Szerbia
Vučić mismásol és ígérget, miközben hárítja a személyes felelősséget
A szerb elnök az állami televíziónak adott interjú körülbelül huszadik percében – vagyis csak a legvégén – válaszolt arra az „eléggé eldugott kérdésre”, hogy mi is történt az ukrajnai fegyverszállítás ügyében, és beismerte, hogy Putyin elnökkel szemtől szemben is tárgyalt az esetről, aminek a részleteit azonban nem volt hajlandó elárulni
Aleksandar Vučić diplomatikusan fogalmazva megígérte, hogy Szerbia nem szállít több fegyvert Ukrajnába, ami egyúttal azt is jelenti, hogy eddig történtek, illetve történhettek fegyverszállítások az Oroszországgal hadban álló országba, amelyekről ő állítólag nem is tudott.
A szerb elnök erről a szerb állami televíziónak nyilatkozva beszélt, miközben megpróbálta csökkenteni vagy elhárítani saját felelősségét az ügyben.
A szerb kormányközeli hírportálok enyhén szólva nem verték nagy dobra a Szerbia érintettségéről szóló orosz vádakat, egy erősen jobboldali portál ugyanakkor azt írta egy királypárti politikusra hivatkozva, hogy az ukrajnai fegyverszállítások terén a főkolompos Miloš Vučević nemrég leköszönt szerb miniszterelnök volt, akit a szerb elnök a napokban nevezett ki regionális kérdésekben illetékes tanácsadójának.
Vučić tagad és ígérget
A szerb állami televízió megfogalmazása szerint a szerb elnök elutasította az Oroszországi Föderáció Külső Hírszerző Szolgálatának (SZVR) a vádjait, és azt ígérte, hogy Szerbia megkezdi a vásárlók kiszolgálásának megtagadását a lőszerszállítások terén, amennyiben kiderül, hogy a fegyverek végső felhasználója Ukrajna lesz.
A szerb elnök a csatornának adott interjú körülbelül huszadik percében – vagyis csak a legvégén – válaszolt arra az „eléggé eldugott kérdésre”, hogy mi is történt, és beismerte, hogy az esetről tárgyalt Putyin elnökkel szemtől szemben is, aminek a részleteit azonban nem volt hajlandó elárulni.
Azt viszont elmondta, hogy a tények megállapítása érdekében az orosz partnerekkel (ezúttal nem nevezte őket barátoknak, mint ahogy azt máskor szokta) munkacsoportot hoztak létre, és hozzátette, hogy az orosz vádak nem teljesen igazak, és itt elmagyarázta, hogy a Jugoimport szerb fegyverkereskedő cégnek valóban van szerződése a csehekkel, amely a legnagyobb a maga nevében, de az engedély kiadása nem történt meg 68 ezer 122 milliméteres Grad rakéta esetében, így a leszállítás sem történt meg.

A szerb elnök egy orosz közmondást is bevetett a maga védelmében (Forrás: Screenshot, RTS)
A szerb elnök – mint nehéz helyzetekben szokta – ismét elővette zoológiai tudását, csak ezúttal nem farkasokkal, hanem varjakkal példálózott.
„Az oroszoknak van egy jó közmondásuk – Minél többet mosod, annál feketébb a varjú. Így van ez most is: amikor önálló és független az ország, mindenki támadja” – panaszkodott Vučić, hozzátéve, hogy nem lehet tudomása minden katonai szerződésről.
A múlt héten például két nagykövet is rátámadt, hogy egy török vállalaton keresztül Szerbia lőszert juttatott el az Orosz Föderációhoz, és hogy az orosz oldalon jelent meg a muníció, amire azt találta mondania, hogy nem tudja, milyen szerződésről van szó, és nincs is lehetősége arra, hogy mindent tudjon.
Pedig az illetékessége erre a kérdésre kiterjed, mivel ő a hadsereg főparancsnoka, de hogy is lenne rá ideje, amikor száz más dologgal foglalkozik, amiben egyáltalán nem illetékes.
„Tudja, a gyárainknak élniük és dolgozniuk kell” – mondta a szerb elnök, aki hozzátette, hogy közvetlenül 23-24 ezer ember dolgozik a szerbiai állami hadiiparban, nem számolva a privát cégeket, mert ilyenek is vannak, közvetve pedig körülbelül ugyanennyi ember függ a fegyvergyáraktól.
Vučić szerint arra sincs adat, hogy a szerb fegyverek Afrikán keresztül jutottak el az ukrán frontra. „De bocsánat, ha nem szállíthatunk Amerikába, Európába, Törökországba, nem szállíthatunk az arab országokba vagy Afrikába, akkor hova szállítsunk?” – tette fel a maga módján provokatív kérdést a szerb elnök.
Az európai út
Elmondta, hogy saját példáján tanulta meg, hogy akik tegnap azért támadták, mert orosz kém, ma azt mondják, hogy valaki másnak dolgozik. „Nem, uraim, mi csak Szerbiának dolgozunk, és nekünk az a dolgunk, hogy Szerbiának dolgozzunk” – mondta még.
„Mi egy önálló és független ország vagyunk, amely az európai úton halad, amelynek azonban volt bátorsága ahhoz, hogy államfői rangjában saját személyét elküldje a moszkvai parádéra, és szembeszálljon minden szörnyű és hátborzongató nyomással, hogy részt vegyen a felszabadulás 80. ünnepén, mert Szerbia a Vörös Hadsereg nélkül nem nyerte volna vissza szabadságát” – fogalmazott Vučić.
A szerb elnök szerint az embereknek nem kell aggódniuk, mert Szerbia mindenkivel jó viszonyt ápol, ő már azóta beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és tegnap este szót váltott az orosz nagykövettel is, és nagyon örül neki, hogy mindenki tiszteli Szerbiát. Ettől függetlenül azonban a jövőben is arra kell számítani, hogy lesznek nyomásgyakorlások Szerbiára.
Ő azonban büszke arra, hogy senkire sem hallgat, és senkit sem szolgál a szerb népen kívül, de azért „mindenképpen utasítást és figyelmeztetést ad ki, hogy azokat a szerződéseket ne teljesítsék, amelyek esetében felmerül a gyanú a végfelhasználókat illetően – ahogy ezt már megtette a Jugoimport említett szerződésével kapcsolatban.
Vulin szerepe
Az éppen Moszkvában tartózkodó Aleksandar Vulin által vezetett Szerb Szocialista Mozgalom az oroszok információi kapcsán közzétett közleményében hangsúlyozta, hogy üdvözli a szerb elnök kezdeményezését az ügy alapos kivizsgálására, különös tekintettel arra, hogy történt-e visszaélés a végfelhasználói igazolások meghamisítása esetén a Szerbiából származó lőszerekkel kapcsolatban.
„Ha valaki eddig nem értette volna, miért volt zavaró személyiség Aleksandar Vulin az Európai Unió számára – itt a válasz. Emlékeztetünk rá, hogy a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA), amely az exportengedélyek kiadásáért is felelős, további feltételt vezetett be: minden vásárlónak külön garanciát kellett vállalnia arra, hogy az átvett lőszert nem adja tovább vagy értékesíti harmadik fél számára Szerbia beleegyezése nélkül” – áll a PS közleményében, amely szerint ha valamely vásárló megszegte ezt a megállapodást és az adott garanciákat, és bármilyen fegyverzet az ukrajnai hadszíntérre került, Szerbiának jogi eljárást kell indítania mind hazai, mind nemzetközi bíróságokon.
„Szerbia semlegességet hirdetett, és senkinek sincs joga ahhoz, hogy konfliktusba sodorjon bennünket történelmünk egyetlen hűséges szövetségesével. Oroszország nem érdemli meg, hogy akár a legkisebb rosszat is tapasztalja részünkről, s mi, szerbek nem vagyunk emlékezet és becsület nélküli nép” – üzenték a Szerb Szocialista Mozgalomból.
Vučević küldött fegyvert Ukrajnába?
A Szerb Királyság Megújulásáért Mozgalom (POKS) mai közleményében azt írta, hogy az Orosz Föderáció Külső Hírszerző Szolgálatának jelentése világosan rámutat arra, hogy Miloš Vučević, aki akkor a védelmi tárcát vezette, jelenleg pedig a szerb elnök tanácsadója, volt a fő szervezője annak, amit az orosz hírszerzés „hátbaszúrásnak” nevezett Oroszországgal szemben – így jellemezve a POKS a szerb fegyverek Ukrajnának történő eladását.
„Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Miloš Vučević Aleksandar Vučić bizalmi embere, és semmit sem tesz az ő beleegyezése nélkül. Éppen ezért a hamarosan lezárul a vizsgálat, amely az oroszok ‘megölését és megcsonkítását’ szolgáló egymillió lőszerre és ezernyi gránátra vonatkozik” – jelentette ki Vojislav Mihailović, a királypárti mozgalom elnöke.
„Ez a képmutató játék – hogy valaki egyszerre több széken próbál ülni – úgy ért véget, ahogyan az az emberiség történetében mindig is történt: a csalót leleplezik, legyőzik és megalázzák. Miloš Vučevićnek és Aleksandar Vučićnak vállalniuk kell minden felelősséget a törvénysértésekért és Oroszországgal fennálló kapcsolatok megromlásáért” – zárta gondolatait Mihailović.
A történet szomorú kicsengése, hogy délelőtt robbanás történt a Krušik fegyvergyárban, melynek során hét személy megsérült, egyikük súlyosan. A létesítmény ezúttal is szerepelt a fegyverexporttal kapcsolatos hírekben, az incidens pedig újabb kérdéseket vet fel a szerb hadiipar biztonságát és átláthatóságát illetően.
