Bosznia
Felgyújtották egy boszniai szerb ellenzéki képviselő autóját
A Balkánon egy ilyen eseménynek általában vagy bűnözői, vagy politikai összefüggései vannak, rossz esetben az összefüggések mindkét téren fellelhetők, így a közszereplők autói elleni támadások nem ritkák Bosznia-Hercegovinában – ez arrafelé szakmai ártalomnak számít
Tegnap este, néhány órával azután, hogy a Szerb Köztársaság nemzetgyűlésének maratoni ülésén a kormányfő, Radovan Višković az usztasákhoz hasonlította, a parlament elnöke, Nenad Stevandić pedig hazaárulónak nevezte Nebojša Vukanović ellenzéki képviselőt, néhány órával később a családi háza előtt felgyújtották az autóját Trebinjében.
Vukanović – aki az Igazságosságért és a Rendért (Za pravdu i red) nevű ellenzéki kispárt vezetője – úgy nyilatkozott, hogy „maffiamódszerekkel gyújtották fel az autóját”, és szerinte a támadás mögött a hatalom áll.
A Balkánon egy ilyen eseménynek általában vagy bűnözői, vagy politikai összefüggései vannak, rossz esetben az összefüggések mindkét téren fellelhetők, így a közszereplők autói elleni támadások nem ritkák Bosznia-Hercegovinában – ez arrafelé szakmai ártalomnak számít.
A Dodik-féle vezetést keményen bíráló Vukanović minderről a saját blogjában számolt be, amit aztán átvett a szarajevói média is. A boszniai szerb vezetés igyekszik alkotmányreformot végrehajtani az entitás területén, hogy „megerősítse” a Szerb Köztársaság jogállását, egyesek szerint viszont ez a függetlenségi törekvés következő lépése lehet.

Az elkövető pár másodperc alatt lángra lobbantotta az autót. A Balkánon gyakoriak az ilyen megfélemlítések (Forrás: Nebojša Vukanović blogja)
Az ezzel szembeszegülő képviselők jó esetben csak verbális leszámolásnak vannak kitéve, rossz esetben azonban egyéb retorziókkal is számolniuk kell. A feszültséget az okozza, hogy a 83 tagú boszniai szerb parlamentben nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség, ellenzéki számítások szerint a Dodik-féle vezetés ugyanis csak ötven szavazatot tud biztosítani.
„Ez egy klasszikus maffiaüzenet”
A biztonsági kamerák rögzítették, ahogy egy sapkával eltakart arcú férfi benzinnel vagy valamilyen gyúlékony anyaggal leönti a Toyota Auris típusú gépkocsit, majd felgyújtja.
A tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek és eloltották a tüzet, de az autó addigra már kiégett. A rendőrség helyszínelést végzett, az eredmények nem ismertek.

Egy tűzoltó éppen az égő autót oltja (Forrás: Nebojša Vukanović blogja)
Vukanović szerint ez egy klasszikus maffiaüzenet, amiért egyértelműen Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, Radovan Višković miniszterelnököt és Nenad Stevandić házelnököt terheli a felelősség.
– Napok óta rágalomhadjáratot folytatnak ellenem, célponttá tesznek, árulónak és usztasának neveznek. A rendőrség most vizsgálja az esetet, de kérdés, hogy kiderül-e valaha is, ki áll a támadás mögött. Kétség sem fér hozzá, hogy ennek politikai háttere van
– jegyezte meg Vukanović, aki szerint ez egyértelműen politikai leszámolás.
A napokban feljelentette Dodikot
Vukanović szerint nem ez az első eset, hogy őt vagy a családját támadás éri. Korábban megpróbálták elütni autóval, miközben nap mint nap fenyegető üzeneteket kap a rezsim támogatóitól, ami miatt tíz nappal ezelőtt büntetőfeljelentést tett Milorad Dodik ellen a közbiztonság veszélyeztetése miatt.
Kapcsolódó cikk
Felgyújtották a boszniai biztonsági miniszternek jelölt Nenad Nešić öccsének autóját
Hozzátette, hogy a támadás pont akkor történt, amikor a neve felmerült mint potenciális jelölt a boszniai Miniszterek Tanácsának (kormányának) biztonsági miniszteri posztjára. Ezt a posztot eddig Nenad Nešić töltötte be, akit 2024. december 26-án szervezett bűnözés, pénzmosás, hivatali visszaélés és vesztegetés elfogadásának gyanújával vettek őrizetbe.
Nešić letartóztatását követően Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke politikailag motiváltnak nevezte az eljárást, és elfogadhatatlannak tartotta azt. Szerinte az államügyészség külföldi nagykövetségek és szarajevói politikusok eszközévé vált, akik a Szerb Köztársaság destabilizálására törekednek.
Érdekes hasonlóság, hogy Vukanović elődje is hasonló fenyegetést kapott, amikor még erősen ellenzékinek számító politikusként a biztonsági miniszteri poszt várományosa lett. Akkor Nešić öccsének az autója bánta az ügyet, bár a felgyújtott autó tulajdonosa, Predreag Nešić is képviselő volt a boszniai szerb törvényhozásban, így saját jogon is szerezhetett magának ellenségeket.
Sokkoló kijelentés
A fizikai veszélyeztetés más formái is előfordulhatnak Bosznia-Hercegovinában. Nenad Stevandić, a boszniai szerb házelnök ugyanis valami olyasmit motyogott a hosszúra nyúlt parlamenti ülés finisében, hogy az ellenzékieket „ki kell nyírni”. Stevandić ugyan elfordult a mikrofontól, de ezek a szavak voltak kivehetők a közvetítésben.
A Nebojša Vukanović által közzétett felvétel tanúsága szerint Stevandić dühösen várta, hogy folytathassa beszédét, majd a mikrofontól elfordulva ingerülten azt mondta a mögötte ülőnek, hogy „ki kell nyírni mindet”.
„Kinyírom őket, esküszöm az anyámra”
– jelentette ki a parlamenti elnök. Néhány órával ezt követően egy ismeretlen személy felgyújtotta Nebojša Vukanović autóját, ezt követően nehéz lenne kizárni, hogy a két eset között nincs összefüggés.
Az ellenzéki politikus szerint, ha létezne jogállam, akkor a felvétel nyilvánosságra kerülése után Stevandićot és a Dodik-rezsimhez hű más politikusokat azonnal letartóztatták volna. Vukanović hangsúlyozta: „Ez az eset is bizonyítja, hogy milyen légkörben dolgoznak az ellenzéki képviselők a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésében.”
A kérdés már csak az, hogy az egyre durvuló politikai fenyegetések és támadások után a boszniai hatóságok megtalálják-e az elkövetőket, vagy a történtek újabb büntetlenül maradó incidensként vésődnek be a régió történelmébe.
