Horvátország
BEMÉRTÉK: Egy magyar autós 194 kilométeres sebességgel halad az eszéki elkerülő úton
Közzétéve:
6 év telt el azóta,a megjelenés dátuma:
Írta
BALK Hírek
Finom szólva gyorsan hajtott egy magyar állampolgár az eszéki elkerülő úton, és ráadásul szerencséje sem volt, mert bemérték. A Glas Slavonije eszéki napilap beszámolója szerint több bírságot is kiszabtak rá.
Az eset hétfőn délután, néhány perccel 16 óra előtt történt, de a Glas Slavonije csak ma számolt be róla.
A 29 éves magyar férfi a dél-eszéki elkerülő úton 194 kilométeres sebességgel hajtott, ahol a megengedett sebesség csak 110 kilométer.
A száguldozó magyar férfit a horvát rendőrök megállították, és három büntetést is kiróttak rá gyorshajtás miatt.
A pénzbírság 5 ezer kuna, amely közel 250 ezer forintnak felel meg.
Ezenkívül egy hónapig eltiltották a vezetéstől, és három büntetőpontot is kapott.
HOZZÁSZÓLÁS : Facebook
Magyarország
Vučićnak nem kell a MOL, magának akarja a NIS-tVučić filmet tudna forgatni az ügyről, amelyben minden kétséget kizáróan ő játszaná a főszerepet
Miközben Aleksandar Vučić nyilvánosan arról beszél, hogy a MOL-lal folytatott tárgyalások „nem haladnak jól”, Belgrádban egyre inkább körvonalazódik egy másik...
Az MVM szerbiai cége vezeti a szerb-magyar olajvezeték építésétA szerb–magyar kőolajvezeték építését egy részben magyar tulajdonú cég nyerte el közösen "kedvenc" szerbiai vállalatokkal
A szerbiai közbeszerzési bizottság eldöntötte, hogy kik építhetik meg a magyar-szerb olajvezeték Horgos és Újvidék közötti szakaszát. A projekt hivatalosan...
A szerbek diktálnak, estig lesz végleges álláspontA jelek szerint Belgrád ultimátumszerű feltételekkel szorítaná sarokba a MOL-t a NIS-ügyben
A szerb kormány keményebb hangnemre váltott a NIS körüli tárgyalásokban: Belgrád a nap végéig ismerteti „végleges álláspontját” a MOL-lal, miközben...
B.A. Balkanac
Tesla galambja, az árnyék fénye és az immerzióAz immerzív színház különös világa Belgrádban, ahol megszűnik a határ színész és közönség között
Az immerzió korát éljük. Azt az élményt keressük, amely nem pusztán leköt, hanem magába ránt; amelyben a néző többé nem...
Veszprém, Gizella-napok: feedback & kollapszus(but punk is not dead!)
A Gizella-napok egyik különös mellékszálán most egy veszprémi aluljáró, a vajdasági avantgárd öröksége és Fenyvesi Ottó punkból, költészetből és vizuális...
Az írónő, az újságírónő és az ördög(egy utcai dedikáció rövid története)
Az Újvidéki Városi Könyvtár az utolsó pillanatban visszalépett, de az olvasók nem: Ksenija Ćaćić végül nem a „patinás intézményben”, hanem...
Szerbia
Boldog születésnapot, Montenegró! Szerbia nem örülRicky Martin koncertje sem tudja elfedni a szerb–montenegrói viszony régóta vérző sebeit
Podgorica látványos koncertekkel, nemzetközi sztárfellépőkkel és állami ünnepségekkel emlékezik meg Montenegró függetlenségének 20. évfordulójáról, ám a jubileum ismét felszínre hozta...
Mi történik, ha az OFAC nem hosszabbítja meg a határidőt?Szakértők szerint egy negatív amerikai döntés könnyen megakaszthatja a MOL és a Gazprom közötti tárgyalásokat
Az amerikai szankciós hatóság, az OFAC továbbra sem döntött a szerb olajipari vállalat, a NIS jövőjéről, miközben közeleg a határidő...
Horvátország
A horvát karaván halad, bemutatták az új nemzeti iparfejlesztési tervetOrbán bukását követően a miniszterelnökökre vonatkoztatva Andrej Plenković a legrégebben regnáló uniós politikus
Miközben a horvát belpolitikában egyre gyakrabban kerül szóba az előrehozott választások lehetősége, Andrej Plenković kormánya igyekszik nagy stratégiai tervekkel, ambiciózus...
Az európai védelmi fejlesztés horvát megközelítéseLeopard tankok, drónok és mesterséges intelligencia: új korszak jön Zágrábban
Horvátország hosszú ideig inkább a turizmusával és az Adria-parttal adta el magát Európának, mostanra azonban egyre láthatóbban belépett az uniós...
Bosznia
A Szarajevó Szafari-ügyben Ausztria is vizsgálatot indítottNyugati „háborús turisták” nyomában az osztrák igazságszolgáltatás
Több mint harminc évvel a boszniai háború után Ausztria is vizsgálatot indított azok ellen a külföldiek ellen, akik a vádak...
A Nyugat-Balkán a bányabéka segge alatt van EurópábanIMF-adatok szerint a Nyugat-Balkán országai még mindig messze vannak az uniós életszínvonaltól
Európa gazdasági térképén továbbra is éles a szakadék Kelet és Nyugat között: miközben az Európai Unió leggazdagabb államai globális mércével...
Montenegró
Újabb letartóztatások és belső kivégzések a škaljari klánnálA Sky ECC-üzenetek újabb részleteket tártak fel a montenegrói maffiaháború működéséről
Montenegróban ismét a szervezett bűnözés került a figyelem középpontjába: újabb rajtaütések, maffialeszámolások és kiszivárgott Sky ECC-üzenetek mutatják, milyen árnyékot vet...
Egyre kevesebb a turista Montenegróban, fogynak a törökök és az oroszokHarmadik éve gyengül a montenegrói turizmus, a törökök lassan szinte teljesen eltűnnek
Montenegró számára a nyár mindig a turizmusról szól, az idei szezon előtt azonban egyre több aggasztó jel utal arra, hogy...
Koszovó
Újraindítása: másfél év alatt jön a harmadik választásAmikor a politika lefagy, a rendszer újraindítja magát körülbelül 10 millió euróért
Koszovóban a politika megint bebizonyította, hogy jópénzért képes ugyanazt a jelenetet újra és újra előadni. Az ideiglenes államfő kiírta a...
Knežević nacionalizmussal kampányol, visszavonná Koszovó elismerésétKoszovó ismét előkerült, mert a Balkánon a múlt mindig kéznél van
A Balkánon a régi témák sosem mennek ki a divatból. Milan Knežević montenegrói szerb politikus újra elővette Koszovó elismerésének ügyét,...
Szlovákia
Megkezdődött Szlovákia gazdasági vesszőfutása?Nem akarják megismételni a magyar hibát, amely szerint a pénzszivattyú és az intézményrombolás kéz a kézben járt
Az Európai Parlament már a jogállamisági pénzcsap elzárását lebegteti, az S&P pedig leminősítette Szlovákiát. Ráadásul az államadósság újra emelkedik, miközben...
Élesedő szlovák–magyar viszony: új esély a szervezett magyar képviseletre?A felvidéki magyar politika kénytelen lesz kilépni a komfortzónájából, amelyben a lojalitás gyakran fontosabb volt mindennél
A budapesti politikai fordulat nemcsak Magyarországon rajzol át erővonalakat, hanem a szlovákiai magyar politikát is új pályára állítja: a támogatás...
Szlovákiai magyar élet Orbán és Fico barátsága utánRobert Kaliňák szlovák honvédelmi miniszter szerint a konfiskálók bármikor mehetnek a magyarok vagyonáért
Sokáig rosszindulatúan úgy is lehetett magyarázni az eseményeket, hogy Magyar csak az Orbán kormányon keresett fogást, de az április 12-i...
Románia
NATO 3.0 – avagy az újratervezés tervezéseA NATO szerint már nem elég a pénz: harci készséget és fegyvergyártást is sürget a szövetség
„Cash is crucial” – vagyis a pénz kulcsfontosságú – mondta a főtitkár, de szerinte a NATO idei ankarai csúcstalálkozója már...
Kivégezte a legnagyobb koalíciós párt a román kormánytEgy PSD–AUR koalíció eltérítené Romániát a liberális demokráciák útjáról: az ország Moszkva vonzáskörébe kerülhet
A román politikai rendszer látványos öngólt rúgott: a kormányzó Szociáldemokrata Párt az AUR-ral összefogva saját kabinetjét buktatta meg, miközben elsöprő...
