Connect with us

Szerbia

A Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiuma visszautasította Vučićot

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A jogi kar, amely jelenleg szintén blokád alatt áll, már hétfőn este felszólította a Rektori Kollégiumot, hogy utasítsa el a felhívást, emlékeztetve arra, hogy „az a testület, amely a meghívót küldte, – vagyis az elnök – korlátozott, többnyire ceremoniális hatáskörrel rendelkezik, amelyek egyike sem érinti sem az oktatást, sem a hallgatók követeléseit

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az egyetem kritikusan gondolkodik - olvasható a transzparensen
Az egyetem kritikusan gondolkodik - olvasható a transzparensen (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiuma megvizsgálta a köztárasági elnök, Aleksandar Vučić által 2024. február 3-án küldött, párbeszédre irányuló felhívását, és az egyetem egységét kifejezve úgy döntött, hogy a jelenlegi körülmények között nem fogadja el a meghívást – olvasható az egyetem közleményében.

A rektori kollégium tehát követte az egyetemisták példáját, vagyis nem hajlandó tárgyalni a szerb elnökkel, mert felhatalmazásai alapján nem ő az illetékes a kérdésben.


A testület arra emlékeztetett, hogy a párbeszédnek a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia minden releváns szereplő vonatkozásában, bizalmat építve az intézmények iránt a hatáskörök világos keretei között.

A rektorok álláspontja tehát ugyanaz, mint a diákoké, miszerint Vučić nem számít „illetékes elvtársnak”, miután az oktatási kérdések nem tartoznak a felhatalmazásai közé.

Az egyetemi tanárok eddigi megszólalásai többnyire annak elutasítására vonatkoznak, hogy a szerb elnök ezzel az újabb trükkel éket verjen a tanárok és a diákok közé.

A rektori kollégium sem tárgyal vele

A Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiuma azt is közölte, hogy „az állami szervek képviselőinek nyilvános megnyilatkozásaiban tapasztalható következetlenségek nem győzték meg őket arról, hogy a párbeszéd alkalmas lenne a diákok követeléseinek teljesítésére, sőt, hatékonynak sem tekinthető, ha két olyan fél között zajlik, amelyeknek nincs mandátuma ezen követelések megvitatására, és amelyekhez ezek a követelések nem is lettek címezve.

A tanárok ezzel arra utaltak, hogy a kérdést nem nekik és nem az államfőnek kell megvitatni, már csak azért sem, mert ők se nem illetékesek, de nem is lettek megszólítva.

A közlemény szerint a párbeszédre szóló meghívás (az elnök részéről) ugyanakkor olyan időszakban, az általános bizalmatlanság légkörében érkezett, amikor az események már átlépték az erkölcsi és jogi normák határait.

Ezért a kollégium leszögezi, hogy „az egyetem képviselőiként és akadémiai polgárokként tovább csökkenti a párbeszéd lehetőségébe vetett bizalmukat az akadémiai közösséget érő folyamatos támadások, amelyek a (rezsimhű) médiában érik őket, és ami még ennél is súlyosabb, „a megengedhetetlen fizikai támadások a nyilvános térben”.

A tanárok ezzel a szerb elnök tudtára adták, hogy vissza kellene vonnia verőlegényeit, és fel kellene hagynia a diákok bántalmazásával, illetve az erre történő uszítással.

A Belgrádi Egyetem ismételten hangsúlyozta, hogy a felelős intézményeknek teljesíteniük kell a hallgatók követeléseit, és emlékeztetett arra, hogy a párbeszédnek kölcsönös tiszteleten kell alapulnia minden releváns szereplő között, bizalmat építve az intézmények iránt, a hatáskörök világos keretei között.

Szakértői támogatás a diákok számára

Az egyetem kész szakértői támogatást nyújtani a diákok számára a követelések teljesülésének értékelésében, valamint a társadalmi párbeszéd előmozdítására irányuló tevékenységeit a hallgatói plénumok döntéseivel összhangban folytatni, ezáltal megőrizve az egyetem egységét.

Az egyetemi rektori testület úgy vélte, hogy „a párbeszéd kulcsfontosságú eszköz a demokratikus társadalom építésében, ezért a Belgrádi Egyetem – mint az akadémiai közösség képviselője, fontos társadalmi szereplő és elismert tárgyalópartner – a nyilvánosság és az intézmények rendelkezésére áll minden társadalmi jelentőségű téma megvitatására, a hatáskörök és szaktudás keretein belül”.

A rektori kollégium – illendő módon – itt köszönte meg a meghívást, és biztosította az elnököt és a közvéleményt, hogy „mindaddig, amíg megbízatásuknak és kompetenciáiknak megfelelően végzik a munkájukat, az egyetemi közösség, a hallgatók és az egész társadalom javát szolgálják, és ebben a szellemben továbbra is nyitottak maradnak a párbeszédre, teljes akadémiai és személyes felelősséggel”.

A jogi kar diákjai a szerb elnök javaslatának elutasítására szólították fel a szerb elnököt

A jogi kar diákjai a szerb elnök javaslatának elutasítására szólították fel a Rektori Kollégiumot

Miután a diákok nem akarnak szóba állni vele, Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn – mint fogalmaztunk – „a tanáraikra szállt rá, mint mindenható tótumfaktum”, és felszólította a Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiumát, hogy holnap – azaz szerdán – kezdjenek párbeszédet a jelenlegi helyzet megoldása érdekében, ami az oktatási a felsőoktatási intézmények blokádjára vonatkozik.

A jogi kar, amely jelenleg szintén blokád alatt áll, ezt követően felszólította a Rektori Kollégiumot, hogy utasítsa el a felhívást, emlékeztetve arra, hogy „az a testület, amely a meghívót küldte, – vagyis az elnök – korlátozott, többnyire ceremoniális hatáskörrel rendelkezik, amelyek egyike sem érinti sem az oktatást, sem a hallgatók követeléseit.”

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap