Szerbia
Vagy lebontják az újvidéki vasútállomást, vagy nem
A Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút július 7-i megnyitása továbbra sem szakmai, hanem politikai céldátum, amelyet maga Vučić elnök tűzött ki. Bár a közlekedési miniszter hivatkozik arra, hogy a használatbavételi engedélyre (újabban) szükség van, a miniszteri interjú és a helyzet logikája arra utal, hogy ha kell, akár enélkül is megnyitják a vonalat. A jelek szerint még mindig nem tudják, hogy hogyan történjen a határellenőrzés, szerb részről egyelőre csak azt ismételgetik, hogy a Belgrád és Budapest közötti távolságot három óra alatt gyűrik le
Az újvidéki vasútállomáson tavaly novemberben történt tragédia következtében 16 ember meghalt. Most azt vizsgálják, mi legyen az épülettel. Három lehetőség van: lebontják, felújítják, vagy csak azokat a részeket használják tovább, amelyek teljesen biztonságosak – közölte Aleksandra Sofronijević, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Vagyis ezek szerint még mindig nem világos, hogy mi lesz az épület sorsa.
Senki sem mehet be
Jelenleg senki sem mehet be az újvidéki vasútállomás épületébe, mert a bírósági vizsgálat még nem ért véget, és ezért tilos a belépés. Emiatt a szakértők még nem tudták elvégezni az épület statikai (szerkezeti biztonsági) vizsgálatát.
„Ahogyan a közvélemény is értesült róla, a belgrádi felsőbíróság kiegészítő vádemelési kérelmet nyújtott be, és az ennek alapján folyó vizsgálati eljárás még mindig tart. Ezzel párhuzamosan tilos belépni az állomás épületébe, de elrendelték az újvidéki vasútállomás teljes statikai vizsgálatát” – mondta a miniszter a Tanjug szerb hírügynökségnek arra a kérdésre válaszolva, hogy mi történik jelenleg az állomás épületével.

Billboard az újvidéki vasútállomásnál: Lakáshitelek a fiataloknak, mert mi álmokat építünk. (Elvégre a rémálom is álom.) A felvétel április 17-én készült (Forrás: X platform)
A miniszter arról is beszélt, hogy a közlekedés újraindítása érdekében több megoldáson is gondolkodnak.
Szerinte minden attól függ, hogy az épület milyen állapotban van. Ha kiderül, hogy egyes részei biztonságosak – például a peron és az aluljáró –, akkor azokat lehetne használni ideiglenes megállóként, amikor a szerb és a magyar fél megállapodik a gyorsvasút forgalomba helyezéséről.
A miniszter hangsúlyozta, hogy csak olyan megoldást választanak, amely teljesen biztonságos és megbízható.
Mikor megy szupervonat Szabadkára?
Sofronijević hangsúlyozta, hogy az Újvidék és Szabadka közötti gyorsvasút építése gyakorlatilag kész – a sínek és a vasúti szerkezet teljesen elkészült. Most már csak az állomások ellenőrzése van hátra. Ha ezek is rendben vannak, megnyitják a vasutat. Ez már egy-másfél hónapon belül megtörténhet – akár úgy is, hogy először csak a vonalat nyitják meg, az állomások nélkül.
A magyar oldal is dolgozik a saját szakaszán, és fontos, hogy a két ország összehangolja a munkát, mivel közös projektről van szó.
Az interjú szerint a tragédia miatt elrendelték az összes állomás átvizsgálását ezen a vonalon. Már felépült egy új, modern állomásépület Verbászon (Vrbas), ami jól felszerelt, szép és kényelmes az utasok számára. A többi állomás vizsgálata folyamatban van, és 10–15 napon belül ezek is befejeződhetnek.

Az újonnan felújított és többször is ünnepélyesen megnyitott újvidéki vasútállomás ismét javítás alatt áll, mindenkinek szívből gratulálok – írta Gorica Nikolin az X platformon 2024. október 25-én, vagyis egy héttel a tragédia előtt
„A vasút csak akkor indulhat el, ha minden hivatalos engedély megvan. Ez azt jelenti, hogy minden előírást betartottak, és az utazás biztonságos. A cél azonban az, hogy minél hamarabb elindulhasson a forgalom”.
A miniszter ezt nyilván azért hangsúlyozta, mert az újvidéki vasútállomást – politikai célokból – már többször átadták a forgalomnak úgy, hogy a munkálatok még folytak, és nem volt használatbavételi engedély, ami most Sofronijević állítása szerint nem fordulhat elő.
„Mit jelent ez? Hogy minden munkálatot a műszaki dokumentációnak megfelelően végeztek el, és az üzembe helyezésük biztonságos és megbízható” – mondta a miniszter, aki szerint „nagy az érdeklődés a vasútvonal mielőbbi megnyitása iránt”, és úgy gondolja, hogy egy-másfél hónapon belül legalább magát a vasútvonalat meg tudják nyitni.
Az interjúból azt lehet kiolvasni – azon túl, hogy valószínűleg politikai (értsd: szerb elnöki) megrendelésre készült –, hogy a vasúti forgalmat július 7-én akár az állomások nélkül is megnyitják, amit nem könnyű értelmezni.
Úgy látszik, hogy a szerb kormány nem adja fel azt a vučići szándékot, hogy az első vonat júliusban elinduljon Szabadkára: kerül, amibe kerül.
Hogyan történik a határellenőrzés?
Sofronijević is csatlakozott a „politikai kórushoz”, amely szerint Belgrádból Budapestre három óra alatt lehet majd eljutni, és hozzátette: jelenleg annak a kimunkálása a cél, hogy a vám- és útlevélellenőrzés Belgrádban vagy Budapesten, illetve az utazás alatt történjen, hogy ne vesszen az idő.
Vagyis ezt még mindig nem sikerült eddig kitalálni.
„A magyar féllel tárgyalások folynak az üzembe helyezésről. Ezeknél a projekteknél az a szokás, hogy először a teherszállítás indul el, majd a személyszállítás. A pontos időpontról még tárgyalunk a magyar oldallal, a szerb elképzelés pedig az, hogy a közlekedés mindkét formája egyszerre induljon el” – mondta a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy cél-e a vasútvonal megnyitása a korábban említett július 7-i dátumra, Sofronijević azt válaszolta, hogy ezen dolgoznak, de sok minden függ a magyar féltől is, mivel ez közös projekt.
„Ha azt kérdezik, készen állunk-e – a vasútvonal, beleértve a TTSS-rendszereket is (vonatforgalom-irányítási és jelzőrendszer) -, 100%-ban kész” – hangsúlyozta.

Az Utiber jelentése szerint azért még vannak problémák, a képet a Radar magazin tette közzé
Még egyszer hozzátette, hogy addigra talán az összes állomás készen lesz, de ez a szakértői jelentésektől függ, amit úgy is lehet értelmezni, hogy nem a munkálatok befejezésétől.
És ez nem a miniszter álláspontja, a szerb elnök ugyanis a Pink televízióban nemrégiben annak a reményének adott hangot, hogy július első felében megnyitják a szabadkai nagysebességű vasutat, és reméli, hogy addigra „minden papírmunka el lesz intézve”.
Persze tudjuk, hogy Szerbiában a dolgok egyre inkább attól függnek, hogy mit mond a szerb elnök, és nem attól, hogy megvannak-e a szükséges feltételek – ebben az esetben a biztonságos közlekedéshez. A papír pedig mindent elbír, ha az ügy úgy kívánja.

