Connect with us

Horvátország

Horvátországi helyhatósági választások: még két hetet kell kibírni

Horvátország az Európai Unió tagja, ez abból is látszik, hogy a politikusok már nem avatnak olyan hidakat, amelyek nem vezetnek sehova, nem működő postahivatalokat, vagy olyan utakat, amelyeken a forgalom már néhány korábbi választás idején is vígan folyt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Politikai gyűlés Horvátországban, zászlókkal, politikusokkal és miniszterelnökkel súlyosbítva. Mi lesz itt, te jó ég?
Politikai gyűlés Horvátországban, zászlókkal, politikusokkal és miniszterelnökkel súlyosbítva. Mi lesz itt, te jó ég?
Cikk meghallgatása

A választási kampányok szellemvasútja Horvátországban a jövő héten célegyenesbe fordul, mert május 18-áig, a választás napjáig már csak két hét marad, ennyit kell még kibírni. Ebben az időszakban a kormánypárt hagyományosan kiváló makrogazdasági mutatókkal fog büszkélkedni, de az ellenzék is megtanulta a játékszabályokat, így például Tomašević főpolgármester, a Bírunk! (Možemo!) színeiben Zágrábban, közvetlenül a választások előtt, hivatalosan is megnyitotta az új stadion építését a Kranjčević utcában.

Ebből is látható, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, mert a politikusok már nem avatnak olyan hidakat, amelyek nem vezetnek sehova, nem működő postahivatalokat, vagy olyan utakat, amelyeken a forgalom már néhány korábbi választás idején is vígan folyt.


20 nagyvárosban és Zágrábban 107 jelölt verseng a polgármesteri posztért, és 18 jelenlegi polgármester indul egy újabb ciklusért. A leghosszabb ideig hivatalban lévő horvát polgármester, Darijo Vasilić, aki 1993 óta áll Krk élén, szintén indul a helyhatósági választásokon.

Željko Kerum, a dalmát Trump, és Josipa Pleslić (volt Rimac), egykori knini polgármester is újra a polgármesteri széket akarja, és rámutatott, hogy meg van győződve arról, hogy a korrupciós vádak és a bírósági eljárás nem képeznek akadályt.

Május 18-án a horvát választópolgárok olyan embereknek szavaznak, vagy nem szavaznak bizalmat, akik helyi fejlesztéseket felügyelnek, döntenek arról, hogyan használják az adott területen a térséget, mekkora lesz a jövedelemadó mértéke, hány óvoda és iskola épül, minden helyen lesz-e járóbeteg-klinika vagy egészségügyi központ – a helyhatóságok hatalma folyamatosan növekszik, ezért a helyhatósági választások is egyre fontosabbak.

A nagy pártoknak sem mindegy

Ugyanakkor a helyhatósági választások komoly próbatételt jelentenek a nagy pártok számára is. A kormányzó HDZ-t a választások vesztesének nyilvánítják, ha nem éri el legalább ugyanazt az eredményt, mint 2021-ben, amikor a horvát megyék háromnegyedét nyerte meg.

Az ellenzéki szociáldemokrata SDP támogatottsága ugyanakkor növekszik, de ez gyorsan változhat, amennyiben elveszíti valamelyik erősségét, például Fiumét (Rijeka).

A helyhatósági választások jelentős mértékben meghatározzák a politikai erőviszonyokat az elkövetkező időszakban. Például, ha a Bírunk! veszít Zágrábban, akkor hosszú távon elveszíti tömegbázisát, ami a legjobb esetben is annyit jelent, hogy fejlődése hosszú időre leáll, de ugyanez vonatkozik a Hídra (Most) is, amely Sinjben, Metkovićban és Dubrovnikban állított jelölteket.

Ha nem sikerül nyerni, országosan gyengülni fog. Minden párt és kiemelkedő személyiség megméretteti magát, de az elemzők általános értékelése szerint a HDZ sikerének alapköve Zára (Zadar) városa, amely a dalmáciai erőviszonyok jelképe a párt számára, ugyanakkor az SDP esetében Fiume (Rijeka) megtartása a szociáldemokraták általános erejének megőrzését jelenti.

Mi a helyzet Splitben?

A HDZ számára Split, azaz Split-Dalmácia megye is fontos, miközben az utóbbit nem lenne szabad elveszíteniük. Magában Splitben a hivatalban lévő középpárti polgármester, Ivica Puljak a fő esélyes, a HDZ jelöltje, Tomislav Šuta gyengébb reményekkel indul, viszont érdemes lesz figyelni arra, hogyan teljesít az SDP kissé ellentmondásos jelöltje, Davor Matijević.

De ott van Željko Kerum üzletember is, a dalmát Trump, aki sokak terveit áthúzhatja. A HDZ számára kiemelten fontos a megye – a jelölt ismét a jelenlegi főispán, Blaženko Boban, akinek alig sikerült megőriznie a támogatottságot a párton belül, mert sokan azt tervezték, hogy nyugdíjba küldik.

Ott van még Ivana Lesandrić Ninčević a Centrum támogatásával, akit egészen a közelmúltig esélyesnek tartottak, viszont kérdéses, hogy az illegális építkezéssel kapcsolatos affér milyen mértékben ártott neki.

De a startvonalhoz áll az SDP veteránja, Ranko Ostojić – aki a migránsválság idején belügyminiszter volt a mostani elnök, Zoran Milanović kormányában –, valamint a Híd (Most) jelöltje, Ante Kujundžić is.

Ilyen körülmények között a veterán Boban és Ostojić a második fordulóban köthet ki, és akkor a csata nagyon feszültté válhat. Ha véletlenül Ostojić nyerne, az példátlan győzelmet jelentene az SDP-nek.

Délen a HDZ-nek ismét nagy esélye van Mato Franković jelölésével Dubrovnikban, aki harmadszor is indul a ciklusért, versenytársának, az SDP-s Anita Bonačić Obradovićnak szintén „építőipari botrány” nehezíti a helyzetét.

A Most elnöke, Božo Petrov a főispáni megbízatásért száll versenybe, ami komoly próbatétel lesz számára. Ha nem nyeri meg a megyét, valamint Miro Bulj Sinjt és Nikola Grmoja Metkovićot, az annak a bizonyítéka lesz, hogy a válság a Mostban nagyon súlyos. Ugyanakkor Bulj a legnagyobb esélyes a három közül – Grmojának és Petrovnak sokkal nehezebb feladata lesz.

Nagy zűrzavar Észak-Horvátországban

Észak-Horvátországban a helyi SDP tagjainak közelmúltbeli letartóztatása súlyos terhet jelent a párt számára – az USKOK Varasd polgármesterével, Neven Bosiljjal és Barbara Antolić-Vupora parlamenti képviselővel is foglalkozott.

Ennek ellenére Bosilj még mindig harcol Varasdért, de a megyéért folytatott küzdelem nagyon érdekes lesz – a jelöltek között a HDZ-s Anđelko Stričak és az SDP-s Bruno Išter mellett megjelent a szuperveterán Radimir Čačić is.

Isztria és Pula is nagyon izgalmas hely lehet – az Isztriai Demokrata Szövetség (Istarski demokratski sabor, IDS) erejét a megyéért folytatott harcban mérik, ahol a párt vezetője, Dalibor Paus személyesen száll versenybe.

Vele szemben áll Boris Miletić, a jelenlegi főispán, az IDS korábbi tagja, és az SDP-s Sanja Radolović is, akinek nagy esélyei vannak. A HDZ-s Anton Kliman lassan építi a HDZ állásait Isztriában, nem számít esélyesnek, de javíthat a HDZ eredményein ebben a régióban.

Közben a keleti megyékben – Szlavónia-Baranya és Vukovár-Szerém megye – a kormánypárt győzelmét lehet előre jelezni.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap