Szerbia
Kushner visszalépett, nem lesz Trump Hotel BelgrádbanVučić őrjöng, mindenkit fel akar jelenteni
A Trump Hotel és kaszinó belgrádi építésének terve meghiúsult – Jared Kushner, Donald Trump veje visszavonta beruházási szándékát, amivel egy több százmillió eurós projekt dőlt össze. A Wall Street Journal szerint Kushner „meghallotta a szerb nép hangját”, és a megosztó légkörre hivatkozva lépett vissza. Aleksandar Vučić szerb elnök dühösen reagált, az ellenzéket és a „blokádolókat” okolta
A Wall Street Journal írta meg, hogy Donald Trump veje “meghallotta” a szerb nép hangját, és ilyen körülmények között nem szeretne beruházni Belgrádban, vagyis visszalép a Trump hotel és kaszinó építésétől. Aleksandar Vučić szerint ez is a blokádolók miatt van, őrjöng, amiért, szavai szerint a szerb nép mindig azt kívánja, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, és mindig elszalasztja a jó lehetőségeket.
Mit mond Kushner?
„Mivel a jelentős projekteknek egyesítő, nem pedig megosztó céljuk kellene, hogy legyen, valamint a szerb nép és Belgrád városa iránti tiszteletből – visszavonjuk a pályázatunkat, és ebben a pillanatban kivonulunk a beruházásból” – közölte Kushner befektetési cégének, az Affinity Partnersnek a szóvivője.
A Wall Street Journal, amely elsőként számolt be az esetről, ezt a bejelentést „az egyre vitatottabb projekt hirtelen végének” nevezte.
Milan Krstić, a belgrádi Politikatudományi Kar professzora és a nemzetközi kapcsolatok szakértője szerint Kushner cégének döntése azt mutatja, hogy a befektetők kételyeket táplálnak a jogszerűséget illetően, valamint attól is tartanak, hogy emiatt a beruházás miatt az ő megítélésük is sérül, nyilatkozta a szakértő a Deutsche Wellenek.
Krstić szerint úgy tűnt, Vučić Trump kedvében kívánt járni azzal, hogy 99 évre átenged neki, illetve a vejlének egy rendkívül értékes telket Belgrádban. Cserébe Szerbia mindössze a nyereség 22,5 százalékát kapta volna, ez a számítás viszont most kudarcot vallott.
Trump az év eleje óta súlyos vámterheket vet ki Szerbiára az Egyesült Államokba irányuló exportra, ráadásul nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipar (NIS) működési engedélyét sem – ami gyakorlatilag leállította a pancsovai finomítót, és az egész szerb gazdaságot veszélyezteti –, továbbá visszavonták az Egyesült Államok belgrádi nagykövetének jelölését is.
A szerb származású Mark Brnovich nagykövetjelölését 2025. október 2-án vonta vissza az amerikai elnök, a KAWC amerikai regionális rádió beszámolója szerint „no reason was given”, vagyis nem adtak meg indoklást. Maga Brnovich a Serbian Times-nak annyit mondott, hogy a jelölés „nem haladt előre”, de nem említett etnikai vagy politikai okot.
A szerb állam és Kushner cége 2024 májusában kötött szerződést, amely 99 évre szóló bérleti jogot biztosított volna az 1999-es NATO-bombázásokban megrongálódott Vezérkar területére. A beruházás értékét és a megvalósítás határidejét nem határozták meg, és a szerződés részleteit sem hozták nyilvánosságra.
Az eddig elérhető információk szerint mindössze egyetlen, közös befektetésről szóló szerződést írtak alá az Egyesült Államokból érkező stratégiai partner és Szerbia között – írta meg a Forbes.
A szerződés felbontása esetén Szerbia köteles megtéríteni a stratégiai partner felmondással kapcsolatos költségeit, és átvenni annak részesedését a közös vállalatban.
„Ezek a tranzakció megvalósítása során felmerült költségekből és további egymillió euróból állnak” – írja a Forbes. Azt nem tudni, hogy ennek kifizetésére most sor kerül-e, vagy sem.
Mi előzte meg Kushner visszalépését?
A szerbiai hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy előkészítsék a terepet Kushner cégének a luxuskomplexum megépítéséhez a belgrádi belvárosban. A Vezérkar épületének lebontását több szakember, a politikai ellenzék, valamint a tüntető egyetemisták is ellenezték.
A műemlékvédelmi intézet alkalmazottainak, valamint a nemzetközi szakma ellenkezésének dacára a hatóságok megfosztották a Vezérkar épületét a kulturális örökségi státusztól. Ezt követően a hatalom külön törvényt (lex specialis) fogadott el annak érdekében, hogy lehetővé tegye az 1999-es bombázások során megrongálódott monumentális katonai épületek lebontását.
Trump vejének legújabb döntését ugyanazon a napon hozták nyilvánosságra, amikor a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vádirati javaslatot nyújtott be Nikola Selaković, jelenlegi kulturális miniszter ellen, „a Vezérkar épületeinek kulturális örökségi státuszát jogellenesen megszüntető” lépések miatt.
Vučić szerint a „blokádolók” tettek tönkre mindent
Aleksandar Vučić szerb államfő kedden azt mondta, ő maga, személyesen tesz feljelentéseket „mindazok ellen, akik részt vettek ebben a hajszában a Vezérkar helyére tervezett hotel és egyéb létesítmények építése miatt”.
„Legalább 750 millió euró értékű beruházást veszítettünk el” – mondta, majd közöülte, hogy mindenki ellen feljelentést tesz, „beleértve a rendőrség, az ügyészség tagjait és mindazokat, akik hozzájárultak Szerbia lerombolásához és gazdasági aláásásához”.
Többször hangsúlyozta, senki más nem hibás, mindenért ő a felelős, őt személyesen kell felelősségre vonni, mert jót akart az országnak, de a “szerbeknek semmi sem jó”, és még a szomszéd tehenét is emlegette.
Nemcsak Aleksandar Vučić, hanem a Szerb Haladó Párt többi magasrangú képviselője is arról nyilatkozott, hogy a „blokádolók” elrontották a kapcsolatokat a „Trump-adminisztrációval”, miközben Trump emberei több mint egymilliárd dollárt fektetnek be Albániában, ez különösen fájhat Vučićnak.

Az albániai Sazan szigetén épít luxusnyaraló kolóniát az amerikai elnök lánya. Az utazásszervezők már azt is mutogatják a turistáknak, mint albániai látványosságot (Fotó: dr. Lengyel Boglárka)
Siniša Mali pénzügyminiszter az Instagramon reagált az ügy kapcsán:.
„Olyan Szerbiát akarunk, amely növekszik, épül, fejlődik, és maga mögött hagyja mindazokat a nehézségeket, amelyekkel a múltban szembesültünk. Amikor ma azt látjuk, hogy a blokádolók örvendeznek amiatt, hogy megállt egy 750 millió eurós beruházás, világossá válik, hogy az ő egyetlen politikájuk az erőszak és a blokádok politikája” – írta Siniša Mali Instagram-oldalán.
Más befektető léphet Kushner helyébe?
A Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet történésze, Nenad Lajbenšperger szerint a Vezérkar épülete továbbra is kulturális örökségi státusszal rendelkezik, és Kushner visszalépése nem jelenti azt, hogy ne jelenhetne meg egy másik befektető, aki folytatná a projektet. Szerinte erről már most is folynak háttérmegbeszélések.
Hozzátette, az intézet dolgozói egy pillanatra megkönnyebbültek, de a következőben viszont már amiatt aggódtak, hogy az elnök bejelentette, ő személyesen tesz büntetőfeljelentést mindenki ellen.
“Ha rajta leszek azon a listán, nem jelent gondot, megvédem magam. Tegnap részben örömmel fogadtuk a hírt a vádemelési javaslat benyújtásáról, mert ez megmutatta, hogy a küzdelmünknek van értelme, és hogy az igazságért folytatott harc eredményre vezethet. Kushnertől is érkezett egy másik jó hír” – mondta a nyilatkozó.
„Nem töröltük a Vezérkar épületét a kulturális javak nyilvántartásából. Feltételezem, hogy később megpróbálták saját maguk törölni az informatikai rendszeren keresztül, de mivel nem volt hozzáférésük, ez nem sikerült. A Vezérkar épülete a mi álláspontunk szerint továbbra is ingatlan jellegű kulturális örökség. A lex specialis alkotmányellenes, és várjuk az Alkotmánybíróság döntését is. Ez eltarthat egy ideig, de nincs más választásunk” – tette hozzá Lajbenšperger.
