A belgrádi Felsőbíróság enyhítette több, az újvidéki vasútállomás felújításához és a Budapest–Belgrád vasútprojekt korrupciós gyanújához köthető ügyben érintett személy elleni kényszerintézkedést: Tomislav Momirović és Goran Vesić...
A Belgrád és Szabadka közötti gyorsvasút július 7-i megnyitása továbbra sem szakmai, hanem politikai céldátum, amelyet maga Vučić elnök tűzött ki. Bár a közlekedési miniszter hivatkozik...
A "haladókompatibilis" magyar párt vezetője a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában kifogásolta, hogy az általa "ellenzéki tüntetésnek" tekintett diákmegmozdulást a szervezők nem jelentették be a hatóságoknál
Elhunyt az utolsó előtti áldozat is, már csak egy túlélő van. A Katonai Orvostudományi Akadémia közleménye szerint a személyzet maximális elkötelezettsége és minden orvosi beavatkozás ellenére...
Az ügy kiváló példája annak, hogyan miként működik a balkáni közigazgatás. Adott egy vasútállomás, amelyet mindenképpen át kell adni, ezt kívánják a politikai dicsőségre vágyó vezetők,...
Vladan Kuzmanović professzor szerint az Expo megépítésére elfogadott lex specialisban szereplő intézkedéseket le kell állítani, mert ez Szerbia történetének legrosszabb törvénye. Ráadásul az állam ennek a...
Đajić külön kiemelte, hogy a fogazott tetőszerkezet homlokzati része mögötti anyagok cseréjére vonatkozó munkálatok szerepeltek ugyan az eredeti tervekben, de soha nem valósultak meg
A szerb elnök interjút adott a szerbiai állami televíziónak. A beszélgetés elején ugyan megfogadta, hogy "másképp viszonyul" a csatornához, mind eddig, de a fogadalom körülbelül az...
Ez csak találgatás, miután a szerb kormány részéről hiányzik a szándék az újvidéki események hátterének feltárására. Újvidékről annyit biztosan tudunk, hogy a város tele van "baráti...
Zoran Đajić a leveléhez képeket is csatolt, amelyek közül mi itt csak kettőt teszünk közzé, az egyik az látható, hogy a tetőn keletkezett rések eltüntetése gipsszel...
Egy szempillantás alatt zuhant le az újvidéki vasútállomás bejárata feletti tetőszerkezet pénteken délben. A legfrissebb információk szerint tizennégy halottja van a tragédiának, mintegy harmincan megsérültek. A...