Fent és a lent (hír, fotó, história)

Azzal kezdenénk, amivel kezdjük is: cikkecskénk születésével azonos időben – úgy értesültünk – kerül Pesten első ízben vetítésre a RIEFENSTAHL c. dokumentumfilm. Ehhez kapcsolódik az, hogy március elsején, a Művész moziban tartott vetítés utáni közönségtalálkozón vesz majd részt Sandra Maischberger, a film producere, amire a Goethe Intézet és a Cirko Film együttműködésének jóvoltából kerül sor. (A további vetítések időpontjai természetesen megtalálhatók a neten!)

Olvasható a hírekben még, hogy ez a felettébb érdekes dokumű betekintést nyújt Leni Riefenstahl művészi örökségébe, a náci rezsimhez fűződő bonyolult kapcsolatába. Sorra megismerhetjük a bizonyítékokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a híres rendezőnő, nem kevésbé híres fényképész, mindent tudott a nácik működéséről, az elkövetett bűnökről. Bár hosszú élete utolsó percéig – naivitására hivatkozva – tagadta azt. Olyan képtelen régebbi állításokkal együtt, hogy például a fasiszták által halálra ítélt cigányok (romák) táborában pl. csaknem familiáris légkörben folyt anno a forgatás. (Tehát ő is látott boldog cigányokat… mennybe menni? /Hommage a…/)

A minden eddiginél teljesebb portré elkészítője, Andres Veiel ezek szerint zavartalan betekintést nyerhetett a Riefenstahl-hagyaték mintegy hétszáz doboznyi felvételből álló privát archívumába. Nyilván az 1936-os berlini nyári olimpiász filmanyagába is, ahogy egy óriási halom fotóanyagba. Merthogy a nácizmussal való nyilvánvaló együttműködése folytán leszálló ágba kerülő karrierje utolsó szakaszában már szinte kizárólag csak fényképezéssel foglalkozhatott Riefenstahl.

– Veiel számára tehát hozzáférhetővé válhatott mindaz a sok felvétel úgyszintén, amit lenti tömegekről a német híresség – akkor még forradalmi módon – hőlégballonból készített. Úgy tűnik, igazából ismerten és elismerten elsőként a világon.

Utóbbiak, a fentről medencébe levetődő olimpikonokon és másokon túl azok a magasból láttatott, madártávlatú riefenstahli „tömegjelenetek” jutnak az ember eszébe több képről, amelyek a minap Belgrádban voltak láthatók az ún. Dorćol plac (másképp: DORCOL PLATZ) fotókiállításán. – Jut eszünkbe a dolog kizárólag a képi hasonlóság, nem pedig az utcákon-tereken hömpölygő tömeg vélt politikai elkötelezettsége, esetleg „faji” hovatartozása okán.

Tehát fent a fotós, lent a nép „árja” – mindennemű félreértés nélkül! Ugyanott az újvidéki vasútállomás lángra lobbantó, tragikusan leszakadt „erkélyének” magasból készült fotója is megtekinthetővé lett.

Újvidéki vasútállomás a magasból (Fotó: Srđan Ilić)

Statisztikája szerint ezen a belgrádi Platzon huszonhat fotóművész állította ki munkáját. Olyan, akinek jelenleg központi témája a ritkán látott méretű és hangosságú, per pillanat még kérdőjeles kimenetelű, vajon erőszakos hatalmi beavatkozásba torkolló, egyáltalán miféle vég elé néző szerbiai tüntetéssorozat. (?) Azok a felvonulások, melyek tömegbázisát az egyetemi ifjúság látszik alkotni.

Ebben is emlékeztet az egész egykor volt történelmi ’68-ra, amivel kapcsolatban nem egy összehasonlítás, rávetítés, összecsendítés, szabályos rímeltetés akadt és akad.

A kiállítók között ott olvasható Imre Sabo v. Szabó Imre neve ugyancsak, akivel már itt régebben foglalkoztunk 1 eladó ház + 5 beavatott hölgy kapcsán. Szabóval, aki egykor többek közt Koszovó harcterén edződött, viszont nekünk ebből az alkalomból most Dragoljub Zamurović munkái mutatkoznak érdekesebbeknek.

Dragoljub Zamurović: Mostarska petlja

Mondhatni relevánsabbaknak. Zamurović fényképei, aki nem légbalonnal röppent a magasba, hanem a saját lábán mászott fel égbe szökő épületek tetejére, hogy megörökítse a lenti utcákon látványosan kifejezésre jutó elégedetlenséget. – Most is, ahogy régebben.

Egyik interjújában nevetve el is mesélte ő, hogy némely alkalommal odafönt az adott épület portása fogta szívességből a lábát, nehogy munka közben lebukfencezzen a mélybe.

– Esetleg olyan szaltót mutasson be, amilyenhez hasonló Leni Riefenstahl képein látható.