Connect with us

Egészségügy

VERSENYFUTÁS: Vučić 1,8 millió vakcinát ígért a népnek, a kuruzslók viszont már most gyógyítanak

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A szerb elnök 1,8 millió vakcinát ígért a népnek. Aleksandar Vučić a nemzethez intézett beszédében jelentette be, hogy megkezdték az oltóanyag felkutatását, és máris 1,8 millió adagot biztosítottak erre és a jövő évre. Vučić arról is beszélt, hogy Szerbiában az első oltásokat december végéig beadják. A szerb elnök azonban alighanem megkésett ezzel, mert az “alternatív módszereket” használó kuruzslók már gyógyítanak.

Versenyfutás

Aleksandar Vučić a szerb elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 1,8 millió adag oltóanyagot, valószínűleg Pfizer-félét, biztosítottak idénre és a jövő évre.

A szerb elnök rendkívüli tájékoztatóján arról is beszélt, hogy Szerbiában az első oltások december végéig elérhetők lesznek.

-1,8 millió adag Pfizer-vakcinát biztosítottunk, de tárgyalunk a kínai és az orosz partnerekkel is, mert ennél többre van szükségünk. Megpróbálunk január végéig oltásokat biztosítani az egészségügy, a hadsereg és a rendőrség számára, közvetlenül utánuk következnek azok, akiknek súlyos betegségeik vannak, és akik könnyebben áldozatokká válhatnak, valamint a legidősebbek

– mondta a szerb elnök, aki akkor még nem tudta, hogy nem Szerbia, hanem Magyarország lesz az első, amely kap mintát az orosz vakcinából.

https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/1011602175931821


Persze, a szerbek sem lesznek lemaradva, mert ha december végén valóban megkezdik az oltást, akkor biztosan az elsők között kapnak az amerikai oltóanyagból, mivel hogy az Egyesült Államokban is csak decemberben várható az első vakcinák beadása.

Mint azt a szerb államfő bejelentette, Szerbia 350 ezer adagot kap ebből a vakcinából.

Ha minden Vučić szavai szerint alakul, akkor akár az is előfordulhat, hogy a A Pfizer oltóanyaga előbb kerül használatba Szerbiában, mint az Egyesült Államokban.

Anthony Fauci, az amerikai Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója kedden ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a Pfizer-féle oltásnak decemberben kell elérhetővé válnia az Egyesült Államokban a legveszélyeztetteb emberek számára.

Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter szerint az oltóanyag 2021 áprilisáig válhat hozzáférhetővé a nagyközönség számára.

Mindannyian elkéstek

Egy Twitteren megjelent fénykép szerint Belgrád Zvezdara városrészében közben már megkezdődött a koronavírus gyógyítása.

Félmeztelen emberek álltak sorban (fenti kép) a novemberi napsütésben mindössze néhány kilométerre a szerb főbáros központjától, hogy bejuthassanak az ottani kuruzslóhoz, aki valamilyen gyógyító folyadékkal spriccelte le őket.

Szemtanúk szerint napok óta tömegesen érkeztek az emberek a zvezdarai kuruzslóhoz, miközben a járókelők hirtelenjében nem is tudták eldönteni, hogy közfürdő nyílt a közelben vagy valamilyen vallási szokásról van szó.

Aztán kiderült, hogy egy ottani kuruzsló már évek óta alternatív módszerekkel gyógyítja a csont- és bőrbetegségeket, és most átállt a koronavírusra, mert ebből minden bizonnyal nagyobbat lehetett szakítani.

— Semmi sem számított, maszkot sem viselt. Évek óta mindig vannak nála emberek, valamilyen növényi olajokkal keni be a reumára panaszkodókat, vagy a csont- és a bőrbetegségekkel küszködőket

– mondta egy környékbeli egy helyi újságnak nyilatkozva.

A szomszédok elmondták azt is, hogy járt kint a rendőrség, és bevitték a “koronadoktort”.

Biztosan azért, mert a rendőröknek az elsők között kell védettséget szerezniük a betegséggel szemben.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava