A Balkánon egy ilyen eseménynek általában vagy bűnözői, vagy politikai összefüggései vannak, rossz esetben az összefüggések mindkét téren fellelhetők, így a közszereplők autói elleni támadások nem...
Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője - közismert nevén Đuka - úgy reagált, hogy az N1 négy hónapja követeli az RTS blokádját, most pedig...
A szerb kulturális minisztert állítólag fizikai támadás érte, de egy, az ellenzéki Danas napilap által megszerzett dokumentum ezt nem támasztják alá. A hatóságok szerint csak fenyegető...
A kulturális miniszter szerint a támadó követte és sajtófestéket nem tűrő szavakat használva szidalmazta őt, és olyasmit is mondott neki, hogy „karóba húzza a Szerb Haladó...
Újvidék új polgármestere Žarko Mićin lett, akit rendőri védelem mellett választottak meg, miközben az ellenzéki képviselőket kizárták a folyamatból. A városban erős tiltakozás zajlott, a demonstrálók...
A tüntetők tojással dobálták meg a rendőröket, amikor az egyik pillanatban mintegy tíz belügyi dolgozó kíséretében kimenekítették Kraljevo polgármesterét a demonstrálók által körülvett épületből. Őket sem...
A "Szabadka az erőszak ellen" ellenzéki Facebook-oldal arról számolt be, hogy a „diaszpórából érkező támogatás” a rezsim újabb manipulációja❗️ Az ezzel kapcsolatos Facebook bejegyzés arra hívja...
Vučić már megint megszavaztatná a lakosságot. A szerb elnök az újabb (alkotmányellenes) komédiával azt követően kezdte szórakoztatni a nagyérdeműt, hogy a CRTA civil szervezet legutóbbi felmérése...
Egyes vélemények szerint Vučić ilyen mértékű radikalizálódása és nyílt fenyegetődzése azt jelezheti, hogy a rezsim destabilizálódása már elkezdődött, de lehet, hogy ebbe sokan csak a saját...
A horvát kormány megszavazta a nyugdíjasok karácsonyi juttatását. Bár még nem tartunk a 13. nyugdíjnál - ezt vagy jövőre, vagy 2026-ban vezetik be -, a több...
A Vajdasági Magyar Szövetség szinte teljesen elhatárolódik minden tiltakozó eseménytől, ami az újvidéki tragédia óta Szerbia szerte történik. Sebők Róbert, a Szabadság és Igazságosság Párt szabadkai...
A szerb elnök kidolgozta a "demokratikus választások radikális stratégiáját", így hívei (például Ana Brnabić házelnök) méltán kiabálhatják a szerbiai parlamentben, hogy "soha nem győztök le bennünket,...
A gyanúsítottak 23 napot töltöttek az újvidéki Klisa börtönben. Goran Ješić, Vajdaság egykori miniszterelnök-helyettese, szabadulása után bírálta a fogva tartás körülményeit, mondván, hogy a börtön túlzsúfolt,...
A szerbiai képviselőház második éve zsinórban fogadta el a vita megkerülésével a költségvetést. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Facebook-profilján azon lelkendezett, hogy miután az ellenzék nem...
Szerbiában szeretik a szlogeneket, a legújabb a "nem háborút, hanem munkát akarunk", amit a BALK által is ismertetett videójában hozott forgalomba vasárnap a szerb elnök. Ezt...
Az újvidéki ellenzék szerint a vasútállomási tragédiát a korrupció okozta, ezért a polgármesternek be kellene számolnia arról, hogy milyen információi vannak az újvidéki bűnözés és a...
Szerbiában, mindenekelőtt Újvidéken és Belgrádban, 11 óra 52 perckor 14 percre megállt az élet. Mindeközben Újvidéken a városi hatóságok már újévre kezdték díszíteni a várost, november...
A kormányzat minden eszközzel igyekszik elmaszatolni az újvidéki tragédiát, az ellenzék viszont túl gyenge ahhoz, hogy igazán említésre méltó lépést tegyen. Újvidéken ugyan tapasztalható némi ellenállás,...
A szerbiai parlament kormányzati többsége 128 nemmel 84 igen ellenében elutasította azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amellyel betiltották volna a lítium és a bór bányászását Szerbiában. Más...