A szerbiai ellenzék obstruálta a parlamenti munkát Miután a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozások nem jártak sikerrel, és teljesen hiábavalónak bizonyult a közel húsz hétvégi...
Energiakérdésekről is tárgyal Erdogan Szocsiban A Szputnyik hírügynökség jelentése szerint az orosz vezető elmondta, hogy a tervek szerint halad az Akkuyu atomerőmű építése Törökországban, így az...
Bulgária amerikai Stryker harcjárműveket vásárolhat Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta Stryker típúsú páncélozott lövészszállító harcjárművek és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések eladását Bulgáriának 1,5 milliárd dollár értékben –...
Ismét gyülekeznek a szerbek Zvečanban A koszovói szerbek ismét tömegesen érkeznek a zvečani önkormányzat épülete elé, ahol hétfőn több súlyos sebesülést okozó összecsapás volt a szerbek...
Hétfő van, indul a hét. A szerbek számára ugyanúgy indul, mint a hétvégi tüntetések előtt: iskolai bombariadókkal és könnygázzal Koszovóban. Jogos lehet a kérdés, hogy a...
A topolyai TSC a Bajnokok Ligájába jutásért játszhat A topolyai TSC 1:1-es döntetlent játszott az újvidéki Vojvodinával, és ezzel megszerezte a második helyet a szerbiai bajnokságban....
A szerb kormány kihelyezne egyes osztályokat a Ribnikarból A szerb kormány felajánlotta, hogy a Belgrád városa által alapított kulturális intézmények egyikében fejezzék be a tanévet a...
Vlagyimir Putyin találkozott Milorad Dodikkal A boszniai szerb közszolgálati televízió jelentése szerint Milorad Dodik a Kremlben tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A beszámoló szerint a találkozó...
A Napi hírek élére kívánkozik, hogy Milorad Dodik boszniai szerb elnök Várhelyi Olivér félreérthetetlen megjegyzése ellenére is Moszkvába utazott, ezzel beigazolódott, amit már eddig is körülbelül...
Az mindig talány számunkra, hogy a balkáni politikusok mikor alszanak, szinte folyamatosan üzemben vannak. Vjosa Osmani koszovói elnök tegnap még a montenegrói államfő beiktatásán volt, ma...
A napi hírek ezúttal arról szólnak, hogy Szerbiában már megint helyzet van, úgy is mondhatnánk, hogy nap, mint nap helyzet van. Megint dicsérte Magyarországot a szerb...
Kezdenek „összesűrűsödni” az események Szerbiában, tüntetnek a gazdák, akik ma Belgrádba érkeznek a traktorokkal, tüntetnek a a szerbiai elektromos művek (villanygazdaság) dolgozói, mert a közvállalatot részvénytársasággá...
A mai napi hírek végén egy érdekes kérdés is felvetődik: vajon milyen színű a nap? Vagy nagy betűvel: a mi Napunk. Sárga, fehér vagy egészen más,...
A Napi hírek keretében az alábbiakban rövid válogatás következik a nap híreiből, belgrádi, moszkvai (ukrajnai) és ankarai helyszínnel. Prigozsin „furcsa ajánlatot” tett az ukránoknak Január végén,...