Connect with us

Szerbia

MEGFÉLEMLÍTÉSEK: A családi egyet nem értés legfőbb oka Vučić

Úgy tűnik, hogy az összeveszítés első felvonását éljük. A hatalom számára a legnagyobb veszélyt éppen az eddig tapasztalható szinergia jelentette. Évtizedek óta nem fordult elő, hogy ennyi társadalmi csoport egyetértsen valamiben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Anyától örököltem a kritikus gondolkodást és a sípot - hirdeti ez a lány a transzparensén
A hatóságok megfélemlítési kísérletei, a tanárok fenyegetése és a szülőkre nehezedő nyomás sem törte meg a tiltakozókat (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

Először egy-egy egyetemi hallgatót, professzort próbáltak meg nyilvánosan lejáratni a hatalmi pártok által bekebelezett sajtóban, őket külföldi bérencnek titulálva, ellenségként bemutatva. A szerbiai ellenzéki pártok és azok képviselői elleni minta alapján az egyetemistákat is hasonló módon próbálták célkeresztbe helyezni, megvádolni őket azzal, hogy szeparatista szándékaik vannak.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Aztán amikor ez “nem jött be”, mert a tanárok elkezdték tömegével támogatni a diákokat, akkor a tanárokat fenyegette meg a minisztérium, méghozzá fizetésmegvonással. Úgy tűnik viszont, hogy ennek sem lett eredménye, mert a tiltakozások egyre látogatottabbak, a tüntetéshez egyre több oktatási intézmény csatlakozik.

Közben most már nemcsak az egyetemi hallgatókat hívták be informatív elbeszélgetésre, hanem az általános iskolás diákok szüleit is. Ami pedig a legszomorúbb, hogy bizony vannak olyan családok, ahol a szülő folyamatosan megpróbálja lebeszélni az egyetemista gyermeket a tüntetésről, mert azzal fenyegetik, ha a gyerek nem hagyja abba a “cirkuszolást”, anyuka elveszíti a munkahelyét.

S olyan családok is vannak, ahol a kamasz, vagy egyetemista gyermek egyszerűen megszakította a kapcsolatot az apjával, rosszabb esetben egyenesen kidobták otthonról. Az egyet nem értés oka pedig Vučić.

Egy új célcsoport: a gyerekek szülei

Az újvidéki Első Vajdasági Brigád Általános Iskolában a minap például azért tüntettek az oda járó diákok szülei, mert így akarták biztosítani támogatásukról az egyik tanárt és az egyik diák édesanyját, akiket “informatív beszélgetésre” hívtak be a rendőrségre.

Egy tanárt és az egyi szülőt "informatív beszélgetésre" hívták be a rendőrségre

Egy tanárt és az egyik szülőt „informatív beszélgetésre” hívták be a rendőrségre az újvidéki Első Vajdasági Brigád Általános Iskolából (Forrás: Vajdasági Iskolák)

Azt mondják, hogy az “elbeszélgetést” és egyáltalán az idézést megfélemlítésként élik meg, miután a tanár és a diák édesanyja is nyíltan támogatta a tanárokat a munkabeszüntetésben, az egyetemi hallgatókat pedig a követeléseik teljesítésében.

A Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) a tüntetések kezdetekor rendszeresen idézett be egyetemistákat, akiket mindenféle szervezkedéssel gyanúsítottak, de mostanra erről már leszoktak.

Állandó nyomásgyakorlás egy szabadkai középiskolában

A szabadkai Egészségügyi Középiskola tanárainak egy része és a diákok is hetek óta támogatják az egyetemi hallgatókat, de csatlakozniuk alig sikerült a blokádhoz és a tüntetéshez.

Az iskolából előbb az szivárgott ki, hogy az intézmény igazgatója nyíltan fenyegeti a diákokat: ha részt vesznek a tüntetéseken, nem érettségizhetnek le az idén.

A sajtó neki is szegezte a kérdést az igazgatónak: vajon igazak-e az értesülések, hogy fenyegeti a gyerekeket, de az igazgató csak annyit mondott: hogy nem akarja kommentálni a vádakat.

Ebből a helyzetből sikerült a tanároknak és a diákoknak eljutniuk oda, hogy a diákok plénuma többséggel megszavazta a blokádot, így ma már ebben az iskolában sincs tanítás.

A szabadkai Egészségügyi Középiskolában sincs tanítás

A szabadkai Egészségügyi Középiskolában sincs tanítás (Forrás: Vajdasági Iskolák)

Az igazgatónő viszont állítólag kivitte az iskolából a hivatalos pecsétet és az ügyvezető naplót, ahová a diákoknak hivatalosan be kellene jegyezni, hogy blokád van.

Közben egyes tanárok is részt vesznek az egyetemi hallgatók lejáratásában.

Az, hogy szó sincs szeparatista jellegű háttérmozgolódásról az egyetemi hallgatók tüntetései mögött, abból is kiviláglik, hogy ellenállásból és tüntetésből, de fenyegetésből is bőven jut Belgrádtól délre is, például Kragujevacban is.

A helyi Orvostudományi Karon például a tanárok arra vetemedtek, hogy erőszakos viselkedéssel vádoltak meg néhány diákot és azok szüleit, akik a blokádban részt vesznek.

Ezek a tanárok egyébként néven nevezik a diákokat, amikor fenyegetik őket, mindennek a következménye pedig az, hogy a diákok és a felnőttek állandó nyomásgyakorlásnak és fenyegetésnek vannak kitéve a mindennapokban és a munkahelyükön is.

Vučić miatt nem beszélek az apámmal!

– Megszakítottam a kapcsolatot apámmal, méghozzá Vučić miatt. Annyira vakon támogatja őt, hogy már nem tudtunk normálisan beszélgetni egymással. Amikor elmondtam neki, hogy nem normális, hogy ennyire vakon hisz annak az embernek, aki tönkretesz bennünket, sértegetni kezdett. Anyám hallgat, nem mer szólni, mivel az apám a főnök a házban

– ez csak az egyike azoknak az üzeneteknek, amelyet Tea Jagodić digitális művésznek küldtek arra a felhívására, hogy miként kúszott be és teremtett szakadékot a politika a családok életében. Mert bekúszott. Még a vajdasági magyarokéba is.

Paradox helyzet alakult ki a szerb társadalomban, hiszen ezzel egyidőben a tüntetések közelebb hozták egymáshoz a generációkat, a megmozdulásokon nagyon sok transzparenst látni: Itt van anya, hogy megvédjen téged, Anya tartja a hátát, és sorolhatnánk.

A nyugdíjasok az egyetemisták mellett tüntetnek Belgrád főterén

A nyugdíjasok az egyetemisták mellett tüntetnek Belgrád főterén (Forrás: X platform)

Emellett már a nyugdíjasszervezetek is nyíltan kiálltak az egyetemi hallgatók mellett – azt mondják, nem kell a nagymamának a szendvics, ő azért van itt, hogy az unokájának szármát (töltöttkáposztát) főzzön.

Az is nyers valóság viszont, hogy a közösségi oldalakon lakást keresnek egy-egy egyetemi hallgatónak, akiket kidobtak otthonról a tüntetések miatt.

Közben az Oktatási Minisztérium fenyegetése ellenére, hogy a sztrájkoló pedagógusoknak csökkentik a fizetésüket, csütörtökön mindegyikük számlájára megérkezett a megemelt fizetés – fele. Slavica Đukić Dejanović tárcavezető a Vreme hetilapnak úgy nyilatkozott: arról még nem született döntés, hogy a fizetés második részét csökkentik-e vagy sem.

Azt hozzátette, hogy “neki az a fontos, hogy a tantermekből kikerüljön a politika, a gyerekek pedig visszatérjenek az iskolapadba”. A szerbiai sztrájktörvény szerint a sztrájkoló tanügyi dolgozók 15 százalékkal kisebb fizetést kaptak volna azokra a napokra, amikor 30 perces órákat tartanak.

Arra viszont nincs precedens, hogyan “büntessék” azokat a tanárokat, akik egyáltalán nem tartanak órát, mert a tanügyben a teljes munkabeszüntetés törvénytelen. Ennyi kollektív sztrájkolóval viszont egyelőre nem tud mit kezdeni a kormány.

Zavarkeltés magasfokon

A Kortárs Politikai Központ igazgatója, Nikola Burazer elemezte a február elejei helyzetet a Nova napilapnak. Ő azt mondja, szerinte Aleksandar Vučić időt akar nyerni, és ezzel minél több fronton éket verni a tiltakozók közé.

Szavai szerint azon dolgoznak, hogy „zavart keltsenek” abban a tekintetben, hogy a hallgatók kérései teljesültek-e vagy sem.

Aztán emellett bizonyos aktivista csoportokkal és politikai pártokkal kötik össze az egyetemistákat – erre volt példa az újvidéki hídfoglaláson is, hasonló esetek azóta is folyamatosan előfordulnak.

Egyre több egyetem ad ki közleményt, amelyben elhatárolódik a politikai szervezetektől, de bizonyos egyetemi hallgatóktól is, akik a tudomásuk nélkül, de a nevükben nyilatkoznak, szerepelnek.

Úgy tűnik, hogy az összeveszítés első felvonását éljük. A hatalom számára a legnagyobb veszélyt éppen az eddig tapasztalható szinergia jelentette. Évtizedek óta nem fordult elő, hogy ennyi társadalmi csoport egyetértsen valamiben.

De minél több a tüntetés, annál több a lehetőség az idegen elemek megjelenésére. A kérdés az, hogy az egyetemisták ezt is tudják-e olyan higgadtan és okosan kezelni, mint a hatalmon lévő kormány eddigi próbálkozásait – akár az egyetemista lányok fizikai bántalmazását is beleértve – amelyek egytől egyig sikertelennek bizonyultak. Legalábbis eddig.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7