Miért kellene Kanadának csatlakoznia az EU-hoz?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Emmanuel Macron újabb találkozót szervezett, Magyarországot ezúttal sem hívta meg, meghívta viszont Kanadát, mint „lehetséges uniós tagállamot”. Ez persze erős túlzás, de nem csak a mi fejünkben fordult meg Kanada europaizálása. Igazából a brit liberális Economist írt erről egy érdekes cikket, miután Donald Trump rárúgta az ajtót a kanadaiakra.

A „whiskyháborúk”

A nemzetközi konfliktusok történetében kevés olyan eset akad, amely oly csekély hatással lett volna a világhelyzetre, mint a „whiskyháborúk”, amelyek során Kanada és Dánia negyven éven keresztül állt szemben egymással.

Az 1984-ben kirobbant szokatlan vita egy mindössze egy négyzetkilométeres szigetet érintett, amely egy jeges északi csatornában fekszik, elválasztva Grönlandot (ma Dánia önkormányzattal rendelkező része) és a kanadai Nunavut területét.

Van egy sziget, amely vitatott terület Kanada és Dánia között. Mindkét ország hadserege időnként ellátogat oda, hogy eltávolítsa a másik fél zászlaját, és egy üveg dán snapszot vagy kanadai whiskyt hagyjon hátra. Ez történik, amikor rendes országok harcolnak egymással

Mindkét fél a sajátjának tekintette a sziklát. Míg egyes országok számára ez casus belli lehetett volna, a két északi nemzet esetében a diplomáciai jómodor gyakorlására adott okot.

A kanadaiak whiskyvel és zászlókkal jelölték meg a területüket, míg a dánok úgy érvényesítették szuverenitásukat, hogy elfogyasztották a kanadai piát, majd saját snapszukat hagyták ott, hogy a kanadaiak azt élvezhessék.

Lövések helyett olykor udvarias levelek cseréltek gazdát. Amikor a vita fárasztóvá vált, egy munkacsoport évekig tárgyalt a sziget kettéosztásáról, ami végül 2022-ben véget vetett az „ellenségeskedéseknek”.

Barátok kellenek, nem ellenségek

Ha valakinek ilyen ellenségei vannak, kinek van szüksége barátokra? Azonban mint kiderült, Európának és Kanadának is szüksége lehet új szövetségekre.

Donald Trump január 20-i visszatérése a Fehér Házba vámokat és nacionalista szólamokat vetít előre, ami mindkét észak-atlanti parton idegességet kelt.

Az Európai Unió peremén fekvő országok újragondolják kapcsolatukat a közösséggel. Svájc szorosabb szövetségre lépett, Izland pedig 2027-ben népszavazást tart a csatlakozásról.

Grönland, amely 1985-ben hagyta el az EU-t, miután autonómiát kapott Dániától, szintén fontolóra veheti a visszatérést, különösen Trump feltűnő érdeklődését látva a terület iránt. De talán éppen Kanadának van a legtöbb oka az aggodalomra.

Trump azzal hergeli szomszédját, hogy Amerika 51. államává válik, és miniszterelnökét, Justin Trudeau-t „kormányzónak” nevezi.

Az ottawai és európai illetékesek egyeztetéseket folytatnak arról, hogyan kezeljék Trump újabb ciklusát. Van azonban egy kézenfekvő megoldás mindkét fél számára: az EU hívja meg Kanadát 28. tagállamának.

Kanada és az EU: Nem is olyan abszurd ötlet

A CanadEU ötlete – bár nem teljesen magától értetődő – már Trump előtt is létezett. Kanada hatalmas, természeti kincsekben gazdag, ám viszonylag ritkán lakott ország, míg az EU kicsi, zsúfolt és ásványkincsekben szegény.

Az EU szabályai ugyan kikötik, hogy csak „európai államok” csatlakozhatnak, de a kanadaiak kulturálisan tekinthetők tiszteletbeli európaiaknak. Az ország három hullámban is megtapasztalta az európai gyarmatosítást, kezdve a vikingek rövid betörésével.

Ahogyan az európaiak, a kanadaiak is hisznek a piacgazdaságban, de úgy vélik, hogy azt a jóléti államoknak kell kordában tartaniuk.

Kanada és az Európai Unió hasonló ajánlatokat kínál az állampolgárainak: magas adók, kusza parlamenti politika (Kanada hamarosan valóban új „kormányzót” kaphat, tekintve Trudeau népszerűtlenségét), valamint jó életszínvonal mindenki számára. (?)

Mindkét térség szabad kereskedelmet folytat, aggódik a klímaváltozás miatt, és elutasítja a fegyvertartást, a halálbüntetést és az orosz agressziót. De Európa is profitálhat a Kanadával való szorosabb együttműködésből, nemcsak Quebec stratégiai juharszirup-készlete miatt.

Az Európai Unió ily módon történő bővítését könnyebben elfogadtatná az a gondolat, hogy az uniós terület megháromszorozódik, miközben a lakosság csupán 40 millió kanadaival bővülne a 440 milliós unióban.

Az EU népsűrűsége így az amerikaihoz közelítene – feltéve, hogy elegendő görög vagy belga vállalja, hogy a zord északra költözik.

Európa energiahiánnyal küzd, Kanada pedig bőségesen rendelkezik olajjal, gázzal és vízenergiával. Egy gazdag új csatlakozó stabilizálná az EU pénzügyeit is.

Franciaország, amely hagyományosan ódzkodik az EU bővítésétől, örömmel fogadna egy új francia nyelvű tagállamot – vagy legalábbis Quebec csatlakozását, amely újra a függetlenségét fontolgatja.

III. Károly király, a kanadai uralkodó/államfő fogadása az eu-konferenciákon azoknak tetszene, akik még mindig a Brexitet gyászolják. Az európaiak tanulhatnának Kanadától, hogyan lehet úgy engedélyezni a bevándorlást, hogy a lakosság inkább elfogadja, mint eltűri, bár a lakhatási válság az utóbbi időben megingatta ezt a konszenzust.

Kanada őslakosokkal kapcsolatos politikája is tanulságos lehetne Európa számára (bár az „ősnemzetek” tagjai talán nem örülnének a volt gyarmatosítókhoz való szorosabb kapcsolatoknak).

Kanada csendes-óceáni kapcsolatai – részben az Ázsiából érkező nagyszámú bevándorlónak köszönhetően – kiegészítenék Európa regionális fókuszát, az euró pedig sokkal globálisabbnak tűnne, ha Vancouverben is elfogadnák.

EU-tagság vagy szorosabb együttműködés?

Európának is lenne mit tanítania Kanadának. Az unió versenyjogi rendszere sokkal hatékonyabban tartja életben a piaci versenyt a banki, légiközlekedési és telekommunikációs ágazatokban, így az európaiak jobb üzleteket köthetnek, mint a kanadaiak.

Kanada ugyan beszél a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről, de valójában nem tett sokat ennek érdekében, míg Európa kibocsátása a csúcsértékhez képest több mint egyharmaddal csökkent.

Az EU egységes piacot teremtett (minden hibájával együtt), amelyben a belső kereskedelem gyakran egyszerűbb, mint Kanadán belül, ahol a 13 tartomány és terület között sokszor bonyolultabb az árucsere.

Az európai NATO-tagállamok összesített védelmi kiadásai már meghaladják a GDP 2%-át, míg Kanada mindössze 1,4%-ot költ védelemre.

Ha mindezek ellenére az EU továbbra is kitart amellett, hogy csak európai országok csatlakozhatnak, Kanada pedig vonakodna attól, hogy csatlakozzon egy olyan vámunióhoz, amely veszélyeztetné létfontosságú amerikai kereskedelmi kapcsolatait, lehet hogy a CanadEU geopolitikai kísérlet marad.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne lehetne az EU és Kanada viszonyát tovább erősíteni. Kanada már most is részt vesz több európai programban, például a katonai és űrkutatási együttműködésben.

A Kanada–EU szabadkereskedelmi megállapodás, amely 2017-ben lépett hatályba, az unió legambiciózusabb egyezménye, de még mindig csak „ideiglenesen” érvényes, mivel tíz uniós ország nem ratifikálta a legfontosabb rendelkezéseit.

Ha Kanada nem is lesz EU-tag, legalább ezt a megállapodást véglegesíteni kellene.