Connect with us

Bosznia

Titkos tárgyalások az amerikaiakkal: mi lesz Dodik sorsa?

A beszámolók szerint Dodik „megígérte”, hogy ha minden bírósági ügy számára kedvező eredménnyel zárul, akkor hajlandó visszalépni az Független Szociáldemokraták Szövetségének elnöki posztjáról, és átadni a pozíciót Željka Cvijanovićnak, lehet azonban, hogy ez csak a dodiki taktika része

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Željka Cvijanović lép-e Milorad Dodik helyébe az SNSD élén? Középen a két boszniai szerb politikus
Željka Cvijanović lép-e Milorad Dodik helyébe az SNSD élén? Középen a két boszniai szerb politikus (Forrás: Istraga.ba)
Cikk meghallgatása

Boszniai médiajelentések szerint a boszniai bíróság eltörölte a Dodik ellen korábban elrendelt előzetes letartóztatást, és helyette azt a döntést hozta, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnökének minden tizenötödik nap kötelezően meg kell jelennie a laktaši rendőrségen.

Havonta kétszer kell jelentkeznie

Milorad Dodik hosszú halogatás után megjelent a Bosznia-Hercegovinai Ügyészségen, ahol kihallgatásnak vetették alá a boszniai alkotmányos rend elleni állítólagos támadás ügyében indított eljárás részeként.



Sajtóforrások közölték, hogy Dodik önkéntes megjelenése után az ügyet tárgyaló bíróság úgy döntött: megszünteti a korábban elrendelt előzetes letartóztatást, és annak helyébe enyhébb kényszerintézkedést alkalmaz, amely kötelezi a vádlottat arra, hogy minden tizenötödik napon személyesen jelenjen meg a lakóhelyéhez tartozó, azaz a laktaši rendőrkapitányságon.

Dodik korábban több mint három hónapon keresztül visszautasította az idézésnek való megfelelést, ez idő alatt azonban az ügyészség nemcsak ellene, hanem két másik magas rangú szerb entitási vezető, nevezetesen Nenad Stevandić parlamenti elnök és Radovan Višković kormányfő ellen is nemzetközi elfogatóparancs, úgynevezett „vörös körözés” kiadását kezdeményezte, eredménytelenül.

A tudósítások kiemelik, hogy a meghallgatáson az ügy vezető ügyésze, Vedrana Mijović azzal az indítvánnyal élt, hogy a fogva tartás helyett olyan intézkedést alkalmazzanak Dodikkal szemben, amely ugyanakkor biztosítja a nyomozás zavartalan folytatását.

Állítása szerint Dodik önkéntes megjelenésével teljesültek azok a körülmények, amelyek alapján indokolttá vált az enyhébb, úgynevezett mérsékelt eljárási biztosítékok alkalmazása.

Mijović úgy vélekedett, hogy a rendszeres rendőrségi jelentkezés elegendő garanciát jelent majd arra, hogy a vádlott elérhető maradjon a hatóságok számára, és ezzel biztosítható az eljárás további akadálytalan lefolytatása.

A beszámolók szerint a bíróság elfogadta az ügyészi érvelést, és a döntés értelmében Dodik a jövőben nem tartható fogva, de köteles kéthetente jelentkezni a rendőrségen.

A nyomozás folytatódik

A boszniai média részletezte továbbá azt is, hogy a tárgyaláson Dodik jogi képviselője, Goran Bubić úgy nyilatkozott: álláspontjuk szerint nem indokolt semmiféle korlátozó intézkedés elrendelése, tekintettel arra, hogy védence közszereplőként folyamatosan a nyilvánosság szeme előtt él és dolgozik.

Ennek ellenére – tették hozzá a tudósítók – az ügyvéd egyértelművé tette, hogy nem emelnek kifogást az ügyészség által javasolt intézkedéssel szemben, amennyiben a bíróság annak elrendelését szükségesnek látja.

A hírek egyúttal kitértek arra is, hogy Bosznia-Hercegovina Alkotmánybírósága korábban megsemmisítette azokat a törvényeket, amelyeket a Szerb Köztársaság vezetése – köztük Dodik, Stevandić és Višković – fogadott el, s amelyek miatt a jelenlegi bűnügyi eljárás folyamatban van.

A boszniai sajtómunkások hozzáfűzték: az eljárás további menete attól is függ majd, hogy a Dodikra kiszabott jelentkezési kötelezettségnek eleget tesz-e, és együttműködik-e a nyomozással.

Ellenkező esetben – közölték – a bíróság jogi lehetőségei között ismételten szerepelhet a szigorúbb kényszerintézkedések alkalmazása, ideértve az őrizetbe vételt is.

Titkos tárgyalások az amerikaiakkal

A bosnyák sajtó – mindenek előtt a Dodik által mélyen gyűlölt Istraga.ba arról ír, hogy Milorad Dodik, a szerb entitás, a Republika Srpska elnöke állítólag titkos tárgyalásokat folytat egyes nemzetközi szereplőkkel, beleértve az amerikai diplomáciai köröket is, amelyeknek az egyik célja a boszniai szerb elnök politikai jövőjének rendezése lehet.

A beszámolók szerint Dodik „megígérte”, hogy ha mentességet kap, vagyis minden folyamatban, különösen az alkotmányos rend elleni támadással kapcsolatos ügyben számottevő eredmény születik számára, akkor hajlandó visszalépni az Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöki posztjáról, és átadni a pozíciót Željka Cvijanovićnak.

Ezt az amerikai diplomácia bizonyos körei – írta az Istraga.ba – „igénylik”, ugyanakkor Igor Dodik, Milorad Dodik fia határozottan ellenzi az elképzelést.

A jelentés szerint csütörtökön, július 10-én két magas rangú amerikai diplomatát várnak Szarajevóba: Brendan Hanrahant, az USA európai ügyekkel megbízott ideiglenes helyettes államtitkárát, és helyettesét, Mark Fleminget, aki korábban az Egyesült Államok zágrábi nagykövetségének ügyvivője volt.

A bosnyák portál értesülései szerint az amerikaiak tárgyalnak a három: bosnyák, szerb és kvázi horvát elnökségi taggal, majd külön találkoznak a szerb Željka Cvijanovićval, egy személyes, zárt ajtók mögötti megbeszélésre a boszniai elnökségi épületben.

A cikk arra is kitért, hogy Cvijanović május végén Washingtonban több hivatalos tárgyalást folytatott amerikai tisztségviselőkkel, ám a Cvijanovićhoz közeli körökből származó információk szerint egy bizonyos privát találkozót nem hozott nyilvánosságra – állítólag ez a találkozó kapcsolódik a jövő heti zártajtós megbeszéléshez.

Nézeteltérések az SNSD-ben?

A bosnyák Istraga beszámolt arról is, hogy az SNSD-n belül élesedik a belső konfliktus: a cikkben megnevezettek szerint Željka Cvijanović mellett olyan kulcsszemélyek állnak, mint Zoran Tegeltija, volt boszniai miniszterelnök, valamint a vele szövetséges üzletemberek, mint például Milan Milanović Kaja, a Szlovéniában is üzletelő boszniai szerb oligarcha.

Vele szemben Igor Dodik vezeti a Cvijanović előretörését ellenző csoportot: támogatói között magas pozícióban lévő SNSD-s tagok szerepelnek, köztük a boszniai pénzügyminiszter Srđan Amidžić, valamint Sanja Vulić és Milorad Kojić parlamenti képviselők.

A jelentés szerint Željka Cvijanović állítólag azt közölte munkatársaival, hogy a boszniai kormánypárt elnöke csak Milorad Dodik lehet – és nem annak a fia.

Ezzel egy időben Dodik – az Istraga szerint – „alkudozik” Almir Džuvoval, a boszniai Hírszerző és Biztonsági Ügynökség (OSA) igazgatójával, hogy csak abban az esetben vonul vissza a párt éléről és a politikából, ha cserébe „minden ellene folyó eljárás” lezárul az ő javára. Ebbe beleérti az alkotmányellenes jogszabályok miatt indult nyomozást és a „politikai puccsal” kapcsolatos ügyet is.

A nem teljesen kormánypárti boszniai szerb BN televízió és a bosnyák média szerint Džuvo pénteken (július 4-én) személyesen szállította Milorad Dodikot Kelet-Szarajevóból a szarajevói bíróságra és ügyészségre.

Az Istraga cikke rávilágított arra, hogy Dodik a párton belüli törésvonalakat – Igor Dodik és Željka Cvijanović táborának rivalizálását – késhegyre menő taktikai játszmákban fordíthatja a maga javára, amivel bizonyítja a külföldi és helyi szereplők előtt, hogy továbbra is neki kell a középpontban maradnia.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap