Szerbia szerint minden készen áll a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának elindítására, a késlekedésért pedig immár kizárólag a magyar oldalon jelentkező technikai problémák felelősek. A szerb miniszteri optimizmust...
Egy óránként 10 kilométeres „száguldás” közben siklott ki a Szabadkáról Belgrád felé tartó vonat, de a hivatalos magyarázat szerint minden rendben van — kivéve a mozdonyvezetőt....
Ismeretlen tettesek elvágták a kábeleket a szabadkai Naumovićevo vasútállomásnál, veszélyeztetve a Belgrád–Szabadka nagysebességű vasútvonal biztonságát. Az eset komoly fennakadásokat okozott, a Szerb Vasúti Infrastruktúra pedig diverzióra...
Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken, hivatalos bejelentés nélkül, mérsékelten ünnepélyes keretek között átadta a Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút szakaszát. A történelmi eseményen kínai és magyar...
A Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút július 7-i megnyitása továbbra sem szakmai, hanem politikai céldátum, amelyet maga Vučić elnök tűzött ki. Bár a közlekedési miniszter hivatkozik...
Mindebből csak annyit lehet levonni – mert ezt konkrétan senki sem mondta ki – hogy úgy tetszik, a bojkott abbamarad. Persze, a folytatása bármikor lehetséges, és...
Akármikor is indul meg a vonat a Szabadka-Belgrád közötti vonalon, ezt a beruházást örökké beárnyékolja az újvidéki tragédia és a tizenöt ember halála. A december 8-i...
A változtatható nyomtávú technológiát Spanyolországban fejlesztették ki, mivel az országban szokatlan módon többféle nyomtávot használnak: a legelterjedtebb az ibériai 1 668 mm-es nyomtáv, de északon 1000...