Connect with us

Horvátország

A horvátországi helyhatósági választások előestéjén

Az előrejelzések szerint az SDP elveszíti a több évtizedes erősségének számító Fiumét, a HDZ pedig valószínűleg nem tudja visszaszerezni Splitet, és – a tudósító legnagyobb sajnálatára – úgy tűnik, hogy a fővárosban ismét Tomašević és a haladárok nyernek, bár a jól időzített botrányok megingatták némiképpen a helyzetüket

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

hdz helyhatosagi
NEMZETI ERŐ, HELYI VÍZIÓ : A HDZ továbbra is a legnagyobb párt Horvátországan, és várhatóan ennek megfelelően fog szerepelni a vasárnapi helyhatósági választásokon
Cikk meghallgatása

A tavalyi szuper választási év – úgy tetszik – kimerítette nemcsak a választótestületet, de a politikusokat is. Idén érezhetően kevesebb a versengő jelölt, de jelentősen csökkent a jelölteknek nyújtott adományok száma, jó részüknek egyáltalán nincs adománya, sőt néhányan a hiányzó pénzeszközöket a saját zsebükből pótolják. Jellemző a közállapotokra, hogy Horvátország összes községének – egy vagy több helységet felölelő közigazgatási egység – egyötödében a kormánypárt, a HDZ, ellenjelöltek híján már most győzött.

Hogy is volt ez a múltkor?

A múltkorában, 2021-ben, jóval nagyobb volt a tumultus. A 2021-es választások a független jelöltek nagy sikerét hozta – 31 polgármester és főispán volt új, független arc.


Ez harmadával több, mint 2017-ben, és az egyik legnagyobb választási meglepetés abban a pillanatban a független Filip Zoričić győzelme volt Pólában, aki a választások második fordulójában kerekedett az regnáló Isztriai Demokrata Szövetség (Istarski demokratski savaez – IDS) fölé, ezzel véget vetve a párt 30 éves pulai uralmának.

Független polgármestereket választottak Kninben, Oroslavjeban és Županjában, hogy mindannyian a HDZ jelöltjeivel szemben tudtak nyerni. Ezeknek a választásoknak a sztárja Marko Jelić független jelölt volt, aki a választások második fordulójában Šibenik-Knin megyében a szavazatok 60,87 százalékával nyert a kormánypárt jelöltje ellen.

A horvátországi szerbek billboardja: "A szerbeknek vannak problémáik Horvátországban, de nem úgy, mint (Elon Musknak). Ezért a helyi szerb párt arra szólít fel, hogy inkább magukkal foglalkozzanak, és a saját Teslájukkal

A horvátországi szerbek billboardja Zágráb Dubrava városrészében: „A szerbeknek vannak problémáik Horvátországban, de nem úgy, mint (Elon Musknak)”. Ezért a helyi szerb párt arra szólít fel, hogy inkább magukkal, és a saját Teslájukkal foglalkozzanak (akit mellékesen szólva a horvátok is maguknak követelnek)

Ha összegezzük az akkori eredményeket, az derül ki, hogy a HDZ 54 városban nyert, néggyel kevesebben, mint 2017-ben, de amikor összeadták az önkormányzati és megyei győzelmeket, egyértelmű volt, hogy ennek a pártnak az 576 helyi egységből 264-ben voltak vezetői, illetve a legerősebb volt.

Mintegy 20 polgármesterrel az SDP maradt a második helyen, az IDS, amely a választásokig legyőzhetetlen volt Isztriában, számos várost és önkormányzatot veszített el, és a Horvát Parasztpárt (Hrvatska seljačka stranka, HSS) és a Horvát Néppárt (Hrvatska narodna stranka, HNS) is rossz eredményeket ért el.

A választás legnagyobb sikertörténete Bírunk! (Možemo!) volt zágrábi győzelmével, ahol Tomislav Tomašević a második fordulóban elsöprő fölénnyel legyőzte Miroslav Škorót, és csak három képviselője hiányzott a többséghez a városi közgyűlésben – itt aztán az SDP lépett be koalíciós partnerként.

További adatok

Ami a megyéket illeti, a HDZ által támogatott jelöltek 20 megyéből 15-ben, azaz háromnegyedében nyertek. Az SDP kettőben nyert, a Tengermelléki-Fennsíki és Krapina-Zagorje megyékben, az akkori IDS-tag Boris Miletić Isztriában, a független Matija Posavec Muraköz-, Marko Jelić pedig Šibenik-Knin megyében.

Amikor 127 város polgármester-választásáról és 428 település polgármester-választásáról van szó, négy évvel ezelőtt 38 város kapott új polgármestert, köztük mind a négy legnagyobb: Zágráb, Split, Fiume (Rijeka) és Eszék.

A zágrábi Tomašević és a fiumei Marko Filipović mellett Split és Eszék is új embereket kapott – a Split vezetését HDZ-s Andre Krstulović Oparától, aki nem indult azokon a választásokon, Ivica Puljak, az akkor új Centrum Párt jelöltje vette át, legyőzve a HDZ jelöltjét, Vice Mihanovićot.

Egy másik politikai veterán, Eszéken Ivica Vrkić két ciklus után hagyta el a polgármesteri széket. Az eszéki választások győztese a HDZ fiatal jelöltje, Ivan Radić lett, aki most is nagy esélyes.

A 2021-es év mind a négy győztese májusban próbál új mandátumot szerezni, azzal hogy Fiuméban (Rijeka) Filipović ezúttal függetlenként megy a választásokra. Egyébként négy évvel ezelőtt 11 jelölt versengett a polgármesteri tisztségért Splitben és Fiuméban, tíz Zágrábban és hét Eszéken. Ezekben a városokban ma kevesebb jelölt van, mint akkoriban – például Fiumében hat, majdnem fele annyi.

Mindent összegezve

Bár úgy tűnik, hogy a zsinórban lebonyolított parlamenti, európai parlamenti és elnökválasztások felettébb igénybe vették a vezető horvát pártokat, illetve kimerítették anyagi forrásaikat, a vasárnapi helyhatósági választások nincsenek tét nélkül, mint ezt annak idején már megírtuk.

Az előrejelzések szerint az SDP elveszíti a több évtizedes erősségének számító Fiumét, a HDZ pedig nem tudja visszaszerezni Splitet, és – a tudósító legnagyobb sajnálatára – úgy tűnik, hogy a fővárosban ismét Tomašević és a haladárok nyernek, bár a jól időzített botrányok megingatták némiképpen a helyzetüket.

Hétfőn mindenképpen beszámolunk az eredményekről.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap