Vajdaság
Kiengedték a „poloskás börtönből” az előzetesben tartott ellenzékiek többségét
A gyanúsítottak 23 napot töltöttek az újvidéki Klisa börtönben. Goran Ješić, Vajdaság egykori miniszterelnök-helyettese, szabadulása után bírálta a fogva tartás körülményeit, mondván, hogy a börtön túlzsúfolt, az ágyi poloskák problémát jelentenek, az étel pedig emberi fogyasztásra alkalmatlan
Az Újvidéki Felsőbíróság közleménye szerint szabadlábra helyezték azokat a gyanúsítottakat, akik november elején az újvidéki városháza előtti megmozdulásokon „erőszakos magatartást tanúsítottak”, és ezzel kimerítették a nyilvános összejöveteleken elkövetett bűncselekmény fogalmát. Egy ellenzéki vezető ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is börtönben tartanak egy 2008-ban született fiatalt, akit az ellenzéki megmozdulások során vettek őrizetbe. Az elmúlt napokban a szerbiai ellenzék az újvidéki igazságügyi szervek épülete előtt tüntetett, fő követelésük pedig éppen a demonstrációk során letartóztatottak szabadon bocsátása volt.
A bíróság indoklása
A bíróság döntése alapján szabadlábra helyezték Mudrinić Aleksandart, Lučić Sašát, Bjelić Ivánt, Kolović Maksimot és Mladenović Mihajlót, akiket a nyomozás megindításáról szóló határozatban a fent említett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Az érintetteket november 5-én és 6-án vették előzetes letartóztatásba.
A bíróság elfogadta négy gyanúsított védőügyvédjének fellebbezését, az ötödik esetében pedig, a fellebbezési határidő elmulasztása ellenére, alkalmazta az egyesített eljárásra vonatkozó kedvezményt.
A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a szabadlábra helyezés után már nem áll fenn megalapozott veszélye annak, hogy a gyanúsítottak megismételnék az elkövetett cselekményt.
Hivatalos megítélés szerint az elkövetett cselekmények következményei nem olyan súlyosak, hogy azok mértéke akadályozhatná az igazságos és zavartalan büntetőeljárás lefolytatását.
Elutasított fellebbezés
Az Újvidéki Főügyészség fellebbezését a bíróság elutasította, amelyben az ügyészség a letartóztatás fenntartását kérte arra hivatkozva, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén befolyásolhatják társaikat, vagy hogy az egyik gyanúsított esetében fennáll a szökés veszélye.
A döntés értelmében a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek a büntetőeljárás további szakaszaiban.

Csillagtalan szálloda, a klisai börtön belülről, a bentlakók 60 százalékának vissza húz a szíve (Forrás: YouTube, Radio-televizija Vojvodine)
A gyanúsítottak 23 napot töltöttek az újvidéki Klisa börtönben.
Goran Ješić, Vajdaság egykori miniszterelnök-helyettese, szabadulása után bírálta a fogva tartás körülményeit, mondván, hogy a börtön túlzsúfolt, az ágyi poloskák problémát jelentenek, az étel pedig emberi fogyasztásra alkalmatlan.
Radomir Lazović, a Zöld Baloldali Front parlamenti képviselője, az aktivisták szabadon engedését követően az N1 televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem szabadult mindenki. Mint mondta, a szerb hatóságok továbbra is fogva tartanak egy 16 éves kiskorút, amit gyáva cselekedetnek nevezett.

