Connect with us

Bosznia

Belgrádban bántalmazás áldozata lett az egyik Dodik-ellenes szerb politikus öccse

Távol áll tőlünk bármiféle összeesküvés-elmélet gerjesztése, csak a tényszerűség kedvéért említjük meg, hogy Vojin Mijatović három nappal azelőtt – az ENSZ Közgyűlésében tartott üléssel egyidőben – járt a Srebrenica közelében lévő Potočari emlékparkban, hogy a testvére Belgrádban egyelőre tisztázatlan körülmények között meghalt. A boszniai szerb politikus Dodik leváltására törekszik, korábban a boszniai államelnökség szerb posztjáért is indult

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Egyelőre nem tisztázott körülmények között hunyt el egy Dodik-ellenes boszniai szerb politikus testvére, az áldozat feltehetően bántalmazás következtében halt meg
Egyelőre nem tisztázott körülmények között hunyt el egy Dodik-ellenes boszniai szerb politikus testvére, a képen a két Mijatović, az egyik már nem él (Forrás: Facebook, Vojin Mijatović)
Cikk meghallgatása

Tragikus eset rázta meg a belgrádi Voždovac városrészt, ahol egy csoport huligán támadásának következtében életét vesztette Đorđe Mijatović (37), a boszniai Föderáció szerb származású (nem bosnyák!) fejlesztési és vállalkozási miniszterének, Vojin Mijatovićnak a testvére. Az eset vasárnap délután történt, a férfi a belgrádi sürgősségi központban halt bele sérüléseibe. A halál körülményei egyelőre tisztázatlanok. Egyes hírek szerint a férfit megkéselték, más hírek szerint súlyos fejsérülést szenvedett, de olyan feltételezések is vannak, hogy epilepsziás roham következtében halt meg, és még a szívroham sem kizárt.

Valószínűleg suhancok áldozata lett

Szerb sajtójelentések szerint a szerbiai belügyminisztérium intenzíven dolgozik két, egyelőre ismeretlen személy felkutatásán, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálosan bántalmaztak egy 37 éves férfit. Az áldozat Đorđe Mijatović, a boszniai Föderáció szerb származású fejlesztési és vállalkozási miniszterének a testvére.



Az incidenst megelőzően az említett környék lakói már hónapok óta panaszkodtak egy csoport tinédzserre, akik rendszeresen zavarták a közrendet és veszélyeztették a lakók biztonságát.

A helyiek szerint ezek a fiatalok, akik 15-17 évesek, gyakran hangoskodtak, rongáltak és fenyegettek meg másokat. Az incidens előtti napon is összetörték a padokat, és fenyegetően léptek fel egy lakóval szemben, aki megpróbálta megfékezni őket.

Itt történt a tragikus eset

Itt történt a tragikus eset, a közelben van a Crvena Zvezda és a Partizan stadionja (Forrás: Blic)

Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter elmondása szerint Đorđe Mijatović azért ment oda beszélni a huligánokkal, mert a fia panaszkodott neki, hogy a suhancok elvették tőle a labdáját.

A szerb belügyminiszter szerint a legnagyobb probléma az, hogy a helyszínen nincsenek kamerák, és nincsenek szemtanúk sem, akik megmondhatnák, hogy pontosan mi is történt.

Így csak feltételezni lehet, hogy a találkozás dulakodássá fajult, és Đorđe Mijatović súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset után hazament, és elmondta a feleségének, hogy elesett és epilepsziás rohamot kapott.

A Dačić-féle verzió szerint később kórházba szállították, ahol elhunyt.

Az orvosok szerint Đorđe Mijatovićnak korábban is voltak egészségügyi problémái, beleértve az epilepsziát, ami hozzájárulhatott a halálához.

A Belgrádi Főügyészség elrendelte a résztvevők azonosítását és az eset körülményeinek kivizsgálását. A halál pontos okának megállapítása érdekében boncolást és toxikológiai vizsgálatot végeznek.

Politikai konnotációk

Vojin Mijatović – boszniai föderációs miniszter – az esetet követően mély fájdalmát fejezte ki a közösségi médiában.

– Utazz testvérem, egy szebb helyre! Tegnap Belgrádban meggyilkolták az öcsémet. Bármit mondanék, nincs értelme, mert ami történt, az értelmetlen. Köszönöm mindenkinek, aki megkeresett, vigyázzatok magatokra és a körülöttetek lévő emberekre!

– írta Mijatović a Facebookon.

Távol áll tőlünk bármiféle összeesküvés-elmélet gerjesztése, csak a tényszerűség kedvéért említjük meg, hogy Vojin Mijatović három nappal ezelőtt járt a Srebrenica közelében lévő Potočari táborban, ahol imádkozott az 1995-ös mészárlás áldozataiért, amiről a Facebookon is beszámolt.

Az ENSZ-határozat elfogadásával egyidőben járt a Srebrenica melletti emlékparkban

Vojin Mijatović az ENSZ-határozat elfogadásával egyidőben járt a Srebrenica melletti emlékparkban (Forrás: Facebook)

A helyszínen készült fotókhoz annyit tett hozzá, hogy „légy férfi és maradj csendben”, és hogy „ma több, mint fontos Potočariban lenni”.

A látogatás az ENSZ Közgyűlésben tartott üléssel egyidőben történt, ami több mint gesztus, akár politikai állásfoglalásnak is tekinthető.

Vojin Mijatović kezdetben a Milorad Dodik által vezetett Független Szerb Demokrata Pártban (SNSD) politizált, amelynek a reformista szárnyához tartozott, 2016-ban azonban kivált a nacionalizmus felé sodródó pártból.

Jelenleg is aktívan részt vesz a boszniai szerb politikai életben, különösen a Szerb Köztársaság területén, ahol Dodik leváltására törekszik. 2022-ben indult a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjának pozíciójáért, de csak 6,09 százalékot kapott.

Nyilatkozat: Đorđe Mijatović halálának körülményei még vizsgálat alatt állnak. Az itt bemutatott információk az első jelentéseken alapulnak, és változhatnak, ahogy több tény kerül nyilvánosságra.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap