Romániában a koronavírus-járvány megfékezését célzó erőfeszítések részeként a tavaszi vakáció a nyugati kereszténység húsvéti ünnepétől az ortodox húsvétig, vagyis április 2-ától május 4-éig tart idén a...
Egy Amerikában élő szerb színésznő egészen New Yorkból tért haza, hogy feljelentést tegyen megrontója ellen, és átadja az ügyészségnek az ezzel kapcsolatos dokumentumokat. Danijela Štajnfeld azzal...
Regionális szigorításokat vezetnek be Romániában az ismét felerősödő koronavírus-járvány miatt: hétfőtől Bukarestben bezárnak a vendéglátó- és rendezvénytermek, Temesvárt és a bánsági nagyvárossal összenőtt négy szomszédos községet...
A 24.HU portálon pontosan folyó év február 18-án este tíz órakor jelent meg a cikk, amely arról tudósít, hogy hétpercnyi pokol után szerencsésen leszállt a Marsra...
Az Európai Uniónak sürgősen el kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Albániával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában, albán hivatali kollégájával közösen tartott...
Madárraj sikolt a sötét égen, néma az ember, S a vérem izzó várakozás. (Meša Selimović) A helyszín, ahol szóban forgó, a fenti mottóval kezdődő film játszódik,...
Felrázta a belgrádi színésztársadalmat Milena Radulović (26) színésznő vallomása, amely szerint Miroslav Aleksić (69) ismert rendező és színészoktató többször is megerőszakolta őt a színitanodájában. A szerb...
Növelte a karanténban töltendő napok számát az Egyesült Királyságból érkező utasoknál Görögország: a polgári védelem közleménye szerint a más országoknál érvényes három helyett hét nap elszigeteltség...
New wave, azaz jön a migránsok újabb hulláma, ezúttal az Afrika szarván lévő Szomáliából. A görögöket komolyan aggasztja az újabb migránsok érkezése, akik a törökök szervezésében,...
A Vajdasági Baráti Egyesület tavaly 2,23 millió forintot gyűjtött össze, és ezzel támogatta a nagykikindai, szajáni, kisoroszi, szentmihályi és ürményházai óvodákat és iskolákat! A mostani pandémiás...
Sokféle „képző” van, mind például szakképző, tanítóképző, igeképző, és akkor miért ne létezhetne „migránsképző” is. Egy ilyen iskolában felkészíthetnénk a migránsokat arra, hogy milyen nehézségek várnak...
A múlt hétvégi bosznia-hercegovinai helyhatósági választásokon a nacionalista pártok elvesztették a többséget eddigi bázisaikban. A bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) Szarajevó négy városrésze közül háromban maradt alul...
A szerb miniszterelnök szerint most jött el az ideje annak, hogy szigorításokat fogadjanak el a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban. Ana Brnabić a szerb kormány rendkívüli ülése után...
Mindössze egy órás használat után összeomlott a középiskolások online oktatási platformja, amely helyettesítette volna az iskolába járást. Diákok és tanárok ezrei ültek az üres monitorok előtt,...
Egy átlagos földlakó számára Horvátország elsősorban idegenforgalmáról és sportolóiról ismert. Határain belül 56,594 négyzetkilométeren, rengeteg minden van összezsúfolva: síkság, lankás dombvidék, hegyvidék, karszt, tengerpart, szigetek (1244,...
Lehet, hogy többen is értetlenül csóválták a fejüket a BALK horvátországi híradásán, hogy a rendőrség letartoztatott nyolc személyt Vukovár- Szerém megyében annak alapos gyanújával, hogy háborús...
Peđa Grbin lett a horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) új elnöke, aki a belső pártválasztáson egyetlen ellenfelét, Željko Kolart győzte le. Peđa Grbin 1979-ben született Polában (Pula),...
Bihácsban és Velika Kladušában bezárják a Bira és a Miral befogadó központot. A bihácsi Birának a kiürítése a napokban kezdődött meg, a Velika Kladuša-i Miralt pedig...
Az alábbi írás az Alfahír felkérésére készült. Köszönöm az Alfahírnek a lehetőséget, hogy a BALK olvasótáborán kívül máshova is eljuthatnak ezek a gondolatok. A cikk a...