Szerbia
Vučić: Budapest esetében ugyanaz a kézjegy & a hangágyú
Vučić elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a hatóságok hangágyúkat vetettek volna be. Szerinte a rendőrök mindent elviseltek anélkül, hogy gumibotot vagy más erőszakos eszközt alkalmaztak volna, szerinte még vízágyú sem volt, nemhogy hangágyú. A szerb elnök a budapesti „háromszázezres tüntetésre” reagálva Leni Riefenstahl stílusát emlegette

A szerb elnök kimondottan nyugodtan jelent meg az újbelgrádi Szerbia Palotában (Palata Srbije), hogy reagáljon a néhány órával korábban befejeződött egyetemista tüntetésre. Beszédében hangsúlyozta, hogy sikerült megőrizni a békét, úgy hogy egyetlen gumibot sem került elő, és vízágyúkat sem vetettek be, nemhogy hangágyút, amihez hozzátette, hogy véleménye szerint az emberek belefáradtak a blokádokba.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Elmondása szerint néhány tucat ember ittas állapotban továbbra is rendőröket és másokat zaklat az Úttörő parkban (Pionirski park), ezért tartják a sajtótájékoztatót a külvárosi Szerbia Palotában. Kiemelte, hogy a tiltakozások során ugyan nagy mennyiségű negatív energia, düh és harag mutatkozott meg a hatóságokkal szemben, de nem történt haláleset, és még súlyos sérülés sem.
Tájékoztatása szerint összesen 56 ember szorult orvosi ellátásra, közülük 44-en a Sürgősségi Központban, 11-en a Zvezdara Klinikai Kórházban kerültek ellátásra, egy pedig Zimonyban. Arról is beszámolt, hogy 22 személyt vettek őrizetbe, akik bűncselekményeket követtek el mások, illetve az állam tulajdona ellen, valamint rendőröket és más embereket támadtak meg.
Az elnök arról is beszélt, hogy a biztonsági szervek különböző becslései alapján a tüntetéseken 88 000 és 107 000 közötti ember vett részt. Kiemelte, hogy meglepően sokan érkeztek a vidéki térségekből, nemcsak Közép-Szerbiából, hanem az ország északi területeiről is.
Véleménye szerint a rendőrség és a biztonsági szolgálatok kiemelkedő munkát végeztek, hiszen biztosították minden résztvevő biztonságát. Hozzátette, hogy büszke rájuk, mert heteken át tartó megfeszített munka után is felelősségteljesen látták el a feladataikat.
Megjegyzendő, hogy a szerbiai alkotmány szerint mindez nem tartozik az elnöki hatáskörbe, a tüntetésekről vagy a miniszterelnöknek vagy a belügyminiszternek kellett volna sajtótájékoztatót tartania, és nem az államfőnek, hiszen erre nincs felhatalmazása.
Alcímek
A traktorok és a hangágyú
Vučić elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a hatóságok hangágyúkat vetettek volna be. Szerinte a rendőrök mindent elviseltek anélkül, hogy gumibotot vagy más erőszakos eszközt alkalmaztak volna, még vízágyú sem volt.
Görögország 2021-ben új migrációellenes arzenált telepített a görög-török határra, beleértve a kamerákat, a radarokat és a több mint 5 méter magas acélkerítést, amellyel egy 40 kilométeres szakaszon akadályozzák a migránsok belépését Törökország irányából.
A görögök hangágyúkat (Long Range Acoustic Device, LRAD) is vittek a határra, amelyek használata ellen tiltakoztak az emberjogi szervezetek. Erről itt írtunk.
A hangágyúkat általában páncélozott teherautókra szerelik a rendőrök. A szerkezet olyan fülsiketítő hangot bocsát ki, ami a sugárhajtású repülőgépek motorjának hangjához hasonlít.
A jogvédők szerint a 162 decibel erősségű hanghullámok fájdalmat és sokkot okozhatnak az emberi szervezetben, ezért használatuk nem etikus.
Hallgasd meg, hogy milyen hangot ad ki a hangágyú
Ennek ellenére több országban is használják ezeket az eszközöket tömeges megmozdulások megakadályozására, de a repülőterek vagy a naperőfarmok védelmére is a vadállatokkal szemben.
Az Egyesült Államokon kívül Csehország, Németország, Japán, Lengyelország, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Szerbia és Görögország is szerzett be hangágyúkat, persze, más-más célra.
Elmondása szerint az Úttörő parkba több mint 60 robbanóeszközt és fáklyát dobtak be a támadók, és sok erőszakos cselekmény történt már az előző napok folyamán is.
Elmondása szerint több mint 100 traktort rongáltak meg vagy semmisítettek meg a támadók, bár ezek a járművek a (parkban tartózkodók esetében) a védelmet szolgálták, és a tömeg előre nyomulásának megakadályozására használták volna őket, hogy elkerüljék az összetűzéseket a parkban lévő fiatalokkal, akik „tanulni akarnak”.
Kiemelte, hogy azokat, akik ebben a rombolásban részt vettek, felelősségre vonják.
Az elnök hangsúlyozta, hogy az egyetemisták tüntetése nem volt hivatalosan bejelentve, ami sok problémát okozott a hatóságoknak, ellentétben a kormánypárti diákok megmozdulásával.
Dicsérte a biztonsági erőket, amelyek szerinte bölcs és megfontolt hozzáállást tanúsítottak, és nem dőltek be az ellenzék „manipulatív médiahadjáratának”, amely álhírek terjesztésével próbálta meg destabilizálni az országot.
Vučić: Sikerült megőrizni a békét
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy rendkívüli jelentősége van annak, hogy a gyermekek visszatérjenek az iskolába, a hallgatók pedig az egyetemekre.
Elmondása szerint teljesítette az egyetemisták harmadik követelését, amely a kezdeti – főleg újvidéki – demonstrációk alkalmával letartóztatott személyek kegyelemmel való szabadulására vonatkozott, azonban keserűen megbánta ezt a döntését, és a legnagyobb hibájának nevezte.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a szerb kormány minden akadály ellenére sikeresen megőrizte a békét, függetlenül attól, hogy mi állt a háttérben. Véleménye szerint Szerbia nem omlott össze, és továbbra is támogatni tudja saját népét. Köszönetet mondott azoknak a millióknak, akik aggodalommal figyelték az eseményeket, de türelmet és kitartást tanúsítottak, bizonyítva, hogy képesek meghallgatni és megérteni a másik fél követeléseit.
A tüntetők vagy a provokátorok megmászták a „kormányzati traktorokat”
Hozzátette, hogy reméli, a másik oldal is tanúbizonyságot tesz majd arról a demokratikus hozzáállásról, amelyet szerinte ezen a napon nem mutattak meg, amikor traktorokat rongáltak meg és sértegették az ellenkező oldalt a parkban. Megjegyezte, hogy az alsónemű levételéről szóló jelenettel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni, ilyesmi bárhol megtörténhet.
Vučić számára az volt a legfontosabb, hogy sikerült megvédeni Szerbiát, valamint biztosítani a közbiztonságot és a békét, amihez hozzátette: az emberek most már látják, hogy a hazugság nem győzhet, bármennyire is finanszírozzák.
Hazugság, hogy elmenekült
Az elnök kemény szavakkal illette az ellenzék azon tagjait, akik szerinte álhíreket terjesztettek, és felháborodásának adott hangot, és hazugnak titulálta azokat, akik szerint ő elmenekült volna és elrejtette volna a családját.
Kifejtette, hogy bár a hazugságokat százszor is meg lehet ismételni, végül egy újabb hazugság mindig leleplezi az előzőt. Véleménye szerint mostanra már egyértelművé vált az emberek számára, hogy a hamis információk, bármennyire is külföldről finanszírozzák őket, nem tudják legyőzni az igazságot.
Arra is rámutatott, hogy az események során a gazdagok különösen dühösek voltak, és felvetette a kérdést, hogy vajon mit vétett nekik a kormány. Úgy vélekedett, hogy politikai paradigmaváltás zajlik, de hozzátette, hogy ennek részleteiről egy másik alkalommal kíván majd beszélni.
Elmondása szerint az események során mintegy 1500 ember került alkoholos befolyásoltság alá, de a hatóságok nem akarták őket eltávolítani, hogy utólag senki ne vádolhassa meg őket azzal, hogy erőszakot alkalmaztak.
Vučić arról is beszélt, hogy a szerbiai médiában egy erőteljes támadás indult a hatóságok ellen, amelyet szerinte egy bizonyos médiacsoport (az N1-ről és a United Groupról van szó) szervezett meg, célja pedig egy „színes forradalom” előidézése volt az országban.
Állítása szerint tisztában volt azzal, hogy a dezinformációs kampány miként változtatta meg a közhangulatot, és megjegyezte, hogy egyes városokban már az oktatás is megbénult.
Azt is hozzátette, hogy számtalan hamis információ terjedt róla és a kormányról, köztük az is, hogy az elnöki konvoj balesetet okozott Bor közelében. Kérdésként vetette fel, hogy ki és mikor látta ezt, hiszen – mint mondta – minden eseményt rögzítenek, így lehetetlen lenne egy ilyen balesetet eltitkolni.
A budapesti ellenzéki nagygyűlés kézjegye
Vučić hangsúlyozta, hogy a kormány minden eszközt biztosított a tiltakozó hallgatóknak, egyebek között ingyenesen (sport)csarnokokat is felajánlottak nekik. Véleménye szerint ugyanakkor az emberek belefáradtak az utcák blokádjába, és a többség inkább vissza akar térni a mindennapi élethez és munkához.
Megjegyezte, hogy az ellenzékiek jelentős anyagi forrásokkal rendelkeznek, hiszen hatalmas autókonvojok érkeztek Belgrádba, miközben csak kevés autóbuszt használtak.
Vučić emlékeztetett arra, hogy korábban már kijelentette: amíg él, nem fogad el átmeneti kormányt – és most is betartotta ezt az ígéretét.
A legitimitás kérdésével kapcsolatban azt monda, hogy bármikor készen áll arra, hogy ezt ellenőrizzék, és ha szükséges, 4-5 hónapon belül akár népszavazásra vagy választásokra is sor kerülhet. Hangsúlyozta, hogy felelősségteljes és komoly politikusként eltérően viselkedik az ellenfeleitől.
Budapestről szólva megjegyezte, hogy az ottani események mögött/alatt „ugyanaz az aláírás” állhat. Szerinte hasonló felvételek is készültek (Magyar Péter nagygyűlésének számait illetően, de ez nem lett konkretizálva).
– Biztosan észrevették, hogy ha felülről kilencven fokos szögben készülnek a képek, egészen más az eredmény, mint amikor Leni Riefenstahl stílusában filmeznek negyvenötfokos szögben egy repülő drónról (mozgó kamerával), amelynek talán azt kellene mutatnia, hogy egymillió ember van kint a tüntetésen
– tartott operatőri továbbképzést a szerb elnök.
– Egy dolog a benyomás, és más dolog a valóság
– tette még hozzá a sajtótájékoztató vége felé közeledve Vučić egy újságírói kérdésre válaszolva.

- Bosznia3 nap telt el azóta
Kísérlet Dodik letartóztatására, vér nélkül nem fog menni
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az Egyetem az Informer TV ellen: harc a becsületes sajtóért
- Szerbia5 nap telt el azóta
Pásztor szerint jó irányba változik a helyzet Szerbiában
- Szerbia4 nap telt el azóta
Porfirije: a szerb ortodoxia helye az Orosz Világban van