Connect with us

Szerbia

Bűnvádi feljelentés a külföldre távozott katonai szakértő ellen
Az ügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását és körözés kiírását ellene

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb hatóságok az Aleksandar Radić katonai elemző ellen indított eljárással próbálják lezárni a több mint egy éve húzódó „hangágyú-ügyet”. Eközben a rezsimmel össze-összekacsintó média már új célpontokat keres, a szerb elnök kedvenc Informere ugyanis egyre nyíltabban igyekszik összemosni az ügyet az ellenzéki médiával és annak újságíróival

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Aleksandar Radić katonai egyenruhához hasonlítható ingben a Nova S televízióban az események másnapján. Az ellenzéki csatorna műsorában arról beszélt, hogy a szerb hatóságok valószínűleg olyan fegyvert vetettek be a a tüntetők ellen, amely "infrahangot" bocsát ki, ennek még a cikkben lesz jelentősége
Aleksandar Radić katonai egyenruhához hasonló ingben a Nova S televízióban az események másnapján. Az ellenzéki csatorna műsorában arról beszélt, hogy a szerb hatóságok valószínűleg olyan fegyvert vetettek be a a tüntetők ellen, amely "infrahangot" bocsát ki, ennek még a cikkben lesz jelentősége. Mutatunk három videót is, ami semmit nem bizonyít, de legalább képben leszünk(Forrás: Screenshot, Nova S)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A belgrádi Felsőfokú Ügyészség büntetőfeljelentést tett Aleksandar Radić újságíró és katonai szakértő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy titkos információkat szerzett meg és olyan tevékenységet folytatott, amely veszélyeztethette Szerbia alkotmányos rendjét.

Az ügyészség előzetes letartóztatását és körözésének elrendelését is kezdeményezte.


A hatóságok szerint a lefoglalt telefonok és elektronikai eszközök vizsgálata során olyan kommunikációkra bukkantak, amelyek alapján Radić bizalmas, illetve szigorúan bizalmas információk birtokába juthatott az állami intézményekben dolgozó kapcsolatai révén.

A „hangágyú-ügy” a vád középpontjában

A vád egyik legfontosabb eleme a 2025. március 15-i belgrádi tüntetéshez kapcsolódik. Az ügyészség szerint Radić volt az első, aki nyilvánosan azt állította, hogy a hatóságok úgynevezett „hangágyút” vetettek be a demonstrálók ellen, miközben ezzel kapcsolatban nem rendelkezett bizonyított információkkal.

A közlemény részletesen ismerteti azokat az üzenetváltásokat, amelyeket Radić újságírókkal, politikusokkal, katonai személyekkel és más kapcsolataival folytatott a Signalon, Viberen, Telegramon és Facebookon.

A dokumentum szerint a katonai elemző különböző elméleteket fogalmazott meg a történtekről, többek között hangfegyver, infrahang-technológia és egy úgynevezett „Vortex Ágyú” eszköz használatát is felvetette.

Az ügyészség álláspontja szerint ezek a nyilatkozatok hozzájárultak olyan információk terjesztéséhez, amelyek alkalmasak lehettek a közvélemény befolyásolására és az állami intézményekbe vetett bizalom megingatására.

A védelem szerint megalapozatlan a vád

Aleksandar Radić ügyvédje, Stefan Ćorda élesen bírálta az eljárást. Az N1 televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „komolytalan” egy ilyen súlyú büntetőeljárást az ügyészség által ismertetett bizonyítékokra alapozni.

Az ügyvéd szerint túlzó és indokolatlan a letartóztatás, illetve a körözés kezdeményezése is, mivel Radić a teljes eddigi eljárás során együttműködött a hatóságokkal, minden idézésnek eleget tett, és a lefoglalt számítógépeket, telefonokat sem védte jelszóval.

A bíróság a következő időszakban dönt arról, hogy helyt ad-e az ügyészség kérelmének, és elrendeli-e Radić előzetes letartóztatását, valamint a körözés kibocsátását.

Az Informer már megint többet tud

Újabb fejleményről számolt be a szerbiai kormányközeli Informer Aleksandar Radić ügyében. A lap saját értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy Radić elfogása esetén azonnal előzetes letartóztatásba kerülne.

A lap emlékeztetett arra, hogy az ügyészség korábban azt közölte: a katonai elemző 2026. június 24-én elhagyta Szerbiát, ezért szerintük fennáll a szökés veszélye.

A rezsimlap nem állt meg Radićnál. Uroš Piper újságíró a közösségi médiában azt feszegette, hogy vajon ki lehet az a „S.K.” monogrammal jelölt N1-es újságíró, akivel a nyomozati anyag szerint Radić kapcsolatban állt a 2025. március 15-i tüntetés estéjén.

Piper név szerint Sanja Kosovićot, az N1-es televízió újvidéki tudósítóját emlegette, ugyanakkor erre semmilyen bizonyítékot nem mutatott be. Bejegyzésében arra utalt, hogy az N1 munkatársa lehetett az első újságíró, akivel Radić a vitatott „hangágyú-ügyről” kommunikált.

Az ügyészség szerint innen indult a történet

A szerb elnök kedvenc televíziója úgy tudja, hogy a nyomozati anyag szerint Radić 2025. március 15-én este 20:24-kor lépett kapcsolatba egy S.K. monogrammal azonosított N1-es újságíróval a Signal alkalmazáson keresztül. Az ügyészség állítása szerint az újságíró egy videóra hívta fel a figyelmét, amely a belgrádi Milán király (Kralja Milana) utcában készült a tüntetés idején.

A hangágyúzás pillanata Belgrádban

A hatóságok szerint Radić ezt követően azt írta, hogy amerikai eredetű hangfegyvert vethettek be, majd rövid időn belül az N1 portálján és televíziós műsorában is megjelentek az erre vonatkozó nyilatkozatai.

A hatalomhoz közeli médiumok az elmúlt napokban egyre intenzívebben foglalkoznak az üggyel, és a hangsúly már nem csak Radić személyén van, miután az ellenzéki és független médiával fennálló kapcsolatrendszerét is vizsgálják.

Mindeközben Radić védője továbbra is politikailag motiváltnak és megalapozatlannak tartja a szerb katonai szakértő ellen indított eljárást, míg az ügyészség szerint a nyomozás során feltárt kommunikációk alátámasztják a gyanút.

Az ügy újabb fordulatot vett, az Informer ugyanis kihasználja a katonai szakértő körül kreált hype-ot, hogy elverje a port az ellenzéki médián, és besározzon néhány újságírót abból a táborból.

Üzenetek, találgatások és egymásnak ellentmondó állítások

Az ügyészség szerint Radić nemcsak újságírókkal, hanem politikusokkal, katonai szakemberekkel és külföldi kapcsolataival is folyamatosan egyeztetett a március 15-i események után.

A nyomozati anyag szerint egy Z.P. monogrammal azonosított parlamenti képviselővel folytatott beszélgetése során, amikor arról kérdezték, hogy szerinte ki aktiválhatta a feltételezett hangfegyvert, Radić azt válaszolta: nincs erre vonatkozó forrása, de első feltételezése szerint az erősen oroszbarát „Aleksandar Vulin félkatonai csoportja” állhatott az eset mögött.

Az ügyészség szerint Radić emellett kapcsolatban állt a szerbiai állami televízió (RTS) egyik újságírójával és a Beta hírügynökség egyik szerkesztőjével is. A nyomozók által idézett üzenetek szerint a beszélgetésekben már a tüntetés estéjén megjelent a „hangágyú” használatának lehetősége, amit Radić több alkalommal is megerősített.

A vádirat szerint később egy orosz állampolgárral folytatott Telegram-beszélgetés során találkozott először az „infrahang” kifejezéssel, amely ezt követően megjelent az általa folytatott más kommunikációkban is. Az ügyészség állítása szerint Radić nyilvános megszólalásaiban ezt követően már nem egyszerűen hangfegyverről, hanem infrahang-alapú eszközről beszélt.

A nyomozók ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy Radić később több alkalommal egymásnak ellentmondó állításokat fogalmazott meg. Miután a közösségi médiában elterjedt egy fénykép egy állítólagos hangágyúról a szerb parlament épülete előtt, egy Viber-csoportban már azt írta: „ez PSY OPS”, vagyis szerinte pszichológiai műveletről lehet szó.

Az Informer mindenről előre értesül

Az ügyészség szerint a szerb katonai szakértő annak ellenére folytatta a hangfegyverrel kapcsolatos nyilvános állításokat, hogy nem tartózkodott a tüntetés helyszínén. A nyomozati anyagban szereplő üzenetek alapján több szakmai kapcsolatával is vitába keveredett.

Hallgasd meg, hogy milyen hangot ad ki az LRAD típusú hangágyú. Állítólag ilyet használtak a görögök a migránsok feltartóztatására

A szerb állami televízió (RTS) egy meg nevezett újságíró például azt közölte vele, hogy nem akar találgatásokba bocsátkozni és kockára tenni szakmai hitelességét, mire Radić állítólag úgy reagált, hogy ő megengedheti magának ezt, mert „ideológiai alapja van az igazságért folytatott harcnak”.

A dokumentum szerint a katonai elemző egy szerb katonai pilótával is hosszasan egyeztetett az eseményekről. A tiszt több alkalommal is vitatta Radić feltételezéseit, például azt az elméletet, hogy az állítólagos eszközt az Albánia-palotából működtették volna, illetve azt is kétségbe vonta, hogy a demonstráción egyáltalán hangfegyvert használtak.

Ez pedig a Vortex örvényágyú, melyik hasonlít jobban arra, amit a tüntetők Belgrádban hallani véltek? A három videóval nem lehet semmit bizonyítani, az viszont aligha kétséges, hogy valami történt. (Forrás: YouTube)

Az ügyészség kitér a Belgrádi Művészeti Egyetem (FDU) hallgatóival folytatott beszélgetésekre is. A nyomozók szerint Radić egy zárt Signal-csoportban már egy úgynevezett „Vortex Canon 1000Xi” eszköz használatáról beszélt, azonban a csoport egyik tagja erre azt válaszolta, hogy az említett rendszer működése nem támasztja alá az infrahangról szóló elméletet.

A hatóságok, főleg pedig az Informer szerint ezekből a kommunikációkból az rajzolódik ki, hogy a „hangágyú” narratívája fokozatosan alakult át „infrahang-fegyverről” szóló elméletté, amelyet később több ellenzéki és kormánykritikus platform is átvett. A védelem ezzel szemben továbbra is azt állítja, hogy a vádirat túlnyomórészt kiragadott üzenetváltásokra és feltételezésekre épül.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap