Connect with us

Szerbia

A Kléber téren fogadták a Strasbourgba érkező szerb diákokat

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A diákok célja, hogy európai intézményekhez forduljanak, és nemzetközi figyelmet kérjenek az ügy kivizsgálásához. A csoport április 3-án indult el Újvidékről, és több mint 1400 kilométert tett meg, hat országon áthaladva

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Megérkeztek a szerb diákok Strasbourgba
Megérkeztek a szerb diákok Strasbourgba
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Tizenhárom napig tartó kerékpáros út után, április 15-én este megérkezett Strasbourgba az a mintegy 80 szerbiai egyetemista, aki Újvidékről indult el, hogy felhívja a figyelmet a 2024. november 1-jén történt újvidéki tragédiára, amelynek következtében a vasútállomás leomló előtetője 16 emberéletet követelt.

A diákok célja, hogy az európai intézményekhez forduljanak, és nemzetközi figyelmet kérjenek az ügy kivizsgálásához. A csoport április 3-án indult el Újvidékről, és több mint 1400 kilométert tett meg, hat országon áthaladva.


Fogadtatás a Kléber téren

A kerékpárosok Strasbourg központi terére, a Kléber térre érkeztek meg, ahol több mint száz fő – főként a helyi szerb közösség tagjai, valamint Svájcból, Bázelből és Párizsból érkezett támogatók várták őket.

A fogadtatás során vörös szőnyeget terítettek le, a résztvevők szerb zászlókat lengettek, és transzparenseket tartottak a magasba, köztük a megmozdulás szlogenjével: „Pumpaj” (Pumpálj!).

A résztvevők szállását előzetesen megszervezték a Strasbourgban élő szerb állampolgárok önkéntes felajánlásai révén. A helyiek a saját lakásaikba fogadják be a kerékpárosokat, több esetben egyetemisták vagy családok biztosítanak éjszakai elhelyezést és étkezést számukra.

A diákok április 16-án, délelőtt 11 órakor terveznek az Európa Tanács épületéhez vonulni. A program részeként 16 perces néma csenddel emlékeznek meg az újvidéki áldozatokról.

A résztvevők célja, hogy tájékoztassák az európai illetékeseket az egyetemisták álláspontjáról, és átadják nekik a kéréseiket. Arról, hogy hivatalos fogadásra sor kerül-e, egyelőre nincs visszaigazolás.

Háttér

A 2023. november 1-jén történt tragédia során a vasútállomás fedett részének leszakadása következtében 16 ember halt meg. Az eset óriási visszhangot váltott ki, számos tüntetést eredményezett, és több civil szervezet, valamint ellenzéki politikai szereplő is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, eredménytelenül.

A kerékpáros menet résztvevői szerint az európai nyilvánosság bevonása szükséges ahhoz, hogy az ügy ne merüljön feledésbe, és megfelelő intézményi reakció történjen.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország22 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap