Connect with us

Nemi erőszak

LILIOMTIPRÁS: Többrendbeli nemi erőszak miatt vádat emeltek egy belgrádi színi oktató ellen

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

mika aleksic
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A belgrádi felsőbíróság vádat emelt Miroslav Mika Aleksić (69) ellen, aki a vádirat szerint “Szívügy” (Stvar srca) nevet viselő színitanodájában fiatal lányokat erőszakolt meg. Aleksićot két nemi erőszak, és további szexuális bűncselekmények elkövetésével vádolták meg hét sértett kárára. Az sértettek magánéletének védelme érdekében javasolták a nyilvánosság kizárását a bírósági eljárás során.

Liliomtiprás

Aleksić ellen 19 feltételezett bűncselekményben indult nyomozás, amelyeket az általa vezetett színitanoda kilenc tanulójának kárára folytatólagosan követett el 2008 és 2020 között, de végül kilenc kilenc ügyben vádolták meg.

LILIOMTIPRÁS: Többrendbeli nemi erőszak miatt vádat emeltek egy belgrádi színi oktató ellen
Aleksić az ügyészségen cáfolta, hogy szexuálisan bántalmazta a diákjait, többek között Milena Radulovićot, aki elsőként állt a nyilvánosság elé, és jelentette őt fel a rendőrségen.

Az egyik lány kiskorú volt a bántalmazás idején, de a többiek is azt állították, hogy tanáruk már akkor zaklatni kezdte őket, amikor még nem töltötték be a 18. életévüket.

Az áldozatokat neuropszichiáterek és pszichológusok vizsgálták meg, akik arra a következtetésre jutott, hogy a bántalmazott lányok „nagy intenzitású pszichológiai sokkot” szenvedtek el.

A kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszakot Szerbiában 5 évtől 15 évig terjedő börtönnel büntetik a bűncselekmény elkövetésének körülményeitől függően, a nem kiskorúak ellen elkövetet nemi erőszak 12 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

A színitanoda vezetőjét szintén nyilvánosan megvádoló Iva Ilinčić édesapja, aki maga is ügyvéd, úgy nyilatkozott, hogy egy Viber-csoporton keresztül értesítette a bántalmazott lányokat.

– Őszintén szólva erre számítottam. Elégedett vagyok, a hatóságok korrekt munkát végeztek

– mondta Iva Ilinčić édesapja, aki szerint mindenki örült a „pozitív fejleménynek”.

A bántalmazott lányok

Milena Radulović (26) színésznő vallomása január második felében jelent meg, amely szerint a volt rendező és színi oktató többször is megerőszakolta őt a tanodájában.

A rendőrség pillanatok alatt őrizetbe vette Aleksićet, akit akkor még csak azzal gyanúsítottak, hogy hat diáklány ellen követett el nemi erőszakot, illetve szexuálisan zaklatott.

Milena Radulović kiállását követően további 20 lány tett feljelentést a színi oktató ellen.

– Hat évig voltam Mike Aleksić iskolájában. Tizenhét éves voltam, amikor megerőszakolt. És ez nem egyszer fordult elő. Többször megismétlődött

– mondta a fiatal színésznő, aki mostanában Oroszországban forgat.

Radulović arról is beszélt, hogy ez nem csak vele fordult elő, szerinte ugyanis Miroslav Aleksić “rendszert dolgozott ki” a lányok szexuális zaklatására.

Az egyik meg nem nevezett áldozat annak idején arról is beszélt, hogy a megvádolt tanodavezető „”pszichoterror” alkalmazott, őt pedig hét hónapon keresztül szinte minden kedden megerőszakolta.

– Néha egy-két keddet kihagyott. Olyankor azt gondoltam, hogy mindez megszűnik, és megint minden olyan lesz, amilyennek lennie kell… Aztán újra behívott az irodába

A meg nem nevezett lány szerint az ellene elkövetett nemi erőszaksorozat akkor szakadt meg, amikor a tanév véget ért, és befejeződött az oktatás a színitanodában.

Nemi erőszak

ÚJABB SZEXBOTRÁNY: Egy színész-politikus állítólag autóban erőszakolt meg egy fiatal színésznőt

Közzététel:

a megjelenés dátuma

K2AmYO99
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Egy Amerikában élő szerb színésznő egészen New Yorkból tért haza, hogy feljelentést tegyen megrontója ellen, és átadja az ügyészségnek az ezzel kapcsolatos dokumentumokat. Danijela Štajnfeld azzal vádolta meg Branislav Lečić (66) egykori kulturális minisztert, baloldali politikust, a Demokrata Párt alelnökét és színészt, hogy 2012-ben megerőszakolta őt. A szerb színésznő, aki akkor 21 éves volt, a nemi erőszakról, mint jelenségről nemrégiben dokumentumfilmet forgatott. Abban beszélt először arról, hogy ő maga is áldozatnak számít. Nevet azonban csak most említett, amivel sokkolta a szerb közvéleményt.

Gyógyíts meg!

Danijela Štajnfeld a belgrádi Insajder portálnak nyilatkozva először azt mondta el, hogy mikor döntött annak a személynek a megnevezéséről, aki megerőszakolta őt. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy bántalmazója megszólalt egy belgrádi színészoktató őrizetbe vételének ügyében, aki sorra erőszakolta meg a tanítványait.

– Amikor Mika Aleksić áldozatainak az ügye nyilvánosságra került, akkor Branislav Lečić úgy döntött, hogy eljátssza a szexuális bűncselekmények elleni nagy aktivistát, és meghívta Mika Aleksić színitanodájának diákjait, hogy menjenek át az ő színészképző iskolájába. Nos, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ekkor értettem meg, hogy most már nem az a kérdés, hogy mi lesz velem abban a pillanatban, amikor megszólalok. Ez a társadalmi felelősségem kérdése

– jelentette ki a vajdasági születésű Danijela Štajnfeld, aki saját állítása szerint megerőszakolását követően döntött úgy, hogy az Egyesült Államokba költözik.

A szerb színésznő másfél hónappal az esetet követően jutott ki az Egyesült Államokba, ahol mindent el akart felejteni. De akkor elkezdődtek a mentális problémák. Minden apró dolog a történtekre emlékeztette. Nem tudott aludni, nem tudott enni. És eljutott arra a pontra, hogy öngyilkosságot követ el.

– Mintegy két évig poszttraumás stresszel kezeltek. Abban az időben nem tudtam normális emberként létezni, nem éreztem magam biztonságban. Alig mentem ki az utcára. Ha volt valaki, aki bármilyen értelemben rá emlékeztetett, alig jutottam levegőhöz, és pánikrohamot kaptam

– mesélte el Daniela Štajnfeld az Insidernek adott interjúban.

A szerb színésznő egy dokumentumfilmet is készített „Gyógyíts meg!” címmel, amelyben számos nemi erőszak áldozatával és elkövetőjével beszélgetett. A fenti esettel kapcsolatban a színésznő átadott az ügyészségnek egy hangfelvételt is, amely állításait hivatott alátámasztani. Ebben az alábbi szavak hangzanak el:

dick

Az itt leírtakat nem kívánjuk fordítani.

De mi is történt?

A színésznő elképzelni sem tudta, hogy egy olyan ember erőszakolja meg, akiben megbízik.

– Engem a kollégám, és drága barátom, Branislav Lečić erőszakolt meg. Ez 2012. május 7-én történt. Együtt játszottunk egy darabban, aktívan dolgoztunk, előadásokat tartottunk, vendégszerepeltünk, és barátkozunk. Egy alkalommal azt ajánlotta, hogy találkozzunk valami aláírás miatt… Azon az éjszakán az ellenkezésem ellenére elvitt valahova, ahol azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Belgrádon kívül voltunk, nem is tudtam hova menni, és ott kínozni kezdett, majd megerőszakolt

– mesélte el a szerb színésznő, majd hozzátette:

– Folyamatosan tiltakoztam, mondtam, hogy ne tegye, megállás nélkül ismételgettem, amíg tudtam. Szörnyű volt.

A színésznő úgy nyilatkozott, hogy ezt követően Branislav Lečić hazavitte. Először hívni akarta a rendőrséget, de aztán megfordult a fejében, hogy ők mindketten közismert emberek, és a történteket miként tálalja majd a média. Ugyanakkor nem érezte, hogy az állam megvédené, és az ügy nyilvánosságra kerülését követően megtarthatná a munkáját a színházban.

Branislav Lečić „undorító hazugságnak” nevezte Danijela Štajnfeld állításait, és a médiában megjelent vádakkal kapcsolatban a következőket közölte.

– Teljes mértékben tiszteletben tartom ennek az országnak a törvényeit és jogi intézményeit, ezért bármikor kész vagyok reagálni egy ilyen vádra az ügyészségen. Ez a legszörnyűbb hazugság, amely ellehetetlenít

– írta rövid nyilatkozatában Lečić, aki később még közölte, hogy készen áll az utóbbi időkben más ügyekkel kapcsolatban oly gyakran emlegetett poligráfos vizsgálatra.

A is reagált

Miután Lečić nem csak színész, hanem politikus is, ezért a szerb elnök hivatottnak érezte magát, hogy megszólaljon az ügyben. Aleksandar Vučić szerint nincs undorítóbb cselekedet a nemi erőszaknál.

– Nem vagyok sem ügyész, sem bíró, de úgy gondolom, hogy a nemi erőszaknál nincs undorítóbb cselekedet, amit pedig ezzel kapcsolatban mondanék, az tönkretenné az ártatlanság vélelmét. De hogy undorodom-e az ilyesmitől, az egyértelmű

– reagált a nemi erőszakkal kapcsolatos újabb esetre a szerb elnök.

A BALK sajnálatosnak tart minden hasonló esetet, és megjegyzi, hogy a nemi erőszak nem kizárólag szerb sajátosság.

Amikor az azóta is előzeteseben lévő Mika Aleksić ügyével foglalkoztunk, a cikkhez egy olvasónk a következő kommentárt fűzte a „szexuális erőszak puha válfajára” utalva.

felveteli

Nos, nem tudjuk, hogy ki volt, viszont azzal tisztában vagyunk, hogy a szerbiai eset nyilvánosságra kerülése több hasonló ügyet hozott felszínre, mint amilyet az olvasó is említett.

Úgy gondoljuk, hogy most sem lesz ez másképp. Ráadásul a probléma sokkal súlyosabb annál, mint hogy az ilyen eseteket bulvárhírként kezeljük.
________________
Forrás: internet

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava