hogy nem segítette elő a nemzetek közötti harmóniát, hanem annak elvetése volt az egyik alapvető feltétele a megértés, az összetartás és az együttműködés fejlesztésének a tartományban élő nemzeti közösségek között.

Vajdaság az európai értékek kifejeződése, minden polgár közössége, aki az autonóm tartomány területén él, éppúgy, ahogy a modern Szerbia nemzeti, politikai, alkotmányos és kulturális identitásának elválaszthatatlan része. Ezen szellemi dimenziók nem zárják ki egymást, hanem kiegészítik. Más, partikuláris, autonómista, sőt szeparatista és szerbellenes tartalmak népszerűsítése súlyos torzulást és következésképpen Vajdaság alapját képező eszmék teljes tagadását jelenti.

Vajdaság nem csupán Szerbia része – Vajdaság maga Szerbia. Vajdaság a név, Szerbia a vezetéknév; és ahogyan nincs Szerbia Vajdaság nélkül, úgy Vajdaság sem létezhet Szerbián kívül.