Connect with us

Bosznia

Dodik: a globalisták Boszniába akarják áttelepíteni a muszlimokat Európából
Úgy vélte, hogy Bosznia egy "szabadesésben lévő állam"

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Milorad Dodik szerint Bosznia-Hercegovina egy lehetetlen ország, összeomlott, nem biztonságos hely a szerbek számára, ezért a lehető leghamarabb meg kell próbálniuk szakítani vele, mert különben 20 év múlva már „az Sz betű sem marad a szerbekből”. A boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke azt mondta, hogy a globalisták ki akarják üríteni a térséget a muszlimok számára, akiket az Európai Unióból telepítenének oda. Szerinte számukra Bosznia „lezárt ügy”, Szarajevót és a Föderációt pedig külföldként kezelik, amely – szavai szerint – „menjen a pokolba”.

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Dodik szerint a globalisták az a szándékuk, hogy elűzzék a szerbeket Bosznia-Hercegovinából, és muszlimok telepítsenek a helyükre Európából
Dodik szerint a globalisták az a szándékuk, hogy elűzzék a szerbeket Bosznia-Hercegovinából, és muszlimok telepítsenek a helyükre Európából
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Milorad Dodik sajtótájékoztatón reagált a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság döntésére, miután az elutasította fellebbezését, és megerősítette a boszniai bíróság korábbi ítéletét, amely megtiltotta számára a politikai szerepvállalást.

Dodik úgy vélte, hogy fellebbezésük jogilag eleve nem is lehetett sikeres, mert – szavai szerint – ez nem jogi, hanem politikai eljárás volt. A boszniai szerb vezető a globalisták terveiről a sajtótájékoztató végén beszélt.


Nem érte meglepetés

Dodik megszólalásában azt mondta, hogy nem csalódott, mivel az alkotmánybíróságtól nem is várt mást. Úgy vélte, a testület egy „nagyobb terv” részeként működik, és kijelentette, hogy a bíróság döntésével tulajdonképpen eltörölte a boszniai Szerb Köztársaság (RS) alkotmányát.

Bírálta a bíróság elnökét, Mirsad Ćemant is, akiről azt állította, hogy a háború idején a Demokratikus Akciópárt (SDA), vagyis a bosnyák nemzeti párt káderei közé tartozott.

Dodik szerint a bíróság ezzel a döntésével saját korábbi határozatait is semmissé tette, mivel azokban még az szerepelt, hogy hatósági döntések nem írhatják felül az alkotmányokat, míg most épp az ellenkezőjét mondták ki.

A bosznia-hercegovinai helyzet számunkra lezárt történet - mondta Dodik

A bosznia-hercegovinai helyzet számunkra lezárt történet – mondta Dodik (Forrás: X platform, Milorad Dodik)

Úgy fogalmazott, hogy az alkotmánybíróság egy „eltévelyedett, csonka intézmény”, amely szerinte „lerombolta Bosznia-Hercegovina és az RS alkotmányát”.

Véleménye szerint a testület ahelyett, hogy jogi stabilitást biztosítana, valójában a daytoni békemegállapodás alapjait ássa alá. Hangsúlyozta: a Republika Srpska nem tartja magát felelősnek az így kialakult helyzetért.

Összefogtak a muszlimok és a globalisták

Dodik bejelentette, hogy a következő napokban ismét a nyilvánosság elé áll, mert szeretné, ha az emberek megértenék, mi történik valójában.

Azt állította, hogy összefogtak a muszlimok és a globalisták, akik már húsz éve igyekeznek aláásni a szerbek jogait, és szerinte azok, akik a polgári Bosznia vízióját akarják megvalósítani, következetesen rombolják a daytoni rendszer alapjait.

Úgy vélekedett, hogy nincs érvényben lévő alkotmányos Bosznia, csupán egy „szabadesésben lévő állam”. Dodik ezután apokaliptikus jóslatot fogalmazott meg, miszerint a szerbeknek minél előbb el kell menekülniük, különben húsz éven belül teljesen eltűnnek.

Azt állította, hogy a globalisták ki akarják üríteni a térséget a muszlimok számára, akiket az Európai Unióból telepítenének át a térségbe, és szerinte Bosznia ehhez már „fel van készítve”, például a mecsetek számát tekintve.

A boszniai szerb politikus azt állította, hogy Bosznia „nem működőképes ország”, amely „nem biztonságos a szerbek számára”.

Dodik kijelentette: számukra a boszniai helyzet „lezárt ügy”, és ennek megfelelően fognak eljárni a jövőben.

Azt mondta, hogy a boszniai „állami szint” működésének megbénítása mostantól tudatos politika lesz, amelyet egyesek majd érzékelnek, mások nem.

Közölte, hogy az RS-re fognak koncentrálni, Bosznia pedig „menjen a pokolba”. Hozzátette, hogy számára Szarajevó és a Föderáció ügyei nem jelentenek érdeklődési területet, mert azokat „külföldnek” tekinti, és azt üzente, hogy „menjenek a pokolba”.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap