Bosznia
Dodik pénzzel váltotta ki a börtönt, politikai eltiltásról hallani sem akar
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság leváltott elnöke ugyan kifizette a pénzbüntetést, amivel elkerülte az egyéves börtönbüntetést, de a politikai eltiltásról hallani sem akar. A boszniai bírósági ítélet egyik felét elfogadta, a másikat nem „konszummálja”, miközben már a következő kormányt készül kinevezni
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (leváltott) elnöke pénzzel váltotta ki magát, és ezzel félig-meddig elfogadta a boszniai bíróság döntését, vagyis kivásárolta magát a börtönbüntetés alól, bár igazából ez már nem váltságdíj volt, hanem csak pénzbírság, így szinte már az is kérdéses, hogy marad-e a büntetett előélet.
Dodik svédasztalnak tekinti a bírósági döntést
A boszniai Szerb Köztársaság jogerősen elítélt vezetője tehát megváltotta a szabadságát, ugyanakkor az ítélet másik felét, amellyel hat évre eltiltották a közügyektől, nem hajlandó magára kötelezőnek tekinteni.
A kérdés tehát több rétegű: a tárgyalásokon való részvétellel a boszniai szerb vezető elfogadta a bíróság joghatóságát, és ugyanezt tette azzal is, hogy kifizette a pénzbírságot, amire az egyéves börtönbüntetést hivatalosan módosították.
Dodik tehát svédasztalnak tekinti a bírósági ítéletet – az egyik felét elfogadja, a másikat viszont „nem konszummálja”.
A boszniai szerb vezető így nem volt akkora hős, hogy egy az egyben elfogadja az ítéletet, vagy pedig teljes egészében visszautasítsa a döntést, vállalva annak minden következményét – hátha a boszniai szerb nép a vállán hozza ki a börtönből.
Pénzzel váltotta meg a szabadságát
A boszniai Szerb Köztársaság jogerősen leváltott elnöke 36.500 (körülbelül 18 ezer euró) boszniai konvertibilis márkát fizetett be a Bosznia-Hercegovinai Bíróságnak, amely az egyéves börtönbüntetését – amelyet a nemzetközi főképviselő határozatainak figyelmen kívül hagyása miatt szabtak ki rá – pénzbüntetésre változtatta.
A bíróság 2025. augusztus 12-én döntött arról, hogy Dodik egyéves börtönbüntetését pénzbüntetésre módosítják.

Dodik egy „nagy emberrel” népszerűsíti a boszniai Szerb Köztársaságot, a képen a leváltott boszniai szerb elnök Nikola Jokić társaságában, úgy látszik, hogy Đoković helyett új kabalát talált (Forrás: X platform)
A boszniai bíróság közlése szerint az elítélt jogi képviselője, Goran Bubić ügyvéd benyújtotta a bíróságnak a pénzbírság kifizetéséről szóló bizonylatot 36.500 KM (konvertibilis márka) összegben, hivatkozva a Bosznia-Hercegovinai Bíróság döntésére, amely szerint az egyéves börtönbüntetést pénzbírságra módosították.
Milorad Dodikot augusztus elején jogerősen bűnösnek találták, amiért 2023. július 1-e és 9-e között Banja Lukában tudatosan megakadályozta, hogy boszniai szerb részről végrehajtsák a Bosznia-Hercegovinai Alkotmánybíróság határozatainak alkalmazását és azok kihirdetését – egyszerűbben szólva: elutasította Christian Schmidt rendeleteit, amelyek ezeknek a betartására kötelezték.
Dodikot először egy év börtönbüntetésre ítélték, és biztonsági intézkedésként hat évre eltiltották a boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségének betöltésétől – erről korábban már többször írtunk.
Magyar portálok arról számoltak be a boszniai Központi Választási Bizottság (CIK) tegnapi döntése alapján, hogy „novemberben tartják az előrehozott elnökválasztást a boszniai szerbek”, amiről szó sincs: Dodik ugyanis hetek óta azt hajtogatja, hogy semmiféle elnökválasztás nem lesz a boszniai Szerb Köztársaság területén. Tegnap pedig azt mondta, hogy a muszlimok a Föderáció területéről akarnak elnököt exportálni Banja Lukába.
Dodik szerint a muszlim politikai elit tudatos terve, hogy az elnökválasztást a Föderációban tartsák meg:
– Ők azt akarják, hogy a Föderáció válassza meg a szerb elnököt! Próbálják csak meg, majd meglátjuk, hogyan hoznák ide azt az elnököt! Nem fenyegetek erőszakkal, de hiszem, hogy az emberek utcára vonulnak majd. Aki ott nyer, az maradjon is ott! – mondta Dodik.
Kedden választják meg a boszniai szerb kormányt
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének kollégiuma telefonos egyeztetés során pénteken úgy döntött, hogy a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének 25. rendkívüli ülését szeptember 2-án, kedden, délelőtt 10 órakor tartják meg.
A kollégium véglegesítette a 25. rendkívüli ülés napirendi javaslatát. A meghirdetett ülés első napirendi pontja a boszniai Szerb Köztársaság kormányának megválasztása lesz, és várhatóan Savo Minićet bízzák meg kormányalakítással, akit Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság korábbi elnöke jelölt.
A szarajevói média eléggé fanyalgott amiatt, hogy egy leváltott tisztségviselő, mint Dodik, miként jelölhet miniszterelnököt, de a boszniai szerbek ezen könnyedén túltették magukat.
Szarajevóban úgy vélekednek, hogy az új entitási kormány miniszterelnök-jelöltjének kinevezési folyamata kezdettől fogva illegális, de ettől a boszniai szerb parlament kedden még vidáman megadja neki a kormányalakítási megbízást – ha csak valami kiszámíthatatlan nem történik.
A napirenden szerepel továbbá a kormányfőjelölt programja, valamint a kormány tagjaira vonatkozó javaslat is, majd sor kerül a miniszterelnök és a kormány tagjainak megválasztására is. Ezt követően a tervek szerint a kormányfő és a miniszterek ünnepélyes eskütétele zárja az ülést – vagyis Dodik folytatja a boszniai szerb intézményrendszer átszabását.
