Biztonság
Hétfő a káosz napja, alakul az általános sztrájk Szerbiában?
Január 20-a fontos nap lehet a szerbiai diákmegmozdulások esetében, mert meg kellene megkezdődnie a második félévnek a közép- és az általános iskolákban, de a tanárok egy része sztrájkolni akar, a kormány viszont fenyegetődzni kezdett. Egy hetes sztrájkba lépnek az ügyvédek is, miközben elégedettek a mezőgazdasági termelők is, ők korábban hangoskodtak

Annak ellenére, hogy a szerb oktatási miniszter bejelentette, hogy január 20-án kezdődik a második félév az általános és középiskolákban, úgy tűnik, hogy a gyakorlatban ez egyáltalán nem így lesz. S miközben a szerbiai egyetemek többsége blokád alatt van, nincs tanítás, és vizsgázni sem lehet több mint másfél hónapja.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az egyetemi hallgatók bejelentették, hogy február elsején Újvidéken lezárnak három hidat, az ügyvédek pedig hétfőtől egyhetes munkabeszüntetéssel tiltakoznak. A tanárok és professzorok szombaton több ezren vonultak az utcára Újvidéken, de még mindig többen félnek, főleg az általános és középiskolákban, mint ahányan ki mertek állni nyilvánosan az egyetemi hallgatók mellett.
Alcímek
Több, mint hatvan iskolában nem lesz tanítás
Pénteken még bizonytalan volt, hogy hány iskola lép sztrájkba hétfőn, aztán a hétvégére úgy tűnik, biztossá vált, hogy Vajdaságban 25, Belgrádban 37, Szerbia többi részében pedig összesen 36 általános vagy középiskolában nem lesz hétfőn tanítás.
Szabadkán például egyetlen iskola döntött az egynapos munkabeszüntetés mellett, mégpedig a Svetozar Marković Gimnázium tanárai álltak ki az egyetemi hallgatók mellett.
Ők kiemelték, kötelességüknek érzik, hogy odaálljanak volt és jelenlegi diákjaik követelései mellé, valamint az eszme mellé, miszerint kritikus gondolkodásra kell nevelni a gyermekeket.

Az újvidéki diákok a futaki úti piacnál tüntettek – az egy emblematikus hely – a transzparensükön pedig már most azt hirdetik, hogy február elsején a város mindhárom hídját lezárják
Zentán egy általános iskola esetében tűnt úgy, hogy 20-án nem kezdődik meg a tanítás, de végül úgy látszik, a tanárok kevesebb mint fele merte volna vállalni a teljes munkabeszüntetést. Óbecsén is hasonló a helyzet két iskolában. Egyébként az országban összesen 1700 általános és középiskola van.
Szerbiában alapvetően a legnagyobb probléma az, hogy öt reprezentatív szakszervezet működik az oktatásügyben, de ezeknek a tagsága nem átlátható. Sokan a tanárok közül azt mondják, már nem is tagjai a szakszervezeteknek.
Ahogyan a polgárok csalódtak az intézményekben általában, ahogyan a diákok nem bíznak meg a diákparlamentek hitelességében, úgy a tanárok többsége sem hisz már abban, hogy a szakszervezetek eleget tudnak tenni valódi szerepüknek.
Más szakszervezetek is alakultak az évek folyamán, ezek azonban nem reprezentatívak (még), így nem tárgyalóképesek a kormánnyal. Ezért most az a faramuci helyzet alakult ki, hogy ugyan négy szakszervezet megállapodott a kormánnyal (erre hivatkozik a miniszterasszony is), és elfogadta a kormány ajánlatait, így tulajdonképpen nem lenne joguk és okuk sem sztrájkolni.
A tanárok többsége viszont azt állítja, ezek a szakszervezetek nem az ő érdekeiket képviselik, nem értenek egyet azzal, hogy a nevükben megállapodtak a kabinettel.
A miniszterasszony fenyegetőzik
Ennek a folyománya az, hogy Slavica Đukić Dejanović, de Miloš Vučević szerb kormányfő is kijelentette, hogy január 20-án indul a második félév, s aki nem tartja magát a megállapodáshoz, amely született, megnézheti magát. Hasonlóan fogalmazott a „mindenben illetékes” Aleksandar Vučić szerb elnök is szombaton este a Happy Televízióban vendégeskedve.
Ahogyan a miniszterasszony közölte: „alkalmazzák majd a törvényeket, a felügyelőség pedig végzi majd a dolgát.” Vagyis tulajdonképpen bejelentette, hogy mindazoknak a tanügyi dolgozóknak, akiknek a nevében megállapodtak a szakszervezetek, de mégis sztrájkba lépnek, számolniuk kell majd a következményekkel.

Vučić este a Happy televízióból, Vučević miniszterelnök reggel a Prvából fenyegette meg a tanárokat, hogy aki nem megy dolgozni, arra ráküldik a felügyeletet. Vučević még hozzátette: biztos abban, hogy „sikertelen lesz a forradalom” (Forrás: X platform, Miloš Vučević )
Érdekes momentum ez, hiszen miközben több, mint másfél hónapja nincs tanítás a szerbiai egyetemek többségén, blokád alá vonták azokat az egyetemi hallgatók, nem kezdődött meg a januári vizsgaidőszak, a miniszter nem azon gondolkodik, hogy ha már nem sikerült szót érteni a hallgatókkal, akkor esetleg lemondjon, hanem inkább a támadást választja.
De lehet, hogy nem ő, hanem azok, akiktől az utasításokat kapja. Hiába, ez még mindig a Balkán, és nem Európa.
A tanárok az iskola helyett az utcára mentek
Az Újvidéki Egyetem professzorai szombaton 4000 tanár, 4000 lépés mottóval szerveztek tiltakozó sétát Újvidéken. A tüntetés incidens nélkül zajlott. A tizenöt perces csendes megemlékezés ezúttal sem maradt el, majd néhány professzor és akadémikus mondott beszédet.
Vladan Joler, a Művészeti Akadémia professzora kiemelte, hogy a téli szünet véget ért, és már senki sem bújhat el az egyetemi hallgatók háta mögé.
– Itt az ideje az engedetlenségnek, a sztrájknak, itt az ideje, hogy vállaljuk a felelősséget és követeljük a felelősségvállalást. Itt a tettek ideje, itt a változás ideje, az új idők ideje.
Az ügyvédek egy hétre felfüggesztik a munkát
Az ügyvédek nem egynapos, hanem egy hetes munkabeszüntetést jelentettek be szombaton. A Szerbiai Ügyvédi Kamara közgyűlésén egyhangú döntés született. Minden további döntés annak függvényében hoznak meg, hogy mi történik az előttünk álló napokban Szerbiában.
A Demokrata Párt parlamenti képviselői úgy döntöttek, hogy sztrájkba lépnek a képviselőházban az egyetemisták követelésének a teljesítéséig, és nem vesznek részt a munkacsoportok, a képviselőházi bizottságok és a plenáris ülések munkájában – közölte a párt elnöksége. Egyben felszólítják a többi ellenzéki parlamenti pártot és mozgalmat is, hogy csatlakozzanak ehhez a döntéshez, amivel szerintük megkezdődne egyfajta általános sztrájk.
Miután az ügyvédek szombaton bejelentették, hogy egy hetes munkabeszüntetéssel tiltakoznak és állnak ki az egyetemisták követelései mellett, Jelena Stanojević, az Újvidéki Egyetem Jogi Karának hallgatója közölte, hogy lezárják a tartományi székváros mindhárom hídját. A február elsejei akció az újvidéki vasútállomáson történt tragédia után három hónappal kerül megrendezésre.
Az előtető leomlása következtében tizenöten haltak meg, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség vádat emelt 13 személy ellen, de a tragédia valódi hátterét – a korrupciót és az építkezés pénzügyi folyamatait – a vádirat nem vizsgálja. A közzétett dokumentáció hiányos, nem tartalmazza például a kifizetett munkák értékét.
Az előzetes költségvetés szerint az újvidéki vasútállomás épületének a felújítására a kormány 3 millió eurót költött volna, de végül összesen 16 millió eurót fektettek be, amiről Goran Vesić volt építésügyi miniszter nyilatkozott tavaly júliusában, amikor az újvidéki pályaudvar épületének egy részét üzembe helyezte, viszont – mint a szerb elnök szintén tavaly novemberben kijelentette – az egész vasútállomásra, a pályaudvarral együtt 65 millió eurót költöttek.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország7 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az egyetemisták Újvidékről taxival mentek vissza Belgrádba
- Balkán5 nap telt el azóta
Kikerül a forgalomból a színes forradalmakat generáló NED is?
- Bosznia5 nap telt el azóta
Az amerikai kitoloncolások miatt lesznek visszatérők Boszniába is