Lassan kocsis, hogy a kocsi… (R. M. új fényes díja kapcsán)

Tradíció és interpretáció: a múlt hangja a színpadon

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

– A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, hagyományainkat megélni kell – mondta a minap KOSSUTH-DÍJBAN részesült RÚZSA MAGDOLNA, azaz Rúzsa Magdi énekesnő egyik távolabbi, a YouTube tanúsága szerint 2016 v. 17-es felvételén. Egy fellépésen, amikor is a pop-rockot háttérbe szorítva: kísérő együttesével a népdalra helyezte a hangsúlyt.

Tehát a hagyományt megélni kell, domborította ki, s ezzel tulajdonképpen mintegy ráépült a tradíció egyik legkiválóbb teoretikusának, T. S. Eliot angol költőnek és esszéistának arra a híres gondolatára, miszerint a hagyomány nem egy végérvényesen elmúlt valami. Egy kimúlt akármi, hanem a jelenig érő, azzal kölcsönhatásba lépő, a jelenben is munkáló erő, amelyet a legérzékenyebb művészek épp a saját jelenidejükben élnek meg és használnak fel alkotási folyamataikban.

Pont így vélekedett hát – ahogy fentebb olvasható – az Átokföldje és több más világhírű mű, többek közt a J. Alfred Prufrock szerelmes éneke c. költemény szerzője, aki szerint különben az egész európai irodalom Homérosztól kezdve egyfajta szimultán egységet alkot. Így a literatúra nem elszigetelt művek halmaza, hanem egy élő, szerves és dinamikus rend.

Lassan kocsis, hogy a kocsi… (Forrás: YouTube)

– Valahogy úgy, ahogy a néphagyomány legjobb alkotásai is valamiféle dinamikus rendet alkotnak, még akkor is, ha „darabonként” kevésbé tudjuk mindig (akár relatíve) pontos időhöz és megnevezhető szerzőhöz kötni őket. Ahogy például épp a LASSAN KOCSIS, HOGY A KOCSI NE RÁZZON kezdetű éneket, a magyar népzenekincs eme becses darabját (sem tudjuk).

A dalt, amely egyre gyakoribb munkatársnőnk, szeretett és nagyra tartott Mesterséges Intelligencia kisasszony szerint elsősorban Somogy megyei eredetű, azonban bukkantak már rá a bihari tájegységben is, nem utolsósorban a Vajdaságban. Úgy tudják azok, akik foglalkoztak már behatóbban a kérdéssel, hogy az idők folyamán népdalként, illetve népies műdalként, azaz nótaként is rögzült a köztudatban.

Bár szerkezete és szövegvilága alapján népdalként kezelik, stílusa közel áll a 19. századi népies műdalokhoz, amelyek gyakran érzelmes szerelmi témákat dolgoznak fel. – Tengernyi tengermély szerelmi bút és bánatot biggyesztett ajakkal bőven sugároz.

A dalt elsősorban Somogy megyei eredetű, azonban bukkantak már rá a bihari tájegységben is, nem utolsósorban a Vajdaságban

Ami pedig a kortárs adaptációkat illeti: a szélesebb közönség számára Lajkó Félixnek és Rúzsa Magdolnának köszönhetően vált újfent elérhetővé és értelmezhetővé ez a dal, amelyet itt alkalmilag felidézni igyekszünk. Egy szerelmi bánattól ugyancsak szenvedő ember kérését a kocsis felé, hogy sürgősen fékezzen be.

Tkp. lassabban hajtson, nem kell annyira paskolni a Rárót…

Lassan kocsis, hogy a kocsi ne rázzon,
Hogy a babám gyönge szíve ne fájjon.
Nincs az úton se patika, se gyógyszer, se orvos,
Babám gyógyít, nem a katonaorvos.

A továbbiakban pedig (többek közt):

Beteg vagyok, a szerelëm betege,
Két szép szëmmel vagyok mëgverve,
Két szép szëmmel vagyok mëgverve, mëgverve,
Nem gyógyít meg csak a babám szerëlme.

A másik dalról – a Még azt mondják címűről – ugyanakkor, amely szóban forgó felvételen szerepel, s amelynek előadása közben Rúzsa Magdi egy cserregő kerepelőt forgat ütemesen a feje felett, mintha valamiféle újabb támadásba szeretne lendülni, majd a következő győztes alkalommal.

De szívből jövő kis incselkedést félre: GRATULÁCIÓ, KEDVES MAGDI!