Jó a boomer a háznál: a Trump-kormányzat és a pireuszi kikötő

Trumpnak szúrja a szemét a kínai jelenlét a pireuszi kikötőben

Még mielőtt bohócorrot mutatnék az önmagukat Balkán-szakértőként reklámozó mucukáknak, röviden odavetem, hogy a pénteki Orbán-Milanović találkozóval kapcsolatban is 100%-os volt a teljesítményünk.

A horvát köztársasági elnök Facebook-bejegyzésében számolt be a találkozóról és a következőket mondta: „A globális témák mellett Orbán miniszterelnökkel is beszélgettem arról a problémáról, amely remélhetőleg átmenetileg megzavarta a Horvátország és Magyarország közötti energetikai együttműködést. Ez egy olyan téma, amelyben a két ország jelenleg eltérő állásponton áll.”

Milanović szerint a kölcsönös párbeszéd és az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett ezek a különböző álláspontok nem leküzdhetetlenek.

– Elmagyaráztam Orbán Viktor miniszterelnök úrnak Horvátország álláspontját a Janaf stratégiai fontosságú energetikai infrastruktúraként betöltött szerepéről nemcsak Horvátország, hanem a szomszédos országok számára is, amelyeknek a Janaf megbízható partner tud és akar lenni. Úgy gondolom, hogy a beszélgetésünk után további teret nyitottak az energetikai együttműködésről szóló megállapodásnak, amely mind Horvátország, mind Magyarország számára előnyös lesz – írta Zoran Milanović a Facebookon.

Nyugat-Balkán, Kína, az USA és Pireusz

Mint erre egyik korábbi cikkünkben rámutattunk (Alkalmazott geopolitika: a fiumei konténerterminál és az Adria-kőolajvezeték) a Balkán sokkal több a lőporos hordónál, amelynek robbanását időnként bejelentik a mindenféle szakértők, akik mindenfélét hallucinálnak, anélkül, hogy parfümös szellentésük volna arról a gigászi kavarásról, ami itten folyik.

Mert a Nyugat-Balkánon jelen vannak a szuperhatalmak – USA, Kína, Oroszország – volt és jelen nagyhatalmak (Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Törökország) valamint a regionális játékosok, mint amilyen Magyarország, Albánia, Szerbia és Horvátország.

Szemek tágra zárva – az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) elemzése

Az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (The European Council on Foreign Relations – ECFR) számára a múlt héten a bolgár Vladimir Sopov készített egy átfogó elemzést, „Szemek tágra zárva: Hogyan olvassuk Kína játékkönyvét a Nyugat-Balkánon címmel”.

Sopov szerint, amikor az EU csaknem 40 évvel ezelőtt megkezdte bővítési politikáját, a nyugati politikai, gazdasági és társadalmi modellek vitathatatlanul uralkodtak. Oroszország gyengélkedett, Kína csak távoli feltörekvő hatalom volt. Európa keleti és délkeleti perifériáját kizárólag a nyugatiasodás vektorainak tekintették.

Mint tudjuk, mára ez a kontextus drámaian megváltozott. A globális rend már nem hagy teret a megkérdőjelezhetetlen nyugati dominanciának, és Európa perifériái ma olyan színterekké válnak, ahol több globális hatalom verseng a befolyásért.

Az EU bővítési kerete nem ismerte fel az új geopolitikai realitást. Megközelítésének megreformálása nélkül az EU azt kockáztatja, hogy aláássa a csatlakozás eredeti előmozdítására szánt átalakító potenciált.

A professzor úr érdekes dolgokat ír, érdemes elolvasni, bár ennek legnagyobb részét a BALK olvasói ismerik, mert ugye, egyes okos emberek írtak erről :o)
Mint ezt Sopov és mi is tudjuk, Kína régóta dolgozik azon, hogy elmélyítse jelenlétét a Nyugat-Balkán különböző területein. Ám, ahogy a regionális és globális dinamika változik, stratégiája gyorsan fejlődik.

Míg hosszú távú céljai – politikai pozicionálás a jövőbeli EU-tagállamokban, baráti helyi szereplők hálózatának kiépítése és befolyás megszerzése a kulcsfontosságú politikai és gazdasági ágazatokban – változatlanok maradnak, Peking bővíti eszköztárát ezeknek a céloknak az elérése érdekében.

Először is, a Nyugat-Balkán stratégiai jelentőségre tesz szert az Ázsiát és Európát összekötő „középső folyosó” kulcsfontosságú szegmenseként.

Ez az útvonal egyre fontosabbá válik, mivel a hagyományos „északi folyosó” vagy az „eurázsiai szárazföldi híd” jelentősége csökkent az Oroszország Ukrajna elleni háborújából eredő megnövekedett bizonytalanság és kockázat miatt (lásd a lengyel határ lezárása).

Hasonlóképpen, az Izrael és Irán közötti feszültségek megnehezítik a közel-keleti közlekedési és infrastrukturális összeköttetéseket, és akadályozzák a Kína-Pakisztán folyosó fejlődését.

Ugyanakkor a közép- és kelet-európai diplomáciai környezet egyre nagyobb kihívást jelent Peking számára.

Az egykor kiemelkedő „17+1” formátum, amely 17 közép-kelet-európai országot és Kínát foglalta magában, 2012-ben jött létre, egy évtizeddel később kezdett szétesni, miközben egyre növekedett a szkepticizmus Kína cselekedeteivel – különösen korlátozott gazdasági szerepvállalásával és Oroszország Ukrajna elleni háborújának, de facto támogatásával – szemben.

Mivel a közép-kelet-európai uniós tagállamok egyre óvatosabbak Pekinggel szemben, illetve figyelmezették is őket innen-onnan, Kína számos módon módosította stratégiáit.

A „cukros bácsi” stratégia

A nyugat-balkáni belépés és pozícionálás kezdeti éveiben a kínai politikai döntéshozók a helyi elittel való együttműködésre összpontosítottak államközpontú stratégia alkalmazásával. Most ez a megközelítés egy kiegyensúlyozottabb, az egész társadalomra kiterjedő modellé fejlődik, amely kiegészíti Peking korábbi módszereit.

Kína konkrétan a nagyszabású, ágazatspecifikus projektektől, például az infrastruktúra és az energia területén a diffúzabb, több szereplőt érintő megközelítés felé mozdult el több ágazatban. Ez magában foglalja a kulturális, tudományos, üzleti és oktatási szervezetekkel való együttműködést, valamint projektek és intézményi megállapodások felhasználását az együttműködés beágyazására és megszilárdítására.

Miután a kommunista párt a 2000-es évek elején elindította a „go out” stratégiát, amelyet Hszi Csin-ping elnök 2013-ban frissített és újraindított, különböző kínai állami struktúrák, vállalatok és intézmények nemzetköziesítési stratégiákat fogadtak el, amelyek ma már jól láthatóak a Nyugat-Balkánon.

Emellett Kína azonosította a „pillérországokat”, például Magyarországot és Szerbiát, és intenzívebbé tette velük az együttműködést. Ezek az országok csomópontokként szolgálnak a tágabb nyugat-balkáni régió eléréséhez.

Szabadkereskedelmi megállapodások

Miután évekig korlátozták a szabadkereskedelmi megállapodásokat (FTA), eközben Kína belföldi cégei erősödtek, Peking most aktívan keresi a piacnyitó megállapodásokat. 2024 júliusában hatályba lépett a Belgráddal kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely a forgalmazott áruk 90%-ára eltörölte a vámokat.

Kína hasonló megállapodásokat kötött Grúziával, Svájccal, Izlanddal és Fehéroroszországgal, és jelenleg tárgyalásokat folytat Norvégiával és Moldovával.

Kevesen tudják, hogy a trumpi vámbombázás ellensúlyozása érdekében Kína júniusban vámmentes hozzáférést biztosított piacához minden afrikai ország (53) számára, kivéve Szváziföldet, amely elismeri Tajvant.

Úgy tűnik, hogy Kína az elkövetkező években kiterjeszti ezt a megközelítést.

Miután már így is túl hosszúra sikeredett az cikk, csak felsoroljuk, hogy a kínaiak tarsolyában infrastrukturális fejlesztések, pénzügyi együttműködés – különös tekintettel a kedvező kölcsönökre, a telekommunikáció és MI, de a védelmi ipari együttműködés is jelen van. Emellett újabban a média terén megvalósított együttműködés is megjelent.

S végül, Pireusz

Mint erről a héten értesültünk, a Trump-kormányzat új európai célpontot talált magának: a görögországi pireuszi kikötő kínai állami tulajdonát.

– Sajnálatos, de úgy gondolom, hogy vannak módok arra, hogy valamit meg lehet oldani, akár a termelés növelésén keresztül más területeken, akár maga Pireusz megvásárlásával – mondta Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a helyi Antenna TV-nek adott interjújában.

„Arany óra” Pireuszban, a fotós tudják, hogy ez mit jelent, a fény meleg, lágy, hosszú árnyékokat vet. De jön-e Pireusz aranykora az amerikaiak várható berobbanásával?

Kína jelentős összegeket fektetett be az eladósodott Görögországba azzal a céllal, hogy a kínai export központjává váljon. Guilfoyle, a Fox TV egykori műsorvezetője azt sugallta, hogy Peking jelenlegi befolyását ellensúlyozhatja az Egyesült Államok más infrastrukturális projektekbe történő befektetéseinek növekedése.

– Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok infrastruktúrája támogassa a régiót. Talán valójában azért, hogy növelje más kikötők és területek termelését, és egyensúlyba hozza Kína befolyását a pireuszi kikötővel – mondta.

Guilfoyle hozzátette, hogy Washington Görögországot növekvő energiaközpontnak tekinti, amely kulcsfontosságú az energiafüggetlenség biztosításához „az orosz és kínai érdekekkel szemben”.

Megmondtuk mi ezt előre.