Sziveri-díj ’26: Bíró Tímea, a költészet mint ellenfegyver

Traumákból épített költői világ: „nem minden leírt fájdalom vers”

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Az 1990-ben fiatalon – mindössze harmincöt évesen – Budapesten elhunyt vajdasági magyar költő, szerkesztő, az újvidéki Új Symposion folyóirat egykori főszerkesztőjének emlékére alapított Sziveri János-díjat 2026-ban BÍRÓ TÍMEA kapta. 

Őt a kuratórium itt tömören előadott indoklása szerint – Sziveri Jánoshoz hasonlóan – kezdetektől fogva a kísérletező magatartás és szociális érzékenység jellemzi. B. T. nem pusztán a saját traumáit transzformálja erős, érvényes költészetté, hanem a családi tűzfészek torz mintáit is pontosan, érzékenyen átvilágítja.

Mindezt a vajdasági háborús hinterland sötét fényében, mert Bíró Tímea ahhoz a generációhoz tartozik, amely a jugoszláv háborút gyermekként tapasztalta meg. Azok az emberek közé, akiket a háború belekényszerített a koraérett, sem gyerek, sem felnőtt állapotba, a varázstalanított, sokszor rosszul végződő mesék világába.

A díjazott mindezt a költészet ellen-fegyverével, ellen-mérgével teszi érzékelhetővé. Éppen ebbéli képessége, tudása és szenzibilitása avatja őt Sziveri János örökségének méltó továbbvivőjévé.

Dióhéjban: Bíró Tímea 1989-ben született Szabadkán. Eddig két verseskötete és egy kisregénye jelent meg: A PUSZTÍTÁS REGGELEI (2017) és a HOSSZÚ (2020), valamint a MOLDVA (2024). Mindhárom az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot.

 – Már az első néhány vers olvasása után felvillanyozódva kiáltottam fel: Költő született! Erről aztán, a kötet elolvasása közben egyre inkább megbizonyosodtam – írta-mondta róla Ladik Katalin a Literán megjelent méltatásában.

Terék Anna laudál (Fotó: BAB)

A ’26-os Sziveri-díjat Bíró Tímea június 14-én vasárnap vette át Budapesten, az idei könyvhét zajos forgatagában, srég vizaví a Fórum sátrával. Méltatója TERÉK ANNA volt. Alkalmi kis „elmecirkuszos” előadással SZORCSIK KRISZTA és ZOLTÁN ÁRON rukkolt elő. Benes József grafikáját – mint minden évben – az ünnepeltnek egy kis alkalmi szöveg kíséretében a művész özvegye, GERLE MARGIT adta át.

Korábbi Sziveri-díjasok: 1992 Babics Imre; 1993 Háy János; 1994 Zudor János. Aztán: 1995 Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes és Sántha Attila; 1996 Sebők Zoltán; 1997 Hizsnyai Zoltán; 1998 Szerbhorváth György; 1999 Kécza András; 2000 Szálinger Balázs; 2001 Mezei Kinga; 2002 Balogh Robert; 2003 Lábass Endre; 2004 Csehy Zoltán; 2005 Lovas Ildikó; 2006 Virág Zoltán; 2007 Mátis Lívia (posztumusz); 2008 Danyi Zoltán; 2009 Győrffy Ákos; 2010 Orcsik Roland; 2011 Kollár Árpád; 2012 Aaron Blumm (Virág Gábor); 2013 Lanczkor Gábor; 2014 Bencsik Orsolya; 2015 Nemes Z. Márió, Áfra János; 2017 Sopotnik Zoltán; 2018 Terék Anna; 2019 Kabai Lóránt; 2020 Kovács Lea; 2021 Korpa Tamás; 2022 Száz Pál; 2023 Juhász Tibor, 2024 Fenyvesi Orsolya; 2025 Veszprémi Szilveszter.

(Fotó & szöveg: BAB)

Egy régi interjú felidézése

Bíró Tímea szerint nem minden leírt fájdalom válik automatikusan verssé. Az Irodalmi Jelen 2018-as interjújában A pusztítás reggelei című kötete kapcsán arról beszélt, hogy az írás lehet terápia, de a költészethez el kell távolodni az önéletrajzi nyersanyagtól. A Forum Kiadónál megjelent első kötet szegénységről, családi sebekről, női sorsokról és a túlélés makacs reggeleiről szól.

Bíró Tímea költői pályája viszonylag későn, egyetemi évei alatt indult, amikor Pilinszky János, Ladik Katalin és Sziveri János költészete erősen hatott rá. Eleinte terápiás jellegű szövegeket írt, amelyekben – saját megfogalmazása szerint – túl sok volt a személyesség ahhoz, hogy versként tekintsen rájuk.

A fordulat Szabadkán, a Népszínház mellett következett be. A próbák után nem társaságba ment, hanem haza, a laptop elé. Másfél év alatt mintegy kétszáz szöveg született. Ebben fontos szerepe volt L. Móger Tímea, Celler Kiss Tamás és Losoncz Kelemen Emese biztatásának is.

A pusztítás reggelei kemény, belső feszültségekkel teli könyv. Bíró szerint a kötet egyik alaptapasztalata az elutasítottság: vannak gyerekek, akik nem a várakozás, hanem a hiány, a teher és a fölöslegesség érzésével nőnek fel. Ezt a csomagot próbálta a versekben kinyitni, átnézni, könnyebbé tenni.

Kapcsolódó cikk

A pesti Szélherceg és a balkáni Bábel

Fontosnak tartja azonban, hogy a terápia és a költészet ne mosódjon össze. Attól, hogy valaki leírja a fájdalmát, még nem lesz költő. A nyersanyagot formálni kell, el kell távolítani az önsajnálattól, hogy az olvasó is beléphessen a vers világába.

A kötetet sokan anyaversekként olvasták, Bíró viszont inkább a szegénységet, a testi-lelki éhséget, a perifériára szorult emberek zuhanását tartja meghatározónak. A víz és a tenger nála tisztító, fertőtlenítő, de pusztító elem is: egyszerre mos át és nyel el.

A későbbi Hosszú című versről azt mondta: a test kiszolgáltatottságát, a kimondhatatlan fájdalmat szeretné megírni, Tarr Béla fekete-fehér lassúságával. Bíró Tímea költészete így nem a fájdalom mutogatása, hanem annak fegyelmezett, kíméletlen és mégis emberi formába rendezése.