Boszniában is előkerült a “politikai zoológia”, amelynek nem éppen a címerállata a disznó, ellentétben a sassal. A 2024 őszén esedékes boszniai önkormányzati választást megelőzően a boszniai...
Nem volt tévéstáb, nem volt ünnepélyes megnyitó, nem volt Vučić elnök, a pancsovai Petrohemija egyszer csak hipp-hopp, az oroszok tulajdonába ment át. Olyannyira nagy volt a...
A BALK több, mint egy hónappal ezelőtt azt írta, hogy a legnagyobb esélye az általunk Kisfarkasnak is nevezett Miloš Vučevićnek van arra, hogy váltsa Aleksandar Vučićot...
A legnagyobb szerbiai kormánypárt estére tartja Belgrádban a Remény Szerbiája elnevezésű nagygyűlést, amelyen a balközép Blic hírportál értesülései szerint négyen szólalnak fel, az egyik felszólaló Szijjártó...
Még inkább fokozódik a káosz Szerbiában, ahol szinte nem múlik el nap, hogy ne történjen újabb bűncselekmény, amelyet iskoláskorú gyerekek hajtanak végre, néha baltával, néha meg...
A belgrádi sajtó pártszimpátiától függetlenül számolt be a napokban arról, hogy a félig szerb származású szlovén kosarazó, Luka Dončić felajánlotta: kifizeti a szerdai belgrádi iskolai ámokfutás...
A szerb elnök kijelentette, hogy Szerbia nem kíván tárgyalni Koszovó függetlenségének elismeréséről, és annak ENSZ-tagságáról. Aleksandar Vučić a szerb állami televízió Takovska 10 című politikai műsorában...
Hétvégi stresszoldó írásunk következik, miután Horvátországban lényegében semmi olyan nem történt a napokban, amiről érdemes lenne beszámolni, és nem írtuk volna már meg, ezért úgy határoztunk,...
A belgrádi kormány támogatását élvező koszovói szerbek és a szerbiai vezetés legfőbb követelése a Szerb Községek Közösségének (Zajednica sprskih opština, ZSO) létrehozása Koszovóban, amelyet a mostanában...
Tovább tart a huzavona a “Sberbank-örökség” körül. Saif Alketbi, a Fortenova Hollandiában bejegyzett fő részvényesének cége sürgős bírósági eljárást indított Amszterdamban, hogy meghiúsítsa a Fortenova menedzsmentjének...
Kés a hátba – így reagálnak Moszkvában arra, hogy Szerbia – és Oroszország másik nagy barátja, Magyarország – csatlakozott ahhoz a mintegy 140 államhoz, amelyek az...
Oroszország belgrádi nagykövete szerint Oroszország következetesen kiáll a koszovói kérdés nemzetközi jogi eszközökkel történő megoldása mellett. Alekszandr Bocan- Harcsenko szerint a jogi eszközöknek a Belgrád és...
A szerb elnök a Szerbia és Koszovó között létrejött szóbeli megállapodással kapcsolatban azt mondta, hogy sikerült kiharcolni a szerb államiságot Koszovóban. A szerb ellenzék szerint ugyanakkor...