Szerbia
A házelnök Vučić utasítására puccsot hajtott végre – mondta egy ellenzéki vezető
Szerbiában szeretik a szlogeneket, a legújabb a „nem háborút, hanem munkát akarunk”, amit a BALK által is ismertetett videójában hozott forgalomba vasárnap a szerb elnök. Ezt a mondókát ismételgette a magából kikelt szerb házelnök, miközben hallani sem akart arról, hogy a parlament napirendre tűzze az újvidéki vasútállomással kapcsolatos bizalmatlansági indítványt

A jövő évi költségvetés is napirenden szerepelt a szerb parlament hétfői ülésén, arról viszont nem sok szó esett. Ehelyett volt minden más: lökdösődés, verekedés, köpködés, káromkodás, egymás sértegetése. Mondhatni, hogy a sokéves társadalmi ellentétek ütköztek ki a hétfői ülésen, mindezt pedig a november elsején Újvidéken történt tragédia váltotta ki, és ami utána történt és nem történt. Azóta ugyanis ez volt ez első köztársasági parlamenti ülés, az ellenzék szerint pedig ennek napirendjén semmi másnak nem kellett volna szerepelnie, csakis az újvidéki tragédiának, a képviselőknek pedig az lett volna a kötelességük, hogy kérdéseket tegyenek fel: kik a felelősek, mi szerepel a szerződésben, hol vannak ebben a történetben és a felelősségre vonás folyamatában a kínaiak és a magyarok. Ana Brnabić, a parlament elnöke szerint viszont ez nem a parlament dolga, így csípőből elutasította a nyolcvan képviselő kezdeményezését, amely a kormány elleni bizalmatlansági indítvány lett volna.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
El sem kezdődött az ülés
Az ellenzék eleve azt szerette volna, ha a parlament napirendre tűzi a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, ezt 80 ellenzéki képviselő alá is írta. Ezzel azonban egyáltalán nem volt hajlandó foglalkozni a parlament, vagyis a házelnök. Még el sem kezdődött az ülés, amikor szemtől szemben, egymás „arcában” voltak a képviselők, lökdösődtek, megütötték egymást, leöntötték a másikat vízzel. Az incidensekben részt vettek egyes miniszterek is.
Az ellenzék „véresek a kezeitek” üzenettel várta az ülésteremben a minisztereket, de volt fotó Aleksandar Vučić államfőről is, akinek feltartott kezeit vörös festékkel festették „véresre”. Közben skandálták, hogy “gyilkosok”, meg sípokat és vuvuzelát fújtak.

A parlamenti ülések karmestere, Ana Brnabić házelnök (Forrás: X platform, BBC)
Nem maradt adós a hatalmi koalíció sem, amely a következő üzenetet “küldte” az ellenzéknek: „sárga söpredék, a korrupció és a rablás a középső nevetek”. Az erkélyről a hatalmi koalíció képviselőnői hatalmas transzparenst lógattak le, amire azt írták: A sárga rablók háborút akarnak, Szerbia munkát (dolgozni) akar”.

Kapcsolódó cikk
Testvérgyilkos háborúról beszélt a szerb elnök és a szerb miniszterelnök, vajon ki provokálja?
Ezt követően Ana Brnabić nyugalomra intette az incidens részvevőit, de az nem sokat ért. A biztonsági őrök ugyan közbeléptek, de a képviselők továbbra is ütötték és papírral dobálták egymást. A cirkusznak akkor lett vége, amikor Ana Brnabić lement a keménymagba és a hatalmi koalíció képviselőit a helyükre küldte.
Amikor egy kicsit lenyugodtak a kedélyek, a parlament elfogadta a két miniszter – Goran Vesić és Tomislav Momirović lemondását, majd Miloš Vučević kormányfő megpróbálta ismertetni a 2025-ös költségvetés tervezetét, az ellenzéki képviselők azonban ezt nem tették lehetővé: sípokat és vuvuzelákat fújtak. Ezt követően Ana Brnabić szünetet rendelt el.
Amikor a képviselők visszatértek, Ana Brnabić végül sípok, ordítozás és cirkusz közepette felolvasta az összes napirendi pontot, s tekintettel arra, hogy senki sem szólalt fel, vita nélkül lezárta az ülést, a szavazást pedig a következő ülésre halasztotta.
Brnabić: Soha nem fogják megállítani Szerbiát
A szerb parlament elnöke, Ana Brnabić az ülés alatt is harsányan fejtette ki a véleményét, azt kiabálva, hogy az ellenzék soha nem tudja legyőzni őket. Az ülést követő sajtótájékoztatón pedig úgy nyilatkozott, október 5-én kívül még soha nem gyalázták meg ennyire a szerb parlamentet. Ez utalás 2000. október 5-ére, amikor Slobodan Milošević rezsimje megbukott!
A sajtótájékoztató alatt az ellenzék végig fütyült, sípolt és vuvuzelákat fújt. Brnabić ennek kapcsán azt mondta, így néz ki az ellenzék szerint a szólásszabadság, és így nézne ki Szerbia, ha ők lennének hatalmon. Szerinte az ellenzék jól szervezett, s emellett még ráadásul jól is pénzeli őket valaki kívülről.
Miután elmondta az ellenzékről a véleményét, Brnabić hozzátette, hogy szerinte az ellenzéknek az a célja, hogy destabilizálják az erős és független Szerbiát, valamint, hogy megakadályozzák, hogy növekedjenek a nyugdíjak és a fizetések, majd megnyugtatta az embereket, hogy ne féljenek, mert „ők tudják mi a dolguk, hisz nekik Szerbia a szívükben van.”
Brnabić azt ígérte – más nézőpontból tekintve azu eseményekre, azzal fenyegette meg az embereket, hogy ők „nem fogják feladni, erre se tér, se lehetőség nincs, mert ha ők feladnák, akkor Szerbia megállna és senkinek sem lenne nagyobb a fizetése”.
Az államfő szokásához híven erre is az Instagramon válaszolt. Úgy fogalmazott, hogy a neveletlenségre még több munkával reagálnak majd a jövőben. Azt mondta, “aggodalommal tölti el a parlamenti képviselők egy részének vad viselkedése, mindennapos károkozása, amit országszerte művelnek”.
– Szeretném megnyugtatni a polgárokat, hogy az ő illetlen viselkedésükre, neveletlenségükre még több munkával válaszolunk majd. Ők ma megpróbálták megakadályozni, hogy növeljük a nyugdíjakat, a fizetéseket a közszférában. Nem fog nekik sikerülni. Szerbia nem fog megállni
– írta Vučić, akiben szintént nem merült fel, hogy az újvidéki tragédiát követő első parlamenti ülésen netalán foglalkozni kellene a történtekkel.
Mit akart ezzel elérni az ellenzék, és mit ért el?
Az ellenzéki képviselők azt mondták, hogy mindezzel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány tagjai felelősek az újvidéki tragédiáért.
– Véres kéznyomokat ragasztottunk a székekre, ahol a miniszterek ülnek. Aztán (Zlatibor) Lončar, egészségügyi miniszter megütött. Nem akartam reagálni. A kollégáim a védelmemre keltek, aztán pedig látták mi lett a vége
– ezt Radomir Lazović ellenzéki képviselő nyilatkozta a szerbiai BBC-nek.
– Minden, ami a parlamentben, az utcákon, a (globális szerbiai) előtető alatt történik, a Szerb Haladó Párt tükre
– nyilatkozta a Vreme hetilapnak Aleksandar Jovanović Ćuta, környezetvédelmi aktivista, köztársasági képviselő a parlamentben történt verekedés után.
Szerinte káosz és az elmebaj uralkodik az országban, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy kik vezetik az országot. Az ellenzéki képviselő a haladó pártot az erőszak inkubátorának nevezte.
Jovanović szerint nem tudni, hogy mindez milyen hatással lesz az emberek mindennapi életére, de hogy nem jó irányba mennek a dolgok, az egyértelmű, hiszen a kormányzat az utcán vadássza le a fiatalokat, Szerbiából pedig Kolumbiát akar csinálni.
Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ (SRCE) elnöke szerint a parlamenti incidensek arról tanúskodnak, hogy Aleksandar Vučić hogyan képzeli el a parlamentarizmust, akinek a parlament csak púp a hátán. Szerinte az államfő megpróbálta hétfőn megszüntetni a parlamentarizmust, az egész incidenst pedig arra használja majd, hogy ő legyen az a hírnök, aki garantálja a biztonságot és a békét.
Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke azt mondta, hogy Ana Brnabić megszüntette a szerb parlamentet, Aleksandar Vučić utasítására állampuccsot hajtott végre.
– Nem volt lehetőség a vitára, miközben több mint ötven pont volt napirenden. Mindannyian a Szerb Haladó Párt alkotta előtető alatt élünk
– értékelte Đilas az ellenzék által napok, sőt hetek óra hajtogatott szlogent.
Miroslav Aleksić, a Szerbiai Néppárt elnöke ugyanakkor azt mondta, szerinte előre kitervelt incidens történt, a kormányzat terve az volt, hogy az ülésen cirkusz legyen, aminek következtében “Ana Brnabić kiállhat és elmondhatja, hogy az ellenzék mindent megakadályoz, nem akarja, hogy az embereknek nagyobb nyugdíjuk, fizetésük, jobb életük legyen”. El is mondta!
Aleksić ezeket szégyenteljes hazugságoknak nevezte, méghozzá azok hazugságainak, akik tönkretették az egész országot.
Miről nem vitáztak?
Az ülés első napirendi pontján túl, amely a 2025-ös költségvetésről szóló törvényjavaslat volt, még több mint hatvan napirendi pont szerepelt a listán.

Kapcsolódó cikk
A haladók megzavarták a megemlékezéseket, sértegették és bántalmazták a visszaemlékezőket
A költségvetésről szóló törvény mellett számos törvénymódosítás is: többek között a szerencsejátékról szóló törvény, az energetikáról szóló törvény, a büntetőtörvénykönyv módosítása, a nyugdíjbiztosításról szóló törvényjavaslat, számos különböző adónem módosítási javaslata, több hitelkonstrukció javaslata, vagyis az ország ismételt eladósítása.
Ezeket a parlament elnöke mind felolvasta, és mivel felszólaló nem volt, a képviselők vita nélkül szavazhatnak róluk már kedden. Ha sikerül, és nem lesz belőle megint bunyó, ami végképp a parlament kiiktatását jelentené, ez pedig a második költségvetés lenne, amelyet parlamenti vita nélkül fogadnának el.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Egy magyar a szerb elnök „ellenforradalmi” kormányában
- Bosznia7 nap telt el azóta
Orosz önkéntesek napja Višegradban, a történelem terhe
- Szerbia4 nap telt el azóta
Kizárták a „blokádoló” hallgatókat a főiskoláról
- Szerbia5 nap telt el azóta
Feszült a helyzet a köztelevízió körül Belgrádban