Connect with us

Románia

Figyelemre méltó vezetőből keményvonalas diktátor

A diktátor idegileg összeomlott, meg akarta szakítani a látogatását, végül a washingtoni nagykövet tanácsára nem mondta le megbeszéléseit az amerikai üzleti körök képviselőivel

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ceauşescu román elnök 1970-ben az Egyesült Államokba látogatott, ahol Nixon elnök látta vendégül (Forrás: Picryl)
Cikk meghallgatása

A román diktátor, Nicolae Ceauşescu az Amerikai Egyesült Államok elnökeivel fenntartott jó kapcsolataitól várta különutas (kétkulacsos) politikájának sikerét. A Moszkvától – azzal, hogy nem vett részt az 1968-as prágai intervencióban – látszólag eltávolodó Ceauşescu amerikai elfogadottságát használta ki saját és a Szovjetunió céljaira.

A Horizont művelet

Ion Mihai Pacepa, a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté boszorkánykonyhájának irányítója jegyezte le Ceauşescu és Jasszer Arafat beszélgetését, amely jól mutatja a román diktátor nagyképű kétszínűségét:



– Arafat testvér, Ön itt járt 1972-ben, és itt van most is. Saját szemével láthatja, hogy ez alatt az idő alatt Romániában nem változott semmi. Mi még most is ugyanaz a kommunista ország vagyunk, ahol a magánvagyon nemcsak tiltott, hanem szégyenletes dolog is. De a Nyugat most szeret bennünket. Két amerikai elnök is járt Romániában, amióta elindítottam a Horizont műveletet, azelőtt pedig egy sem. Tizenkét milliárd dollárom van nyugati bankokban – évente két milliárdot szereztem. Tíz évvel ezelőtt a legfőbb technológiai szerzemény, amit Románia kiimádkozott Amerikától, a hibrid kukorica volt. Most a Varsói Szerződésen belül Bukarest az egyik legjobb az amerikai csúcstechnológia megszerzésében.

– Nem csak én gondolom így, Brezsnyev is ezt mondta.

– Bámulatos.

– Mielőtt elkezdtem a Horizont-tervet, semmit sem tudtam kivinni Amerikába. Az egyetlen dolog, amit tettem, hogy importáltam a csúcstechnológiát. Most az export majdnem egyenlő az importtal, és tíz év múlva a mérleg az én javamra fog billenni, öt éve alig volt tucatnyi hírszerzőm Amerikában, most ötször annyi van, beleértve a nagykövetet is. Néhány év múlva tízszer ennyi lesz. És mi jutott Amerikának mindebből? Szar, semmi más, csak szar!”

A körbeudvarolt diktátor

Nixon az 1969 augusztusában tett romániai látogatásával az első amerikai elnök lett, aki egy kommunista országba utazott. A szigorúan titkos megbeszélések jegyzőkönyve azt mutatja, hogy fontos szolgálatokat várt Ceauşescutól.

Ceaușescu Washingtonban

Hosszas titkosszolgálati előkészítés után Nicolae Ceaușescunak sikerült elérnie, hogy 1970 október 26-án fogadja őt a Fehér Házban Richard Nixon akkori amerikai elnök. Erről Ion Mihai Pacepa, a Securitate volt főnöke írt „Vörös horizontok, egy kommunista kémfőnök visszaemlékezései” című könyvében. Egy évvel ezt megelőzően Nixon első amerikai elnökként felkereste Romániát.

Több százezer román vonult az utcákra, hogy megéljenezzék az oly sokáig várt amerikaiakat. Mindkét fél nagyon fontosnak tartotta a látogatást. Ceauşescu ezért még a párt kongresszusát is elhalasztotta.

Nixon pedig, tájékoztatva a bukaresti látogatásról az amerikai politikusokat, azt hangsúlyozta, hogy le kell mondani a kommunista tábor országainak „monolitikus megközelítéséről”. Az amerikai elnök úgy látta, hogy „egy független külpolitikát” érdemes megjutalmazni.

Nixon és Ceauşescu nyilatkozataiból ítélve, a vezetők között kölcsönös volt a szimpátia.

Ceauşescu különleges érzelmi hangsúlyokat helyezett el az Egyesült Államok elnökének látogatása utáni, a Végrehajtó Bizottság tagjai előtt tett beszámolójában is:

– Nem egy nagyhatalom pozíciójából érkezett, elmentünk a piacra, kezet fogott minden zöldségessel

– dicsérte Ceauşescu Nixont.

A megkötött megállapodások miatt elégedett Nixon azt mondta az amerikai sajtónak, hogy a külföldön tett több mint 50 látogatásból Romániában élte át „a legizgalmasabb tapasztalatot”.

Nixon hazatérésének másnapján az egyik amerikai képviselő a kongresszusban felvetette a legkivételezettebb nemzeti státusz megadását Romániának. Később az amerikai kormány 11,5 millió dolláros segélyt nyújtott az 1970-es árvizek után.

Ceauşescu a Nixonnal kötött megállapodások alapján globális jelentőségű politikusnak érezte magát, legalábbis Románia történelmének legnagyobb politikusának.

A diktátor körüludvarolja Amerikát

Nixon elnöksége alatt Ceauşescu kétszer: 1970-ben és 1973-ban járt az Egyesült Államokban. 1973-as látogatása alatt szerette volna elérni a legkivételezettebb nemzeti státuszt és egy 500-600 millió dolláros alacsony kamatú kölcsönmegállapodást is szeretett volna aláírni. Ez azonban nem jött össze.

Az 1975-ös találkozót már Ceaușescu a titkosszolgálatok bevonásával kívánta elérni. Brazíliai és mexikói látogatását követően egy napra Washingtonba utazott, ahol Gerald Ford elnök fogadta.

Ceaușescu utolsó amerikai látogatása 1978. április 11–17. között történt. Jimmy Carter demokrata elnök ugyan fontos nemzeti és nemzetközi vezetőnek nevezte Ceaușescut, viszont számon kérte a romániai emberjogi helyzetet.

Ceauşescu elutasított bármely külföldi kancellária beavatkozását a Románia belügyének tartott emberjogi kérdésekbe. A román emigráció tüntetést szervezett, Ceaușescu politikája ellen tiltakozott, a diktátor pedig idegileg összeomlott, meg akarta szakítani a látogatását, végül a washingtoni román nagykövet tanácsára nem mondta le megbeszéléseit az amerikai üzleti körök képviselőivel.

1978. június 2-án Carter elnök levelet intézett a Kongresszushoz, amelyben kérte a legnagyobb kedvezmény meghosszabbítását, ez meg is történt.

Kiűzetés az ígéret földjéről

1988-ban Ronald Reagen visszavonta a legnagyobb gazdasági kedvezményt.

Ceauşescu nagyképűen reagált, kommunikációja arról szólt, hogy hamarosan Washingtonba utazik, ahol egyértelműen tisztázza, hogy Románia joga megszabni emberjogi politikáját, a kisebbségi kérdés megoldása kizárólag Romániára tartozik, így hibás lépés a Reagen-adminisztráció döntése, amit felül kell vizsgálni.

Ceauşescu minden követ megmozgatott, hogy Washingtonba utazhasson. Úgy érezte ettől a látogatástól ismét legitimitást nyerhet politikája, úgy tűnhet fel ismét, mint nagy formátumú politikus.

A Külföldi Hírszerző Szolgálat kísérletei a látogatás megszervezésére rendre kudarcot vallottak. A nyolcvanas évek végén világossá vált: Ceauşescu keményvonalas diktátor, akivel nem szerencsés egy társaságban mutatkozni.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap