Hírek
Napi hírek – 2023. május 21-én

Az mindig talány számunkra, hogy a balkáni politikusok mikor alszanak, szinte folyamatosan üzemben vannak. Vjosa Osmani koszovói elnök tegnap még a montenegrói államfő beiktatásán volt, ma pedig már a Defender Europe hadgyakorlat megnyitásán vett részt, csak a kosztümét cserélte le kékről bordóra.
Nemzetközi hadgyakorlat Koszovóban

A koszovói elnök és a miniszterelnök is részt vett a hadgyakorlat megnyitásán a napszemüveges Jeff Hovenier amerikai nagykövet társaságában
Koszovóban nemzetközi hadgyakorlat kezdődött „Defender Europe 23” elnevezéssel. Az Egyesült Államok által vezetett hadgyakorlaton 7 ezer amerikai, és 17 ezer más országból, főleg NATO-tagállamokból érkező katona vesz részt. Az egészen június 2-ig tartó gyakorlaton 25 ország képviselteti magát, és a koszovói biztonsági erők 1350 tagja is részt vesz rajta, amit az Egyesült Államok pristinai nagykövete nagy megelégedéssel nyugtázott a Twitteren.
Egy migráns meghalt Zomborban egy leszámolás során

Pénteken este halálos áldozatot is követelő összecsapás volt két migránscsoport között a Zombor közelében lévő šikarai tábor környékén. (A befogadó központ elvben egy volt laktanyában van, de valójában a környékre is kiterjed, miután a csempészek és a migránsbandák birtokba vettek több épületet is a tábor közelében.) A Soinfo értesülései szerint a pénteki verekedésben meghalt férfi mellett két-három migráns sérült meg, miután néhányan késeket is használtak. Idén ez már a második összecsapás a migránscsoportok között Zomborban, januárban két személyt késeltek meg az apatini úton, vagyis a migránstábor közelében. Egy nappal a mostani verekedés előtt, tehát csütörtökön, a rendőrség és a menekültügyi hivatal 68 migránst szállított el Zomborból.
Horvátországban lezuhant egy holland kisgép
Vasárnapi közlés szerint a Horvátországban szombaton lezuhant Cirrus 20 típusú holland repülőgép minden utasa életét vesztette. A horvát hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani az áldozatok pontos számát, de feltételezik, hogy az Ogulin környékén történt szerencsétlenségben három személy vesztette életét. A vizsgálat során kiderült, hogy a gép nemcsak lezuhant, hanem ki is égett, ezért alig maradt belőle valami. A hatóságok egyelőre elutasítják azt a feltételezést, hogy a szerencsétlenséget a rossz időjárási viszonyok okozták.

Hírek
Napi hírek – 2023. május 29-én

Hétfő van, indul a hét. A szerbek számára ugyanúgy indul, mint a hétvégi tüntetések előtt: iskolai bombariadókkal és könnygázzal Koszovóban. Jogos lehet a kérdés, hogy a hétvégén miért demonstrált a kormánypárt, és miért demonstrált az ellenzék, ha minden ugyanott folytatódik, ahol be sem fejeződött.
Megint könnygázt dobtak az albánok a szerbekre

A koszovói rendőrség ismét könnygázt dobott a Koszovóhoz tartozó, de szerb többségű Zvečan településen a szerbekre, akik ismételten meg akarták akadályozni, hogy a 3%-os helyhatósági választásokon győztes albán polgármester munkába álljon. A zvečani önkormányzat épületét a KFOR fegyveres katonákkal (a képen), a koszovói rendőrség pedig különleges egységekkel vette körül. Az összegyűlt szerbek követelik, hogy a koszovói rendőrség hagyja el az önkormányzat épületét, és azt kiabálják, hogy „menjetek innen, ez Szerbia. A zvečani események után a koszovói rendőrség a Facebookon közölte, hogy tagjai rákényszerültek a könnygáz használatára azok ellen, akik akadályozták az albán polgármesterek bejutását az önkormányzat épületébe. Feszült a helyzet Zubin Potokban és Leposavićban is. Az amerikai nagykövet is aktivizálta magát, de kérdés, hogy a 3%-os polgármesterek hajlandók-e találkozni vele.
Ismét „levélbombázzák” az iskolákat
Több Szerbiai városban is bombariadót rendeltek el azokban az iskolákban, amelyek fenyegetést kaptak, mintegy 75 tanintézményről van szó. A szerbiai köztelevízió (RTS) beszámolói szerint ez a helyzet több belgrádi, čačaki, milanováci, kragujeváci, kraljevói, kruševáci, szabadkai és apatini iskolában. A gyerekeket evakuálták, a rendőrség pedig átvizsgálja a minden bizonnyal „verbálisan veszélyeztetett” épületeket. Ivana Bodrožić, a Kriminalisztikai és Rendészeti Egyetem professzora az RTS-nek elmondta, hogy a hamis bejelentések többszörös – jogi, gazdasági és politikai – károkat okoznak a szerb államnak.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság4 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English3 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt