Szerbia
Általános sztrájk kis félelemmel és fenyegetéssel vegyítve
Az Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a hétfői tüntetésen részvevők jóváhagyásával tulajdonképpen a tanárok plénumának kiáltotta ki az eseményt, majd nem sokkal később bejelentette, közfelkiáltással általános sztrájkot hirdetnek

Az Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezete szerint az iskolák felében nem volt hétfőn tanítás, éppen ezért a belgrádi tüntetést nagygyűlésnek nyilvánították, és közfelkiáltással általános sztrájkot hirdettek. Eközben a szerb kormányfő azt állítja, hogy az iskolák nyolcvan százalékában zavartalan volt az oktatás a második félév első napján.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Attól függően, hogy honnan tájékozódik az ember, valóban össze lehet zavarodni, ahogyan a terepen is mindenfélét tapasztalni. Miközben Belgrádban a gimnáziumok 90 százalékában szünetelt az oktatás, addig Szabadkán csak egy középiskola döntött a teljes munkabeszüntetés mellett, két további iskolában pedig rövidített órákat tartottak, vagyis törvényes sztrájkot szerveztek.
A tanügyi felügyelőség pedig már bejelentkezett azokba az iskolákba, ahol hétfőn nem volt tanítás, vagy ahol keddre is munkabeszüntetést szerveznek.
Hatalmas tüntetés Belgrádban
Az Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a hétfői tüntetésen részt vevők jóváhagyásával tulajdonképpen a tanárok plénumának kiáltotta ki az eseményt, majd nem sokkal később bejelentette, közfelkiáltással általános sztrájkot hirdetnek.
Dušan Kokot szerint az iskolák felében nem zajlott oktatás hétfőn, ezzel szemben a kormányfő és az illetékes miniszter továbbra is azt mondja, hogy az intézmények nyolcvan százalékában volt tanítás, meg is köszönték ezt azoknak a tanároknak, akik rendesen megjelentek a munkahelyükön.
Közben a rendőrség leállította a tüntetésre igyekvő tanárokat, akik a belgrádi megmozdulásra Zomborból busszal mentek volna.
Voltak, akik el sem indultak, a szállítóvállalat tulajdonosát ugyanis beidézték „informatív beszélgetésre”, így több busz meg sem jelent a megbeszélt időpontban a tanárokért. Aki viszont elindult, azt útközben állították meg. Méghozzá a rendőrök, akik rendkívüli műszaki ellenőrzést rendeltek el a busz számára.
Volt, aki átült egy másik járműbe, viszont olyan is volt, aki nem jutott el a tiltakozásra. Közben Surčinba (Belgrád külvárosa) állítólag a Szerb Haladó Párt verőlegényeket küldött, és az igazgató volt a célpont. Kokot erre azt mondta: szerencsétlen az az ország, ahol a tanárokat bűnözőkként kezelik.
– Szerbia legnagyobb városaiban az iskolák 80-90 százalékában nem kezdődött meg a tanítás. Január 20-a történelmi dátum kell, hogy legyen Szerbiában, méghozzá a szerbiai oktatásügyi dolgozók napja. Azért, mert tömegesen megmutattuk nemcsak a bátorságunkat, hogy kitartunk a fenyegetések ellenére is, hanem hogy nemcsak egy egoista csoportosulás vagyunk, akik sírnak az alacsony fizetésük miatt, hanem hogy kiállunk az általános érdekek mellett
– fogalmazott a tüntetésen Dušan Kokot, aki arról is beszélt, hogy az oktatás az nem egy másik galaxis, hanem a társadalom szerves része. Éppen ezért az oktatásnak nem lehet jó, amíg a rendszert áthatja a korrupció. Szerinte ez ellen fel kell szólalni, hiszen a diák és a tanár szétválaszthatatlan, és ezt ma meg is mutatták.
Üzenet a kormányfőnek
A tüntetésen többek között erőteljes mondatok is elhangzottak, méghozzá a szerb kormányfő számlájára. Miloš Vučevićet, aki az elmúlt napokban Slavica Đukić Dejanović oktatásügyi miniszterrel karöltve nyíltan fenyegette a tanárokat, s tulajdonképpen a diákokat is, a hétfői tüntetésen „elbocsátották”.
Kokot azt mondta, Vučević nem fog felmondani senkinek, éppen a kormányfő az, akinek hétfőn felmondtak a tanárok, és „viheti magával Slavicát is”.

Újvidéken a diákok és a tanárok együtt demonstráltak az egyetemi városban (Forrás: X platform)
A szakszervezet egyébként minden tanárnak, attól függetlenül, hogy a tagja-e vagy sem, jogi segítséget nyújt, amennyiben valamilyen atrocitás éri az iskolájában.
Belgrádban csaknem negyven, Újvidéken több mint harminc általános és középiskolában nem volt tanítás. Az Első Vajdasági Rohambrigád Általános Iskola előtt a szülők a transzparenseket tartva egyként énekelték a „Soha ne félj, mindig van veled valaki” című szerb dalt.
Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium előtt is sokan tüntettek – tanárok, szülők, diákok együtt. Ez az az iskola, ahol az igazgató egy hónappal ezelőtt térdre borulva imádkozott, miközben a diákok blokád alá vonták az épületet.
Ugyanez az igazgató egyébként azóta zárat is cserélt a bejárati ajtón, hétfőn pedig állítólag, miközben az épület előtt tüntetés zajlott, ő bent az épületben három (!) diáknak tartott órát.
A szintén újvidéki Svetozar Marković Általános Iskola előtt a tüntető szülők bementek az épületbe, „Általános sztrájk!” és „Vezetőség kifelé!” felkiáltásokkal.

A szülők együtt demonstrálnak a tanárokkal és a diákokkal, sőt a kép jobb alsó sarkában egy pópa is látható (Forrás: X platform)
Egyenesen az igazgatóhoz mentek, akinek elmondták, hogy ez így nem mehet tovább, nem lehet, hogy a tanárokat megfélemlítik, hogy a párt (SNS) mondja meg, hogy minek hogyan kell lennie. Az épületbe végül megérkezett a rendőrség, de incidens nem történt.
A József Attila Általános Iskola több mint 700 tanulójának szülei egyhangúan úgy döntöttek, hogy hétfőn nem küldik a gyerekeiket iskolába. Újvidéken ebben az iskolában van magyar oktatás is.
Belgrád egyik legelismertebb középiskolája, az Ötödik Belgrádi Gimnázium (Peta beogradska gimnazija) igazgatónője, Borka Popović a nap folyamán lemondott pozíciójáról. Erről a Danas hírportál számolt be, miután kiderült, hogy az iskola vezetője kommunikációs csatornákon közölte az alkalmazottakkal, hogy mivel a sztrájk nem törvényes – kénytelen lesz megbüntetni a sztrájkoló tanárokat.
Lemondott a szabácsi (Šabac) Műszaki Középiskola igazgatónője is, aki indoklásában elmondta, ilyen körülmények között nem tudja tovább végezni a munkáját.

A szabácsi tanárok és tanárnők eljutottak a belgrádi tüntetésre (Forrás: X platform)
Tarthatatlan helyzet, Vučić Davosban
Vojislav Milovančević, az ellenzéki nova.rs szerkesztője hétfőn már arról beszélt, hogy szerinte Szerbiában a helyzet tarthatatlan, mindeközben pedig van egy ember, aki az év eleje óta 16 vagy 17 alkalommal szerepelt a televíziókban és beszélt a néphez.
Szavai szerint ez csak a félelemről tanúskodik, s arról, hogy csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy rendkívüli állapotot vezessenek be. Szerinte az általános sztrájk is egyre nyilvánvalóbb, sokkal valószínűbbnek tűnik, mint egy héttel ezelőtt.

A szerb elnök Davosban Európa Ursulájába botlott, akinek éppen azt újságolta, hogy mekkora halat fogott a hétvégén. Persze az Instagramon csak azt kommunikálta, hogy mindig jó találkozni Szerbia egyik őszinte barátjával, akivel rövid véleménycserét folytatott a világ és a régió jelenlegi helyzetéről, amelynek középpontjában Szerbia európai útjának felgyorsítása állt (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Szerinte az államfő a végén könyörögni fog azért, hogy a nép elfogadja az átmeneti kormányt.
Aleksandar Vučić pedig elutazott Davosba, ahol a Világgazdasági Fórumot tartják.
Instagramján egy tál pattogatott kukorica társaságában jelentette be: alig várja, hogy visszatérjen Szerbiába, ahol pénteken Jagodinában hatalmas nagygyűlést tart, az elsőt az új mozgalma megalapításának a keretében.
Azt is bejelentette, hogy a nagygyűlésen felszólalnak majd tanárok és professzorok is, akiket régóta nem hallottak nyilvánosan, ő pedig abban a városban fog beszélni, ahol húsz éve nem mondott beszédet.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország7 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az egyetemisták Újvidékről taxival mentek vissza Belgrádba
- Balkán5 nap telt el azóta
Kikerül a forgalomból a színes forradalmakat generáló NED is?
- Bosznia5 nap telt el azóta
Az amerikai kitoloncolások miatt lesznek visszatérők Boszniába is