Connect with us

B A Balkanac

Hosszú, széles hasadás (Alkalmilag összeforrt. Filmszemle megint)

Mindeközben Belgrádban – tekintettel a körülményekre – egyelőre szeptemberre halasztották a FEST-et. A népszerű, azzal együtt nagymenő nemzetközi filmfesztivált

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A már teljesen halottnak hitt rendezvény a minap kiugrott sírjából, hogy újfent hódítson, megdobogtatva nézők egész seregének csüggedő szívét
A már teljesen halottnak hitt rendezvény a minap kiugrott sírjából, hogy újfent hódítson, megdobogtatva nézők egész seregének csüggedő szívét (Forrás: Facebook: Márta István)
Cikk meghallgatása

Boldog február havunk első felében: a maga teljes valóságában megtörtént csakugyan, méghozzá sok-sok néző örömére az immár 44. MAGYAR FILMSZEMLE. A már teljesen halottnak hitt rendezvény a minap kiugrott sírjából, hogy újfent hódítson. Megdobogtatva nézők egész seregének csüggedő szívét úgy, ahogyan azt (csak) a mozi tudja. Jó, kicsit elrugaszkodott, elszállt, túl boldog beszéd ez, de miért ne lehetne örvendeni egy kivételes, ritka pozitív fejleménynek, amikor az ellenkezőjéből már annyi van, hogy lehetetlen megszámolni. Láttunk eleget. – Hát nem? Hát de.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Szóval: Filmszemle, budapesti helyszínnel. Sok jó film, sok szép kategóriában. A változatosság gyönyörködtet, ugyebár?

Gyönyörködtetett, mert hát volt… volt ott minden, a megújult pénzforrásoknak köszönhetően. De hagyjuk csak most ki a bűnbakkeresést, az új mecenatúra üdvözletét, egyáltalában a mára már gyakorta nem szalonképes, önmagához is méltatlan politikai csatározást, meg ilyesmit. – Ahogy Muhi András producer, a szemle igazgatója elsősorban/úgyszintén hangsúlyozta: legalább erre az alkalomra el kellene ásni a csatabárdokat, s abban teljesen igaza volt.

Tehát megtörtént, tizenhárom év után megint. Megint & Szerencsére. Ahogy a sajtó már bővebben beszámolt róla szerte az országban – olvashattunk róla pl. a kultura.hu remek honlapján is –, lezajlott a dolog a Corvin moziban, ahol az elmúlt két év filmtermését mutatták be. Összesen százharminc alkotást, köztük premiereket is.

Már nem vesződnénk itt azzal, hogy az összes kategóriát az össz’ nyertesével együtt felsoroljuk, az azonban kihagyhatatlannak tűnik, miszerint a legjobb filmnek Reisz Gábor MAGYARÁZAT MINDENRE c. játékfilmje lett kikiáltva.

A sok egyéb díj mellett életműdíjat kapott TARR BÉLA, a külföldön is ismert és elismert magyar rendező, akinek mintegy negyvenéves pályafutását koronázták ezzel. Különdíjat, a Szemletanács különdíját pedig a rendszerváltástól idáig legnézettebb moziműnek számító, Herendi Gábor rendezte: FUTNI MENTEM c. alkotás kapta.

TARR BÉLA, a külföldön is ismert és mélységesen elismert magyar rendező

TARR BÉLA, a külföldön is ismert és mélységesen elismert magyar rendező

Ha felettébb alpári, a fentire mintegy sután, még inkább otrombán rímelni próbáló módon élcelődnénk, fogalmazhatnánk úgy is, hogy futottak még, ami viszont nem is lenne igaz. Hiszen például a színészi teljesítményekért járó elismerés ugyancsak első vonalban van. Márpedig ott a férfi kategóriában nyertes Hajduk Károly mellett – különben a hölgyek következhetnének előbb! – a női csapatban részrehajlásunk fő figurája, drága SZORCSIK KRISZTA színésznő vihette el a pálmát, amiért itt külön gratulálunk!

És akkor ma már nem hasad tovább…? – Ócska tréfa (persze ez is).

Igazából arról van szó, hogy Szorcsik a HASADÁS c. filmben alakított nagyot, amely nem tévesztendő össze a magyarul azonos című amerikai filmmel. Azzal, amelyik egy New York utcáin keletkezett, tkp. odaképzelt teljes felfordulással foglalkozik. Ez a magyar Hasadás (tehát magyar hajnal hasad!) Kasvinszki Attila rendező filmje, amelyben nincs erőteljes atombomba-pánik, viszont van egy ember, aki két szereplővel szeretné megcsinálni Csehovnak ama népszerű Három nővérét. Persze, az elképzeléstől a megvalósulásig rögös az út, mert az élet amúgy sem egy szimpla dolog… (Hm…)

Forrás: Facebook, Szorcsik Kriszta)

Csak ígérni tudjuk, hogy majd még foglalkozunk vele bővebben. Ami nyilván igaz zentai születésű, sokoldalú tehetségű Szorcsik művésznőnkre nézve is. – Mentségünkre szolgáljon ő már szerepelt hosszabban itt ominózus Balkanacunk szupersorozatában, az Elmecirkusz Sziveri-előadása kapcsán. De bővebben majd erről is „otom-potom”, ugyebár?

Azért természetesen elmondhatjuk, hogy ebből az alkalomból is tiszta szívből gratuláltunk Krisztának. Közben valami olyasféle furfangos kérdéssel zaklattuk, hogy éppen boldog-e? Mi van? Mit érez? Remek dolog, nem? Ne csukjuk be az ablakot? Huzat van…

Ő pedig így:

– Nem kell, nincs huzat… (Hülyéskedsz?) De hogy jobb emberré lettem-e ettől az elismeréstől, jobb-e a tegnapi önmagamnál? Egyértelműen nem. De úgy tűnik, hivatalosan is felkerültem a jó színésznők listájára. Természetesen nagyon örülök és hálás vagyok, hogy az ennyi év kihagyás után újra indult Magyar Filmszemlén megkaptam ezt a díjat. Egy olyan zsűritől méghozzá, amelynek szakmaisága nem kérdés számomra. Sorolhatnám nagy örömmel a jobbnál jobb alkotókat ebben a csokorban, akik szintén díjazottak lettek, de most csak a legnagyobbat mondanám. Azt, aki életműdíjat kapott: Tarr Bélát. Szóval, igen, jó volt ugyanott lenni vele. Illetve hát ugyanazon a helyen állni utána…

– Pár szót kérnénk tőled, a film létrejöttét röviden jellemző szót.

– Erről rögtön elmondható, hogy állami támogatás nélkül készült, teljesen független összefogással. Nagyon nagy kihívás volt forgatni, mert érzékeny témát feszeget és ahhoz, hogy ne csak közhely szintjén beszéljünk a problémákról, maximálisan fel kellett vállalni önmagunkat. Viszont helyenként, amikor a cselekmény megengedte, lehetett lubickolni a szerepekben.

– Vágyaid a jövőre nézve?

– Szeretnék még sokat forgatni. Olyan más a mozi, mint a színház, én meg úgy szeretném még jobban megismerni ezt a műfajt. Meg amit még szeretnék, hogy érkezzenek megkeresések, legyen munka, mert azt hiszem, úgy nyerne igazán értelmet e díj.

Közönség

Közönség (Forrás: Facebook, Karácsony Gergely

ZÁRÓKÉP: ANDALÚZIA.

Végezetül ugyanis megkerestük a magyar filmszakma egyik legprominensebb figuráját, Durst György producert, a Mediawave Alapítvány elnökét, a 44. Magyar Filmszemle egyik zsűritagját, aki nekünk többek közt a dokumentumfilmek kategóriájáról beszélt, mi pedig ezt ragadtuk ki ide. Ő vajon mit preferált a dokufilmek közül. (Durst György régóta, családjával együtt Andalúziában él, abban a különleges fénytörésűben, ahová legendás Luis Buñuel a maga szürrealista kutyáját képzelte, de most inkább maradjunk a valóság közelében! /vagy legalábbis annak a közelében, amit annak képzelünk…/.)

DURST: Hát nem is tudom, mit mondjak… mert a zsúfolt program miatt nem tudtam más műfajú filmet megnézni a szemle ideje alatt nagyon, mint kixet és kexet, meg hasonlót. A zsűri döntéseit nem akarom minősíteni, néhányat a vetített filmek közül kiemelnék, amit korábban láttam.

(Némi torokköszörülés, majd:)

Nekem a KIX c mozi nagy élményt jelentett. Mikulán Dávid és Révész Bálint filmje. Mert ha valakik nyolc-kilenc éven keresztül tudnak és akarnak filmezve követni egy sorsot, eleve nagy elszántságot kíván és tiszteletet ébreszt bennem. Sanyi, a mostoha körülmények között élő utcagyerekből bűnelkövetővé váló kamasz sorsa pontos látlelet a szegénységről és a sokszor azzal együtt járó bűnbeesésről.

Kix film

Hasonlóan szól a kiszolgáltatott rétegek egyik alakjáról a FANNI KERTJE c. film. Somogyvári Gergő szintén hosszabb időn keresztül követi kamerájával Fanni, a transznemű fiatal és Laci kapcsolatát az erdő szélére épített kunyhójukban, elzárkózottan a kültől.

Ugyanúgy különös világot ismerhetünk meg Füredi Zoli LEGBELSŐ ÁZSIA című filmjéből: Mongolia tájait, ahol az „együtt építjük a szocializmust” csalfa eszménye máig tartó baráti, szerelmi kapcsolatokat teremtett. Benne az ősi hagyományok tisztelete arra készteti a rendezőt, hogy hibáját helyrehozandó, amellyel korábbi útján megsértette a folyó szellemét és most attól sántikál, újra elzarándokoljon a helyszínre, remélve, ki tudja engesztelni. A szemlén találkozva kérdeztem tőle, hogy na, mi van a lábaddal? – Kicsit jobb – válaszolta kurtán, majd elbicegett a büfé felé…

A BOLDOGSÁG ÜGYNÖKE Bhutánban készült, ahol a lakosságot időről időre kérdezőbiztos ügynökök keresik fel, hogy a központilag kreált kérdésekre adott válaszok alapján pontozzák a lakosság boldogságindexét. A filmben az egyik ilyen ügynököt kísérik útja során a rendezők, s a film végére kiderül, hogy ő maga azért nem olyan boldog. Ez a film – nem tudom miért, de – eszembe juttatta a magyar nemzeti konzultációs kérdések köré kerekíthető meséket…

Végül: a TEJUTCAGYEREK című filmet szívből ajánlom minden Baksa-Soós Jánosról és a Kex együttesről valamit is hallott embernek. Január Herceg – ahogy Berlinben, meg a pesti avantgárd körökben is ismerték zenészként, képzőművészként – mély nyomot hagyott generációmban. Ő maga is beszél a filmben, miközben barátai, rokonai, tisztelői megszólalásukkal közelebb hozzák a zsenit. Közelebb hozzánk, nézőkhöz.

Persze, néhány rövidfilmet is említhetnék, de általános képet, trendeket nem igazán tudnék mondani. Ugyanakkor bízzunk abban, amit Kertész Márta, a Magyar Mozi Tv szerkesztője ígért Facebook-hozzászólásában: a filmek láthatóak lesznek majd a képernyőn, és az lesz majd az igazi megmérettetés.

P.S. Mindeközben Belgrádban – tekintettel a körülményekre – egyelőre szeptemberre halasztották a FEST-et. A népszerű, azzal együtt nagymenő nemzetközi filmfesztivált.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7