Szerbia
SZÍNES FÉMEKRŐL ÁLMODOM: Szabadkán megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső mellszobrát
Eddig ismeretlen tettesek szombatra virradóra megpróbálták ellopni Kosztolányi Dezső mellszobrát – jelentette a helyi Pannon RTV. A Vajdasági Magyar Szövetség szerint nem magyarellenes cselekedetről van szó, a párt szerint a szobrot ugyanis színesfémtolvajok akarták eltulajdonítani.
A VMSZ tudja, hogy színesfémtolvajok garázdálkodnak Szabadkán
Az emlékművet nem tudták eltulajdonítani, és nem is sérült meg, csupán a mellszobrot tartó csavarokat lazították ki.
A helyi műemlékvédelmi intézet munkatársai a szobrot biztonsági okokból eltávolították a talapzatról, és új tartócsavarokkal helyezik majd vissza a helyére.
Almási Gábor szobrászművész alkotása 1985 óta azon szabadkai gimnázium mellett áll, ahol az író édesapja, Kosztolányi Árpád is tanított.
A szoborlopási kísérlet hírére a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) közleményben adott hangot felháborodásának.
A legnagyobb délvidéki magyar párt szerint a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták meg eltulajdonítani, tettüket anyagi haszonszerzés motiválta, tehát nem magyarellenes cselekedetről van szó.
A VMSZ emellett felszólította a rendőrséget, hogy mihamarabb kerítse kézre a bűncselekmény elkövetőit.
Közölte azt is, hogy az országos méreteket öltő szoborlopások miatt kezdeményezik a szobrok kamerával és riasztóval történő biztosítását.
A rendőrséget nem értesítették
Stevan Bakić, Szabadka polgármestere hétfőn figyelmeztetésben részesítette Silling Lédát, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóját és Vesna Hajnalt, Szabadka Város Közigazgatási Hivatala Felügyeleti és Ellenőrző Titkárságának titkárát, mivel Kosztolányi Dezső mellszobrának megrongálása ügyében a két önkormányzati alkalmazott nem megfelelő módon járt el.
A közlemény szerint a rongálásról Silling Léda értesítette Vesna Hajnalt, aki utasította a kommunális felügyelőket, hogy az esetet vizsgáljál ki, ami meg is történt, de nem értesítették a polgármestert, a városi menedzsert, valamint a szabadkai rendőrkapitányságot és a szabadkai ügyészséget.
– Így az illetékes szervek nem tudták megállapítani, a tényállást és felderíteni, az elkövetőket
– áll a polgármesteri közleményben.
Stevan Bakić szerint a felsorolt szervek az esetről először abból a közleményből értesültek, amelyet a VMSZ tett közzé, vagyis onnan tudták meg, hogy színesfémtolvajok garázdálkodnak Szabadkán.
Fotó: montázs
