Connect with us

Jótékonyság

NYITOTT A SZÍVÜK: Budapesten gyűjtenek, hogy a vajdasági gyerekeknek szebb karácsonyuk legyen

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vajdasagi barati egyesulet mikulas est
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A Vajdasági Baráti Egyesület tavaly 2,23 millió forintot gyűjtött össze, és ezzel támogatta a nagykikindai, szajáni, kisoroszi, szentmihályi és ürményházai óvodákat és iskolákat! A mostani pandémiás helyzetben a kísérőrendezvények elmaradnak, a gyűjtés azonban nem, igaz most nem Jótékonysági Mikulás lesz, hanem Jótékonysági Karácsony. Erről nyilatkozott a BALK-nak Simon Vilmos, az előbb említett egyesület elnöke, aki rekordösszegre számít.

BALK: Kérem, hogy foglalja össze, amit az eddigi gyűjtésekkel kapcsolatban tapasztalt!

Simon Vilmos, a A Vajdasági Baráti Egyesület elnöke: A Vajdasági Baráti Egyesület 9 évvel ezelőtt szervezte meg először a Jótékonysági Mikulás-estet, aminek a célja ugyanaz az azóta is: hogy támogassuk a vajdasági iskolákat, óvodákat, árvaházakat, kulturális intézményeket. Eddig nyolc ilyen rendezvényünk volt: minden évben kiválasztottunk 2-3 támogatásra méltó intézményt. A jótékonysági esten fellépő művészek, illetve a vendéglátók a Vajdaságból származnak, vagy valamilyen módon kötődnek a Vajdasághoz. A helyszínen mindannyian ingyen, ám annál nagyobb lelkesedéssel dolgozunk a vajdasági gyerekekért, így a teljes jegybevétel, a tombola, valamint a felajánlott ételekből és italokból származó bevétel is a legnemesebb célra ment.

BALK: Az Ön számára melyik volt a legemlékezetesebb est?

Simon Vilmos: Mind a nyolc est csodálatos volt, örömet szereztünk ugyanis az eseményen jelen lévő gyerekeknek: a budapestiek műsort kaptak, és Mikulás-csomagot, a vajdasági intézmények diákjai pedig felléphettek Budapesten. Nekik is jutott Mikulás-csomag, a róluk gondoskodó intézmények pedig támogatásban részesültek. Varázslatos hangulatot teremtett minden évben, hogy mennyi jóindulatú embert volt együtt, aki mind adni akart.

BALK:Idén milyen gyűjtést szerveznek, kinek szánják az összegyűlt pénz?

Simon Vilmos: Idén, sajnos, nem lehetünk együtt, nem lephetjük meg a gyerekeket, nem léphetnek fel a vajdasági gyerekek Budapesten. De a reményt és a hitet ez nem rombolhatja le, és azt sem akadályozza meg, hogy idén kilencedjére is segítsünk. A Vajdasági Baráti Egyesület csapata ismét összefogott, és egy olyan karácsonyi gyűjtést indított el, amivel azokat tudjuk segíteni, akik ebben a pandémiás helyzetben még sérülékenyebbek, a nehéz anyagi helyzetben élő gyerekek. A Vajdasági Baráti Egyesület tagjainak magánadományaiból illetve egyesületünk keretéből 2 250 000 Ft-ot gyűjtöttünk össze kezdésként, vagyis máris túlszárnyaltuk az előző nyolc év legmagasabb támogatási összegét.

BALK: Kinek megy a pénz?

Simon Vilmos: Akiket idén támogatni fogunk: Lurkóház gyermekotthonok, óbecsei Samu Mihály Általános Iskola rászoruló gyerekek konyhája és a Horgosi tanoda hátrányos helyzetben lévő helybéli gyermekvédencei.

BALK: Csak pénzbeli adományok vannak, vagy másmilyen segítség is elképzelhető?

Simon Vilmos: Ezúttal csak pénzadományokat tudunk célba juttatni a pandémiás helyzet miatt.

BALK: Csak magánemberek adományozhatnak, vagy cégek is, akiknek mondjuk vajdasági magyarok a tulajdonosai?

Simon Vilmos: Az adományozók között mindig is voltak cégek és magánemberek is, ahogy most is vannak már, nem feltétel, hogy vajdasági magyar legyen az illető, csak segítő szándékú ember legyen.

BALK:Az akcióhoz kapcsolódhatnak-e anyaországi magyarok, vagy csak a vajdaságiak adományait várják, mennyire érzelmi kérdés ez?

Simon Vilmos: Természetesen, eddig is sok támogatást kaptunk az anyaországi magyaroktól, ugyanúgy megszólítottak mindenkit a programjaink, mindenki számára nyitottak a rendezvényeink és a szívünk is.

A Vajdasági Baráti Egyesület bárki segítségére számít, és azt kéri, hogy azt az összeget, amelyet a Jótékonysági Mikulás-est belépőjére, vagy ételre-italra költöttek volna, idén ajánlják fel a gyerekeknek, hogy szebb gyermekkoruk lehessen.

Segíthet, az is, aki még nem volt a Mikulás-esten, a lényeg az, hogy minél nagyobb összeg jöjjön össze karácsonyig.

Az utalásokat a következő számlaszámra küldjék:

Vajdasági Baráti Egyesület
Erste Bank 11600006-00000000-60650436
Közlemény: Karácsonyi jótékonysági gyűjtés

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Jótékonyság

DÖNTETLEN: Hogy lett egy szerb tűzoltó a portugál válogatott csapatkapitánya? + 1 vitatott szépségű hölgy

Közzététel:

a megjelenés dátuma

ronaldo biljana
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A múlt szombaton Szerbia számára “győzelemmel felérő döntetlennel” fejeződött be a Portugáliával történt összecsapás a Crvena Zvezda stadionjában, miután a bíró a hosszabbítás utolsó percében nem adott meg egy szabályos gólt a portugáloknak. Cristiano Ronaldo dühében levette, majd földhöz csapta a kapitányi szalagot, amelyet azóta már el is árvereztek Szerbiában, a pénzt pedig jótékonysági célra fordítják. A történetben megjelenik egy hölgy is, akinek a szépsége legalább annyira vitatott, mint a portugálok harmadik gólja.

Jótékonyság

A kapitányi szalagot Đorđe Vukićević szerb tűzoltó vette fel a fűről, majd egy jótékonysági árverésre ajánlotta fel, hogy segítse egy spinális atrófiában, vagyis egy gerincből eredő izomsorvadásban szenvedő hat hónapos csecsemő meggyógyítását, ami 2,5 millió euróba kerül.

– Ronaldo mérges volt, és mellettem dobta el a szalagot

– mondta Vukićević a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Vukićević parancsnokával egyetértésben magánál tartotta a Ronaldo által hátrahagyott szalagot, így lett egy szerb tűzoltó a portugál válogatott csapatkapitánya.

A szalag azonban nem maradt, illetve – minden bizonnyal felsőbb utasításra – nem maradhatott a szerb tűzoltónál, ezért azt jótékonysági árverésre ajánlotta fel, miközben a szerb és nemcsak szerb médiában égbe ment. 428428 vatrogasac f

– Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a pénz a kis Gavrilo megsegítésére ajánljuk fel

– tette hozzá a tűzoltó, aki ezzel lemondott a csapatkapitányi tisztségről, így a portugál válogatott is fellélegezhetett.

Cristiano Ronaldo kapitányi szalagja 7 500 010 dinárért, vagyis majdnem 65 ezer eurórért ment el, ami jelentős hozzájárulás lehet a kisfiú gyógykezeléséhez.

– Nagyon hálásak vagyunk a licitációért, mert minden ilyen árverés közelebb visz bennünket a célhoz

– jelentette ki a Nevena Đurđević, a beteg Gavrilo édesanyja.

Az árverést a Limundo aukciós honlap szervezte meg, a kapitányi szalagot pedig a MOZZART fogadó iroda vette meg.

Egy vitatott szépségű hölgy

Kiderült tehát, hogy a kapitányi szalag nem Miss Biljana birtokába került, pedig az újvidéki hölgy szinte jobban Ronaldo nyomában van, mint a meccseken a hátvédek, leginkább a szoros emberfogás taktikáját igyekszik alkalmazni.

– A repülőtéren vártam. Miután megláttam a buszon, mutogatva kommunikáltunk egymással. Fel akartam szállni a buszra, és ezt próbáltam megértetni vele, de azt mondta, hogy ez lehetetlen. El akartam jutni hozzá

– jelentette ki a fiatal hölgy.

biljana

A 22 éves Biljana Dragaš Torinóban, sőt Budapesten is megfordult már, amikor a portugál focista a magyar fővárosban játszott.

– Szerelmes vagyok bele, és ezt valószínűleg ő is megértette. Bárcsak lenne viszonyom vele, de… Nagyon macsó, tele van pozitív energiával

– vallotta be nyilvánosan Biljana, akinek annyit már sikerült elérnie, hogy Ronaldo közelébe került, és – saját bevallása szerint – belereszketett abba, hogy megérinthette.

– Semmi nem történt köztünk, de sokszor láttam őt. Adtam neki képet, és levelet is írtam neki, de az titok, hogy mi van a levélben. Az Instagramon is követem, ő viszont nem követ engem… Az a pillanat, amikor átöleltem, valami leírhatatlan volt. Nagyon örülök, hogy ez megtörtént velem. Remegtem az izgalomtól. Meg akartam ismerkedni vele, ezért szobát béreltem abban a szállodában, ahol megszánt. Ezek nagy kiadások, de tettem félre rá

– mondta a Ronaldóhoz fűződő, de alig viszonzott, egyelőre plátói szerelméről az újvidéki Miss Biljana.
_________________
Forrás: internet

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava