Még egy kellemetlen üggyel hozhatják összefüggésbe a szerb védelmi minisztert. A szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség felkérte a rendőrséget, hogy vizsgálja ki azokat az állításokat,...
Szerb sajtóértesülések szerint Radoje Zvicer, a kavači klán feltételezett vezetője 150 000 eurót (mintegy ötvenmillió forint) fizetett Velja Nevoljanak a Pink Panthers bűnözői csoport egyik...
A hétfői szerbiai napilapok címlapon számoltak be arról, hogy Bajkeverő Velja és bűnözőtársai merényletet terveztek Aleksandar Vučić ellen. A szerb elnök közben életre-halálra szóló harcot...
A szerb rendőrség hónapok óta őrzi azt ripoteki házat, amelyben Bajkeverő Velja (Velja Nevolja) és társai végezték ki, és „dolgozták fel” ellenfeleiket. A szerb rendőrség pénteken...
A belgrádi felsőbíróság vádat emelt Miroslav Mika Aleksić (69) ellen, aki a vádirat szerint “Szívügy” (Stvar srca) nevet viselő színitanodájában fiatal lányokat erőszakolt meg. Aleksićot két...
A szerb rendőrség házkutatást tartott a szerb Gődény lakásán – aki történetesen nő – majd néhány órával később elő is állította dr. Jovana Stojkovićot. A rendőrségi...
Alig néhány órával a „majdányi tavaszról” szóló cikk megjelenését követően, újabb rendőri akció volt a magyar-román-szerb hármashatár térségében. Ezúttal mintegy kétszáz migránst vittek el a faluból,...
A szerb média már hosszú napok óta igyekszik feltárni, hogy érintett-e a szerbiai maffiatevékenységben Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter, aki korábban a belügyi tárcát vezette. A...
A szerb rendőrség erőteljesen dolgozik a „Bajkeverő-ügy” felgöngyölítésén, embereket vesz őrizetbe vagy szólít be meghallgatásra, különböző helyszíneket kutat át és híreket szivárogtat ki. A napokban két...
Az összes szerb lap címoldalon hozza, hogy Slaviša Kokeza, a Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöke kapcsolatban állhatott a nemrég letartóztatott Bajkeverő Velja bandájával, és esetleg érintett...
A szerb rendőrség egy belgrádi lakásban őrizetbe vette Damjan Šobićot (38), a szintén a belgrádi Partizánhoz köthető Alcatraz (Alkatraz) szurkolói csoport vezetőjét. Február elején már rendőrkézre...
Koszovói drogbárót kaptak el Szerbiában, bár ez az állítás ebben a formában nem teljesen igaz, de erről egy kicsit alább. A lényeg az, hogy a boszniai...
A rendőrségi kutatás során feltételezhetően emberi csontot találtak a február 4-én letartóztatott szerbiai bűnöző megmotozásakor – írta a belgrádi Ekspres meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva....
Tegnap a bűnözők, ma a migránsok voltak napirenden. A szerb rendőrök közel száz migránst gyűjtöttek be Belgrádban, ahonnan a preševói befogadó központba szállították őket. Az akcióval...
A jelen pillanatban talán a legveszélyesebb szerbiai bűnbanda felszámolásába kezdett a belgrádi rendőrség, amikor csütörtökön reggel letartóztatta Veljko Belivukot, ismertebb nevén Velja Nevolját (Bajkeverő Velja), aki...
Újabb razziát tartott a szerb rendőrség több határmenti településen, ahonnan százasával vitték el a migránsokat. Közben a térségben megjelent az Orvosok határok nélkül (MSF) elnevezésű segélyszervezet...
Felrázta a belgrádi színésztársadalmat Milena Radulović (26) színésznő vallomása, amely szerint Miroslav Aleksić (69) ismert rendező és színészoktató többször is megerőszakolta őt a színitanodájában. A szerb...
A belgrádi Kurir újévi interjút készített a szerb elnökkel, amelyben Aleksandar Vučić felfedte, hogy mi lappang a színfalak mögött. A Kurir Aleksandar Vučićot „emberarcú elnökként” igyekezett...
A szerb rendőrség letartóztatott egy 41 éves férfit, mert áttörte a szerb képviselőház előtti kordont, majd megállt az épület bejáratához vezető lépcsők előtt. Az eset délután...