Tarzan és a Virágos katona (Gion Nándor és a Telex)

Szenttamás a két folyóvíz, a Krivaja és a Ferenc-csatorna közé szorult

– Stefan Krebs 1898 őszén érkezett, azaz jött Feketicsről Szenttamásra, feleségével és két kislányával – írta, ahogy mesélte is interjúk sorában, interjúk színes csokrában a délvidéki, jugoszláviai, szűkebben a vajdasági magyar irodalom egyik legjelesebb képviselője: GION NÁNDOR.

A Magyar Katolikus Rádió felvétele, YouTube)

Majd úgy folytatta a történetét – minden zökkenő és bökkenő, bárminemű bicsaklás, cifrázás nélkül, simán logikus formában –, miszerint egy Prodanov nevű szerb ember vitte, azaz hozta őket szekéren. Stefan a bakon ült Prodanov mellett, az asszony és a kislányok meg hátul kuporogtak a régi ágyneműk és ruhák tetején.

– Ez volt anno a nagy bevonulásuk Szenttamásra – így szögezhető le a továbbiakat illetően is sommásan a regénybeli alakulás. Szögezi le maga Gion, a szerző, akinek szóban forgó történetéhez tudni kell, hogy Prodanovnak szárazmalma volt a szenttamási főutcán, oda fogadta fel Stefant molnárnak, és a szekéren ülve is, miközben két rossz, sovány lovát noszogatta, folyton a maga malmát dicsérte. – Tehát a maga malmára hajtotta a képzelt vizet, miközben a történet amúgy locsogásmentesen: alakult tova.

Török Ádám regényhős nyomában, Gion Nándor, amint éppen prefizik, feltehetően

(Megj. Itt nem hangzott el az a magyar nótázásból ismert, ugyancsak logikusnak tűnő probléma: hogy kié ez a zúgó malom, ki bánatát őrlik azon? Nem, mert az nem Gion-műre vallana. Különben is meg mondva vagyon, hogy az Prodanové, ám tényleg kié a nagyobb privát bánat? Délvidéki szerbbé, magyaré, németé, netán másé – sokácé, bunyevácé, rusziné vagy szlováké, zsidóé vagy cigányé, azaz romáé stb. –, a jóisten tudja. Örök történelmi múltbéli, illetve jelen-idős kérdés, Gionnál meg egyébként nincs nagy magyarkodás, ahogy svábkodás sincs, vagy egyéb ilyesmi. Ferstenzi?)

A jugoszláviai magyar irodalom rövid története c. alapművében írja dr. Bori Imre, hogy a hatvanas években alakuló prózairodalomban az Új Symposion folyóirat köré gyülekező írók közül az 1941-es születésű Gion Nándor egyike a legjelentősebbeknek, aki könyvkritikák után néhány sikeres novellával és kisregénnyel, majd regénnyel lépett a közönség elé. Mindjárt a kezdetek kezdetén, miként aztán a továbbiakban ugyancsak jól kitűnt, hogy prózájának legnagyobb erősségei közé tartozik alakjainak plasztikussága és embergalériájának bámulatos gazdagsága.

Szenttamás, ahol Gion Nándor regényei játszódnak (Forrás: Magyar Művészeti Akadémia, YouTube)

Gion eléggé gyorsan levetkezte a Symposion avantgárd vagy avtntgárdoskodó hatását – jegyzi meg folytatásban a tanár úr –, így az előzőeknél hagyományosabb módon komponált regény a ’73-as VIRÁGOS KATONA, meg annak folytatása, a Rózsaméz. (Mind a kettő egy kötetben ’76-ban jelent meg a Latroknak is játszott cím alatt.) Mondja, hogy mondja… Mondja, hogy az író életből vettnek mondja történetét, történeteit, miként azt is tudjuk, hogy családi örökségéről ír.

– Így van – mintegy bólint rá G. N. –, ősz hajú, öreg emberekkel beszélgettem. Arra kértem őket, hogy meséljenek nekem régi, érdekes történeteket. Ők meg beszéltek például egy rablógyilkosról, beszéltek egy féllábú verklisről, egy álmodozó falusi kanászról meg egy német molnárcsaládról. Személy szerint sokat meséltek nekem Gallai Istvánról. Nagyapám messze hangzó énekéről, citerájának gyönyörű hangjáról…

Szenttamás főutcája egykor

Bori úgy folytatja az irodalomtudós higgadtságával, miszerint szerzőnk művészi képzeletének a kordában tartó térszemlélet a fő jellemzője. Ugyanis térben képzeli el regényeit, amikor a faluszéli Kálvária-domb körül húzott körben mozgatja hőseit, és ennek sugara alig nagyobb, mint amennyit a dombról, ahol a három keresztfa áll a megfeszített Krisztussal és a két latorral, a főhős Gallai a szemével be tud fogni. Ami pedig a regénybeli időt illeti, az nagyobb utat képes megtenni, miközben öles léptekkel halad a történet az Osztrák-Magyar Monarchia hangos összeomlása felé.

Viszont tényleg: hogyan csusszan, vagyis inkább szakad bele indástól TARZAN ebbe a szövegbe, szövegkörnyezetbe?

Gion Nándor-banner

Hát úgy, szépen. Maga Gion mesélte e sorok írójának egy örökre félbemaradt interjúban, valamikor 2003-ban a budapesti Építész pincében, hogy igazából mekkora hatással volt rá a filmművészet történetmondása. Így a Tarzan-filmek cselekménybonyolítása példának okáért. Bár igazából ott maga a keményöklű élet jelentette a legnagyobb élményt. A mozizásban.

Kapcsolódó cikk

KÖNYV KÖNYV MELLETT: Tarzan Szenttamáson és a 92. Ünnepi Könyvhéten

Ugyanis a mozi Szenttamáson a szóban forgó kisváros szerb részében volt. Ha oda magyar gyerekek elmentek, akkor azzal eleve számolni kellett, hogy ha a film előtt még nem is, de a film után okvetlenül verekedés lesz. Tulajdonképpen neki minden Tarzan-mozizáshoz egy ilyen pluszélménye kapcsolódik. (Az egész, torzóban maradt interjú a zentai zEtna Vulkáni Helikon sorozatának Világsarok non-stop című tizenharmadik, 2006-os kötetében található.)

Végére annyit még, hogy itt olvasható írásunk részben egy eljövendő, Gionról és a Virágos katonáról szóló budapesti beszélgetés távoli beharangozójaként született. Ugyanis a Perc utcai TELEX OLVASÓKLUB márciusi vendége Simonyi Balázs filmrendező és ultrafutó lesz, aki témául a „magyar Marquez és délvidéki Hemingway” szóban forgó művét és munkásságát választotta.

Találkozunk hát a próza ürügyén az inkább lírai nevű Perc utca 6-ban? Március 26-án 18 órakor. (Vigyázzunk, szigorú helyszíni limit van érvényben, ezért előre bejelentkezni – komoly szándék esetén – elengedhetetlenül szükséges! Egyébként nem kell aggódni, pillanatok alatt elröppen majd az idő.)