Connect with us

Szerbia

Most lesz egy kis kormánypárti gyaloglás, Vučić ezt kívánja?

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Tanjug „túlfűtött tudósítása” szerint a koszovói szerbek több mint 250 kilométert gyalogolnak azért, hogy ezzel a gesztussal mutassák ki hazájuk, Szerbia iránti szeretetüket, miközben büszkén viszik a szerb trikolórt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Hátizsák szinte szál se, viszont frissen vasalt zászló annál több. Belgrádba indult kétszáz koszovói szerb - szombatra akarnak felérni - gyalog
Hátizsák szinte szál se, viszont frissen vasalt zászló annál több. Belgrádba indult kétszáz koszovói szerb - szombatra akarnak felérni - gyalog (Forrás: Kosovo Online/Kurir)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb kormánypárti média nagy garral számolt be arról, hogy több mint 200 szerb indult el gyalog reggel Koszovóból – illetve szerbesen: a Koszovó és Metóhia Autonóm Tartomány területéről – Belgrád felé, hogy szombaton részt vegyen a szerb fővárosban tartandó nagy népi gyűlésen, amelyet március 28-a helyett végül április 12-én tartanak meg.

Ha megtartanak, merthogy Aleksandar Vučić szerb elnök már számtalan alkalommal jelezte a népi mozgalmának megindítását, amibe sorozatosan belebukott, így ezt már komolyan sem lehet venni.


A készülődés azonban némileg mégis valamivel nagyobb, mint korábban volt: már be is jegyeztették az új szervezetet – két néven is –, az egyikben az elnök neve is szerepel mint hívószó, ez bizonyosan többeket taszít, mint amennyit vonz, és van már kezdeményező bizottság is.

Elöljáróban csak annyit, hogy ha a koszovói gyalogosok fel szeretnének érni jövő szombatra Belgrádba, akkor eléggé szedniük kell a lábukat, mert napi 60–70 kilométert kell megtenniük, ami 14–16 órás gyaloglást jelent. Koszovói szerb hős legyen a talpán, aki ezt teljesíteni tudja – úgyhogy ez inkább propagandafogás, mint valós szándék.

„Emberi számítás” szerint kitartó tempóban napi 40–50 km az, amit jól edzett emberek több napon át képesek teljesíteni. Ennél több – különösen egymás után többször – már extrém fizikai megterhelésnek számít.

Az elnököt és az államot támogatják

Az útra kelő koszovói szerbek elmondták a szerb elektronikus médiának, hogy ezzel a gesztussal Aleksandar Vučić elnököt, valamint a Népért és Államért Mozgalmat szeretnék támogatni, amely több éves vajúdás után talán végre megszületik.

A Tanjug szerb hírügynökség kormányoldalon sokat idézett beszámolója szerint Ivan Cvetković, aki Novo Brdo közeléből indult, elmondta: az emberek azért mennek Belgrádba, hogy támogassák az elnököt és az államot, aki és amely mindig mellettük állt „Koszovóban és Metóhiában”.

– A rossz idő, az eső és a hó nem fog minket megállítani abban, hogy elérjük célunkat, és élve, egészségben megérkezzünk a szombati nagygyűlésre. Mi, Koszovó és Metóhia lakói, Belgrádban is megvédjük érdekeinket, mert hazánkat egyszerre kívülről és belülről is támadások érik. Ezek a fiatalemberek, akik mögöttem állnak, Koszovó és Metóhia minden részéből érkeztek. Éljen Szerbia és elnökünk, Aleksandar Vučić

– mondta az átszellemült Cvetković a Tanjug tudósítása szerint, amelyben az olvasható, hogy a „bátor gyalogosok” Észak-Mitrovicából, Gračanicából, a számunkra nem túl kedves Zvečanból, Zubin Potokból és Leposavićból indultak.

A hátsó fertálynak már nem jutott szép zászló, másmilyen sem

A hátsó fertálynak már nem jutott szép zászló, megviselt sem

A Mitrovicából származó Milan Rajek úgy nyilatkozott, hogy az emberek az északi és déli területekről is egységesen, az eső és a hó ellenére is összegyűltek, hogy elinduljanak Belgrád felé, és részt vegyenek a nagy gyűlésen.

– Szeretnénk támogatásunkról biztosítani a köztársasági elnököt, mert mindig mellettünk állt a legnehezebb időkben is, akárcsak az államunk. Ma nyugodt tempóban indulunk Belgrád felé, körülbelül 200-an vagyunk, és reméljük, hogy az időjárás ellenére is mindannyian épségben odaérünk

– mondta Rajek. Hozzátette, hogy haladásuk attól függ majd, hogyan érzik magukat az emberek.

– Meglátjuk, hogyan bírják az emberek, ez a legfontosabb. Közel 300 kilométert kell gyalogolnunk. Lesznek megállók reggelire, ebédre, és az egészségi állapotunktól függően haladunk tovább. Remélem, hogy szombaton élve és egészségben érünk Belgrádba

– tette hozzá Rajek. Itt jegyezzük meg, hogy elméletileg a gyalogos útvonal lehet 300 km, ha valaki árkon-bokron keresztül halad – de ez komoly fizikai erőnlétet és helyismeretet igényel.

A Tanjug „túlfűtött tudósítása” szerint a koszovói szerbek több mint 250 kilométert gyalogolnak azért, hogy ezzel a gesztussal mutassák ki hazájuk, Szerbia iránti szeretetüket, miközben büszkén viszik a szerb trikolórt.

A kemény mag, szintén frissen vasalt transzparenssel

A kemény mag, szintén frissen vasalt transzparenssel

A hírügynökség szerint ez nem az első alkalom, hogy a koszovói szerbek gyalog indulnak Belgrádba, száz kilométereket megtéve, hogy kifejezzék támogatásukat Szerbia és Vučić iránt. Hasonló akcióra a Tanjug szerint 2023-ban és 2019-ben is sor került.

Gyaloglás hátizsák nélkül

Hazafias megnyilatkozásokat még hozott bőven a szerb kormánypárti média, miközben a közösségi oldalakon eléggé hitetlenkedve fogadták a Vučić-barát sétát: az interneten olyan megjegyzések is megjelentek, amelyek szerint a Belgrádba induló emberek esetében valami nagyon fontos hiányzik a „nagy gyalogláshoz”.

– Úgy indultak el gyalog Koszovóból, hogy (szinte) egyetlen hátizsák sincs náluk, kezüket zsebre vágva mennek, alig várom, hogy valaki lefotózza őket, amint beszállnak a buszokba

– írta egy epés kommentelő, de rajta kívül is sokan gyanúsnak találják, hogy a sétálók emberek szinte semmit sem visznek magukkal, mintha csak egy félórás kiruccanásról lenne szó.

Egyesek azt is megjegyezték, hogy a legtöbbjük kapucniban vagy sapkában van, mintha rejtőzködnének, és hogy az útra kelők között alig látnak nőket, talán egy sincs.

A kommentelők közül többen úgy vélik, hogy ez csak Vučić elnök újabb próbálkozása arra, hogy lemásolja a blokádban lévő diákok akcióit – de szerintük ez aligha sül el jól.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap