Connect with us

Szerbia

Vučić pánikban, még a vasúti közlekedést is leállíttatta?

A jelek szerint a szerb kormány mindenféle eszközökkel megpróbálja megakadályozni, hogy tömegek jussanak el Belgrádba, ahol a tervek szerint az egyetemisták holnap nagyszabású tüntetést tartanak. Mindez azt jelzi, hogy Vučić fél

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szerbiában leállították a vonatokat, a kormányzat ezzel akarja megakadályozni, hogy a demonstrálók eljussanak a fővárosba, ahol nagy diáktüntetés várható
Szerbiában leállították a vonatokat, a kormányzat ezzel akarja megakadályozni, hogy a demonstrálók eljussanak a fővárosba, ahol holnap délután nagy diáktüntetés várható (Forrás: X platform)
Cikk meghallgatása

Állítólag bombariadó miatt állíttatta le a városközi járatokat a Srbijavoz, vagyis a szerbiai vasúti közlekedést működtető vállalat március 14-én hajnalban. Ha valaki ismeri a szerb hatalmat, akkor aligha hiszi el, hogy az elhelyezett bombákról szóló hír nem megrendezett. Egyelőre nem tudni, hogy a vasúti forgalom mikor indul be, és hogy beindul-e egyáltalán a holnapi tüntetés előtt.

Közben a közlekedési társaságok kivonták a forgalomból azokat az autóbuszokat, amelyek Belgrádba indulnak, különösen igaz ez azokra a buszokra, amelyeket korábban erre a célra béreltek például a niši diákok.


A kormányközeli televíziós csatornák és lapok ugyanakkor „nagy leleplezésről” beszélnek, miszerint szombaton hatalmas erőszakhullámot tervez az ellenzéki Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) – a felvétel egyébként valósnak tűnik, s attól még a belgrádi központ is elhatárolódott, valamint az egyetemi hallgatók is.

Traktorokkal körbevették az Úttörő parkot, ahol a már bizonyítottan ál-egyetemisták tanyáznak, pedig kiemelten kérték az egyetemeket blokád alatt tartó egyetemi hallgatók, hogy szombatra helyezzék át őket egy másik lokációra.

Még maga az államfő is „tárgyalt” a képviselőikkel, szombaton inkább menjenek haza, ők azonban délelőtt bejelentették, hogy inkább maradnak, ami valószínűleg a színjáték része.

Bombariadó a vasúton

A Srbijavoz közleménye szerint március 14-én éjjel 01:39-kor a Srbijavozhoz névtelen telefonos bejelentés érkezett, miszerint a városközi járatokon robbanószerkezeteket helyeztek el.

– A vonatok utasainak és személyzetének a biztonsága érdekében kénytelenek vagyunk ideiglenesen leállítani a vasúti forgalmat

– közölte a szerbiai vasúti utasszállító cég.

A kormánypárti televíziók viszont egy leleplező filmet, illetve hangfelvételt tettek közzé, amely szerintük a Szabad Polgárok Mozgalma újvidéki bizottságának az irodájában készült március 12-én, ahol a mozgalom tagjai arról beszéltek, hogyan kellene elfoglalni a Szerbiai Rádió és Televíziót, miközben Molotov-koktélokkal örvendeztetnék meg a rendőröket.

A kormánypárti bulvársajtó ezzel kapcsolatban fényképekkel nyomatékosított névsorolvasást is tartott.

Kormányzati névsorolvasás

Kormányzati névsorolvasás

A szerb média szerint a felvételt az egyik résztvevő adta át nekik, aki „nem akart részt venni egy esetleges polgárháború kirobbantásában”, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) titkos lehallgatásáról van szó.

A felvétel szerint a megbeszélés résztvevői a köztévé épületének az elfoglalása mellett azt is tervezték, hogyan miként hatoljanak be a köztársasági képviselőházba.

A mozgalom vezetése a Vreme lapnak megerősítette: a felvétel valós lehet, de a belgrádi központ nem tudott erről a találkozóról, és elhatárolódott a felvételen elhangzottaktól.

Az egyetemi hallgatók is sorra határolódnak el az ellenzékből kiszivárgott hangfelvételtől.

A Belgrád felé tartó diákok külön hangsúlyozzák, hogy számukra az a legfontosabb, hogy a holnapi megmozdulás – amely délután négy órakor kezdődik – incidensek nélkül érjen véget.

Traktorok az Úttörő park körül

Péntek reggelre több tucat „hatósági traktort” parkoltak le az Úttörő park (Pionirski park) közelében, ahol a 2.0-ás egyetemi hallgatók, vagyis azok táboroznak, “akik tanulni akarnak”.

Az utóbbi napokban számos felvétel bizonyította, hogy a parkban alig van valódi egyetemi hallgató, ahogy azt is leleplezte az N1, hogy 50-80, de akár 100 eurós napidíjat is kapnak azért a kvázi diákok, hogy ott legyenek.

A kormányzat traktorokkal védi az Úttörő parkot, és ezzel az elnöki palotát is

Traktorok azonban nemcsak a park környékén, hanem a Gazella-hídon is vannak.

A traktorok rendszámtábláját vagy eltakarták, vagy leszerelték – hogy hogyan közlekedhetnek anélkül és ezek miért nem veszélyeztetik a belvárosi közlekedést, ahogyan állítólag azok a traktorok tették, akik a blokádban lévő egyetemi hallgatókat védték, ismét csak költői kérdés.

Szakértők szerint a traktorok kivezénylése is egyfajta megfélemlítés, hogy a tüntetés napján, szombaton minél kevesebb ember jelenjen meg Belgrád utcáin.

Vučić szól a néphez

Aleksandar Vučić szerb államfő a bejelentések szerint pénteken 18 órakor szól a néphez, amikor arról beszél majd, hogy milyen támadásra készül az ellenzék, milyen konfliktusokra lehet számítani szombaton.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap